FONTOS


 

Euroliga, férfiak, 3. forduló
Gerendás örülne, ha négy év után megismétlődne a múlt
Kásás furcsa helyzetben

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.02.14
--------------------------------------------------------------------------------

Attól természetesen nem kell félni, hogy Kásás Zoltán véletlenül az Olympiakosz kispadja felé veszi az irányt, de hogy a patinás klub edzőjeként eltöltött három idény furcsa érzetet kelt benne, az szinte biztos.


Kásás Zoltán jól ismeri az Olympiakoszt, így nem biztos, hogy kellenek a trükkök (Fotó: Czagány Balázs)
Ezúttal az általa Bajnokok Ligája-győzelemig (2002-ben történt Budapesten) irányított görög csapat ellen kell kifundálnia valamit, hogy jelenlegi együttese, a Vasas is lekopírozhassa az Olympiakosz két évvel korábbi diadalát, de legalábbis győzelemre van szükség ahhoz, hogy a Final Fourba vezető útra térjenek a piros-kékek. Az Euroliga B-csoportjában esedékes rangadó szombaton 17 órakor kezdődik a Komjádi uszodában.
Miért jó, miért rossz, hogy az elmúlt szezonban még az ő szakmai irányításával szereplő hellén együttes ellen kell megálmodni a taktikát? - kérdeztük az angyalföldiek trénerét.
"Inkább jó lehet, hiszen ismerem a csapatot, rossz nem származhat belőle - válaszolta Kásás Zoltán. - Az Olympiakosz nem változott lényegesen, de mert az amerikai Humbert abbahagyta a játékot, a védő Haciteodorunak többet kell centereznie. Ez nem kedvez csapatának, hiszen több energiát von el tőle. Két videofelvételt is megnéztünk ellenfelünkről, egy bajnoki meccset, valamint a Barceloneta elleni Euroliga-mérkőzését, sok meglepetés nem ért. Nem tűnt fel, hogy annyira jók lennének, igaz, az enyéimmel is általában elégedetlen vagyok… Jó lenne két-három góllal győzni, noha a csapat most esik át egy nagyobb betegséghullámon."

Bizony hosszú a sor. Varga Tamás két bajnoki meccset is kihagyott, Kásás Tamás a csütörtöki, Vindisch Ferenc és Steinmetz Barnabás pedig a pénteki edzés helyett gyógyítgatta magát. A mester mégsem aggódik, szerinte szombaton mindenkire számíthat, legfeljebb sűrűbben kénytelen majd cserélni.
S mi van Kósz Zoltánnal?
Nos az olimpiai bajnok hálóőr még decemberben esett át térdműtéten, és csak a legutóbbi bajnokin, a Szeged ellen tért vissza, amikor is egy negyedet védett. A hazája bajnokságát vezető Olympiakosz ellen valószínűleg vízbe száll, de ha úgy érzi, hogy fáj a lába, Németh Zsolt kap lehetőséget.
A másik, szombaton harcba szálló magyar együttes a BVSC, amely 20 órakor Nizzában próbál szerencsét a C-csoport tagjaként. A Szőnyi útiak szembe találják magukat egykori játékostársukkal, Császár Györggyel, aki az elmúlt idényben még színeikben lőtte a gólokat, no és a szintén a franciákat erősítő Komlósi Péterrel. A két magyaron kívül a holland Silvis, Uri és Havenga vagy a kapuban őrt álló, román válogatott Fratila igyekszik megakadályozni a vendégek második Euroliga-diadalát.
"Jó csapat a Nice, noha két meccs alapján a csoport utolsó helyén áll - fejtegette Gerendás György, a BVSC szakvezetője. - Meglehetősen kiszámíthatatlanok a franciák, akárcsak mi, tavaly például szinte ugyanez a gárda verte meg a Zágrábot hat háromra. Mi legutóbb négy éve találkoztunk velük a Bajnokok Ligájában, és öt négyre nyertünk idegenben. Ezzel az eredménnyel most is rendkívül elégedett lennék."
A vasutasok elutazásuk előtt a Dinamo Moszkvával edzettek közösen, ami jótékony hatással lehet a nizzai kiruccanásra.

Euroliga, férfiak
B-csoport. A Vasas-Plaket-Euroleasing eredményei:
-Barceloneta (spanyol) 4-7, -Partizan Beograd (szerb-montenegrói) 8-5. Az Olympiakosz (görög) eredményei: -Partizan Beograd 5-5, -Barceloneta 9-10. Az állás: 1. Barceloneta 4 pont (17-13), 2. Vasas 2 (12-12), 3. Olympiakosz 1 (14-15), 4. Partizan 1 (10-13). A 3. forduló párosítása: Vasas-Olympiakosz (szombat, 17 óra), Barceloneta-Partizan (vasárnap)
C-csoport. Az Olympic Nice (francia) eredményei: -Mladost Zagreb (horvát) 6-10, -Primorac Kotor (szerb-montenegrói) 7-7. A BVSC-Brendon eredményei: -Kotor 1-8, -Mladost Zagreb 8-7. Az állás: 1. Kotor 3 pont (15-8), 2. Mladost 2 (18-13), 3. BVSC 2 (9-15), 4. Nice 1 (13-17)
A 3. forduló párosítása: Nice-BVSC (szombat, 20 óra), Kotor-Mladost (vasárnap)

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK