FONTOS


 

ING-Magyar Kupa, nők, döntő
A Vasas képtelen volt ellensúlyozni a címvédő óriási fölényét
Jót tréningezett a Dunaújváros

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Szabó Gábor, Kozák János, Nemzeti Sport 2004.02.08
--------------------------------------------------------------------------------

"A magunk szempontjából természetesen nem bánom, hogy ekkora lett a differencia, a sportágnak viszont valóban nem ez az érdeke. Jó lenne két-háromezer néző előtt izgalmas mecscseket játszani, így a sportág nevében is mondhatom: az az álmunk, hogy a női vízilabda egyszer majd ehhez hasonló népszerűségnek örvend."

A finálét megelőzően adták át azt a hat kaput a gyönyörű hódmezővásárhelyi uszodának, amelyet Faragó Tamás szövetségi kapitány kezdeményezésére, az Arena támogatásával kapott meg a helyi vízilabdaegyesület a sportág bázisának szélesítése, az utánpótlásnevelés elősegítése érdekében. Ám a két "főkapu" mellé hiába állították volna fel a hat másik ketrecet, a gyengélkedő Vasas talán azokba sem talált volna be az első két negyedben. Szinte hihetetlen, de támadásai során jó, ha tíz mérerig jutott el a dunaújvárosi kaputól mérve, de az sem volt ritka, hogy játékosai a támadóidő lejárta előtt egy-két másodperccel - kényszerből - 12-13 méterről célozták meg Sós hálóját. A címvédő válogatott kapusa kedvére hatástalanította ezeket a próbálkozásokat, míg társai sikerrel fordultak le és tömték tele a Vasas kapuját. Feltűnt Primász agilitása, aki nemcsak a gólszerzésben, hanem a kiszolgálásban is elsőrangú munkát végzett. Az angyalföldieknél hiába jött-ment és fordult meg szinte valamennyi poszton Kisteleki, igyekezete nem látszott meg az eredmény alakulásán. A harmadik negyedre Sós helyett Tóth II állt be az újvárosiak kapujába, a játékrész közepe táján pedig a Benkő nővérek jóvoltából 11-1 szerepelt már az eredményjelzőn.Kisteleki búcsúztatta a Vasas 12 perces gólszünetét, és innentől kezdve valamelyest közeledett egymáshoz a két együttes teljesítménye. A nagy különbség már nem volt annyira érezhető, és bár Kisteleki a meccs során először nem hozta el a labdát a negyedik etap előtt, két góllal bizonyította, hogy nem fáradt el. Mihók Attila Kovács kivételével mindenkinek bizalmat szavazott, és még az is belefért, hogy Tiba négyméterest rontson. Az összkép alapján elmondható, hogy a vérbeli finálékhoz cseppet sem hasonlított az egyoldalú találkozó, a Dunaújváros jót tréningezve védte meg címét és lett negyedszer kupagyőztes.


Sós Ildikó, a dunaújvárosiak csapatkapitánya könnyen elbánt a Vasas lövéseivel, a harmadik negyedtôl pedig már a padról figyelt (Fotó: Árvai Károly)
Jó-e a sportágnak, ha ekkora a különbség a kupadöntőben? - kérdeztük Mihók Attilát, a Dunaújváros edzőjét.
- A magunk szempontjából természetesen nem bánom, hogy ekkora lett a differencia, a sportágnak viszont valóban nem ez az érdeke. Jó lenne két-háromezer néző előtt izgalmas mecscseket játszani, így a sportág nevében is mondhatom: az az álmunk, hogy a női vízilabda egyszer majd ehhez hasonló népszerűségnek örvend.

A 3. helyért
Hungerit-Szentesi VK-Polo SC 16-6
(3-1, 4-2, 4-2, 5-1)

Hódmezővásárhely, 300 néző. V: Székely Z., Schlosser
SZENTES: VARGA - Huszka 1, Hőnig 2, Molnár 2, SZREMKÓ 5, TÓTH I A. 3. Cs: Döme (kapus), Szabó X., Vér 1, Makra 2, Kovács, Rozgonyi, Hegedős, Ádám. Edző: Pengő László
POLO: Papp - Péteri 2, Beck, GYÖRE A. 2, Struhács, Kiss 1, Szentkereszti 1. Cs: Szalontai, Béky. Edző: Györe Lajos
Gól - emberelőnyből: 3/-, ill. 8/1
Négyméteresből: 1/1, ill /1/1
Kipontozódott: Ádám (28. p.)

A bronzmeccs első gólját Szentkereszti távoli ejtésből szerezte, Hőnig egyenlített, majd ötig nem is volt megállás. A mérkőzés közepéig őrizte négygólos előnyét a Hungerit, a fordulás után is jól védekezett, és szemre is tetszetős gólokat lőtt.
Az utolsó negyedre már nem maradt izgalom. Amikor a hajrában Vér ívelt labdája hálót ért, már 13-6 volt az eredmény, sőt a Szremkó által irányított fiatalok még rá is tettek egy lapáttal.

Hódmezővásárhely az ötödik női Magyar Kupa-döntő házigazdája
A Dunaújváros az esélyes

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.02.07
--------------------------------------------------------------------------------

Eddig semmi rendkívüli nem történt: akár a bajnokság alap- és középszakaszában, az ING-Magyar Kupában is ugyanaz a négy csapat uralta a medencék vizét a női mezőnyben.


Primász Ágnes (balra), a dunaújvárosiak legjobbja reméli, hogy izgalommentes mérkôzésen hódítják el a Magyar Kupát (Fotó: Árvai Károly)
A csoportmeccseken pedig az is eldőlt, melyik az, amelyik elődöntőbe jutása ellenére mindjárt kénytelen lesz megbarátkozni a bronzmeccs gondolatával. A Vasas mögött végző Szentesnek jelölte ki ezt az utat a sors, azaz a Kurca-partiak a legutóbbi három pontvadászatot (és kupát) megnyerő Dunaújvárossal akadtak össze. Bár mindent elkövettek, nem találtak megoldást a Duna-mentiek ellen. A másik ágon a Vasas örülhetett, hogy a Polo SC-n át vezetett az útja a fináléba, csakhogy két meghatározó, válogatott játékosa, a kapus Horváth Patrícia és a gyors, egyben gólérzékeny Kisteleki Dóra is betegszabadságát töltötte a mérkőzések idején. Felcsillant tehát a lehetőség a Polo előtt, mégis úgy alakult, hogy a piros-kékek játszhatnak szombaton Hódmezővásárhelyen a kupadöntőben, amelynek kezdési időpontja:

A Magyar Kupa-finálék története
2000
Szentes-Dunaújváros 9-6,
Dunaújváros-Szentes 8-8
2001 (Eger)
Dunaújváros-Vasas 9-6
2002 (Budapest)
Dunaújváros-BVSC 9-6
2003 (Székesfehérvár)
Dunaújváros-BVSC 12-9
12.15 óra.
A hölgyek rövid, 2000-ig visszanyúló kupatörténetében másodszor fordul elő a Dunaújváros-Vasas párosítás, az első nagy találkozás 2001-ben történt az egri Bitskey-uszoda avatásán. Akkor kezdte meg nyerősorozatát Mihók Attila együttese.
"A Vasas kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó csapat, alaposan oda kell figyelnünk ellene - mondta Mihók Attila. - Különösen Kisteleki Dóra lefordulásai rejtenek sok veszélyt. De nemcsak a Vasas jelent akadályt, hanem az időpont is. Aki éppen itt edzett a klubnál, az alapozást végzett, míg a többiek a válogatott edzőtáborában készültek. Ott is egy másik koncepciót kell megvalósítaniuk, én meg itt traktálom őket a magam badarságaival. Nehéz összeilleszteni így a gépezetet, amely már a Szentes elleni elődöntőben is nyikorgott, és a válogatott elleni edzőmeccsen sem tudták megvalósítani a taktikát a játékosok. Sem időben, sem térben nem találtuk egymást, ami néha csak tíz-tizenöt centin múlt, de ez éppen elég a hibához. Elvárom, hogy mindezek ellenére győzzünk."
A Dunaújvárost elkerülte a betegséghullám, így a tavalyi fináléban két gólig jutó Primász Ágnes is egészségesen várja a szombati meccset.
"Meglehetősen rosszkor van a kupadöntő, hiszen az elmúlt időszakban csak heti egyszer tudtunk együtt készülni a klubban, még az is meglehet, hogy ez lesz az eddigi legnehezebb finálém. Azért bízom a jobb erőállapotunkban, és nem tettem le arról, hogy izgalommentes mérkőzésen nyerünk megnyugtató különbséggel" - vélekedett az eddig valamennyi kupadöntőben szerepet kapó Primász.
A Vasas esetében az elődöntős előzmények miatt is kézenfekvő volt a kérdés: vajon mindenkire számíthat-e Pálinkás Tamás edző?
"Túl vagyunk a nehezén, a héten Kisteleki Dóra is elkezdte az edzéseket - újságolta a szakvezető. - Ôszintén szólva nem nekünk áll a zászló, de tisztes eredményben bizakodom. Azzal is elégedett lennék, ha, mondjuk, három góllal kapnánk ki, mint három esztendeje."
Bizony, a rivális idénybeli eredményein végigfutva érthető a tréner viszszafogottsága, nem is kívánt a csodatévő szerepében tetszelegni. No de mit mond Kisteleki Dóra, aki az ötödik Magyar Kupa-fináléban immár a harmadik csapatában (Szentes, BVSC, Vasas) szerepel?
"Ami az egészségemet illeti, már jól vagyok, túlestem az influenzán. Szerdán már edzettem, és arra számítok, hogy szoros meccsre kényszerítjük a Dunaújvárost. Gondolom, odafigyelnek majd rám, és kevés lövési lehetőséghez jutok, de azért bizakodom" - így Kisteleki, aki az elődöntőtől eltérően most nem telefonon tudja meg a végeredményt.
A finálé előtt lejátsszák a bronzmeccset is, amely 11 órakor kezdődik a hódmezővásárhelyi uszodában.

ING-Magyar Kupa, nők, elődöntő, visszavágók – vezetőedzők padon kívül
Dunaújváros–Vasas a fináléban

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Bánlaki Bence, Kozák János, Nemzeti Sport 2004.02.01
--------------------------------------------------------------------------------

Vasas SC-Polo SC 11-8 (5-1, 2-2, 3-3, 1-2)
Hajós Alfréd-uszoda, 100 néző. V: Schlosser
VASAS: Mentzinger - Porvay, IPACS 5, Tomaskovics, Németh E. 1, HÁRI 3, Kotszidu 1. Cs: Báthori 1, Molnár Zs. Megbízott edző: Rozmann Péter
POLO: Papp - Béky, Bak, GYÖRE A. 4, Kiss A. 2, Struhács 1, Péteri 1. Cs: Beck, Szalontai. Megbízott edző: Rottler Antal
Gól - emberelőnyből: 9/5, ill. 12/4
Négyméteresből: 2/2, ill. -
Kipontozódott: Porvay (17. p.), Béky (24. p.)
Kiállítva: Tomaskovics (végleg cserével, 13. p.)
Továbbjutott: a Vasas, 1-1-gyel (21-18)

Nagy küzdelmet hozott a szombati visszavágó a Hajós Alfréd-uszoda sátrában. A Vasasnak, csakúgy mint az első mérkőzésen, ismét nélkülöznie kellett betegség miatt két válogatott játékosát, a kapus Horváth Patríciát, valamint az elsőszámú gólfelelős Kisteleki Dórát. A két edző, Pálinkás Tamás (Vasas) és Györe Lajos (Polo SC ) előző napi kiállítása után nem foglalhatott helyet a kispadon. A találkozót a vendéglátó kezdte jobban, mindhárom emberelőnyét és egy négyméterest is gólra váltott. A második negyedben Tomaskovics Esztert állították ki véglegesen, miután visszaszólt a játékvezetőnek. A továbbiakban is mindkét csapat hősiesen küzdött az újabb gólokért, a Vasas pedig tartotta előnyét. Az utolsó játékrészt végül a Polo SC nyerte, de nem annyival, hogy megakadályozza a piros-kékek sikerét.

Dunaújvárosi Főiskola-Hungerit-Szentesi VK 12-6
(4-3, 1-1, 2-1, 5-1)

Dunaújváros, 100 néző. V: Móni
DUNAÚJVÁROS: Tóth II A. - Bódi, Primász, Sipos 1, Tiba 3, BENKÔ T. 5, Benkő N. Cs: Zantleitner 2, Zsámbok, Brávik F., Poszkoli 1. Edző: Mihók Attila
SZENTES: VARGA Z. - Huszka, Makra, HÔNIG 3, Szremkó, MOLNÁR A. 3, Tóth I A. Cs: Szabó X., Vér, Rozgonyi, Hegedős. Edző: Pengő László
Gól - emberelőnyből: 8/4, ill. 5/1
Továbbjutott: a Dunaújváros, kettős győzelemmel (21-10)

Az első találkozó megnyerése után a visszavágón gyengébben kezdett a Dunaújvárosi Főiskola. A szentesiek pillanatok alatt két gólt szereztek, de az emberelőnyök kihasználásával ledolgozta hátrányát a hazai együttes. A folytatásban a dunaújvárosiak nagyon pontatlanul játszottak, a vendégek kapusa, Varga Zita viszont igen jó napot fogott ki. Csupán az utolsó negyedben (elsősorban Benkő Tímea remeklésével) tudták a főiskolások megadásra késztetni a fegyelmezetten és jól játszó látogatókat. Az ING-Magyar Kupa február 7-i döntőjében így Dunaújváros-Vasas meccset rendeznek Hódmezővásárhelyen.

ING-Magyar Kupa, nők, elődöntő, első mérkőzések
Kiállított családtagok

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Bánlaki Bence, Kozák János, Nemzeti Sport 2004.01.31
--------------------------------------------------------------------------------

Hungerit Szentesi VK-Dunaújvárosi Főiskola 4-9 (2-3, 1-1, 0-1, 1-4)
Szentes, 100 néző. V: Madarasi
SZENTES: VARGA - Huszka, Makra, Hőnig, Molnár 2, SZREMKÓ 2, Tóth A. Cs: Szabó, Vér, Hegedűs. Edző: Pengő László
DUNAÚJVÁROS: SÓS - Tiba 2, Sipos, PRIMÁSZ 4, Bódi 1, Zantleitner, Benkő T. 1. Cs: Zsámbok, Benkő N., Erdős, Poszkoli, Brávik 1, Kovács. Edző: Mihók Attila
Gól - emberelőnyből: 6/4, 7/3

Már kezdés előtt nehéz helyzetbe került a Hungerit, hiszen Kovács és Ádám is ágynak esett. Ennek ellenére kiegyensúlyozott első félidőt láttunk, amelyben Huszka jól fogta Tibát, Szremkó két ziccert, az újvárosiak pedig három előnyt is elhibáztak. Molnár egyenlítő gólja után Primász keze villant, de még így is csak soványkára sikeredett a bajnok előnye. A hajrában Vér három védő között is pontosan adott középre, Szremkó csavarja ellen Sósnak nem volt ellenszere. A hazaiak 5-4-re feljöttek, de ezzel el is lőtték a puskaporukat, a végén már csak Primászék villogtak.

Polo SC-Vasas-Hungaro-Kábel 10-10 (2-0, 2-2, 4-3, 2-5)
Hajós Alfréd uszoda, 50 néző. V: Székely B.
POLO: Papp T. - Béky, Bak, Györe A. 4, Kiss A. 4, Struhács 1, Péteri 1. Edző: Györe Lajos
VASAS: Menczinger - Porvay 1, Ipacs 2, Tomaskovics 2, Németh E., Hári 3, Báthori. Cs: Kotszidisz 1, Molnár Zs. 1. Edző: Pálinkás Tamás
Gól - emberelőnyből: 4/3, ill. 7/5
Kiállítva: Györe A. (cserével végleg, 19. p.), Györe Zs. (cserével végleg, 20. p.), Györe Lajos (24. p.), ill. Pálinkás Tamás (28. p.)

Nem elsősorban a vízilabdáról szólt a meccs a Hajós Alfréd-uszodában. Az már a mérkőzés elején kiderült, hogy szoros meccs lesz, hiszen a Vasas leggólerősebb játékosát, Kisteleki Dórát nem nevezték az angyalföldiek. Jobban kezdett a Polo, az első negyedben gólt sem kapott, s előnyét egészen az utolsó negyedig megőrizte. Ám a harmadik negyedben mindkét Györe lányt végleg cserével kiállították, majd később édesapjukat-edzőjüket is, amit nem bírt el a Polo. Az utolsó negyedben átvette a vezetést a Vasas, de a házigazdának sikerült döntetlenre mentenie a találkozót.

ING-Magyar Kupa, nők, csoportmérkőzések – dunaújvárosi sétagalopp
Vasas: remek harmadik negyed

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Bánlaki Bence, Kozák János, Nemzeti Sport 2004.01.26
--------------------------------------------------------------------------------

Miután már szombaton kiderült, melyik négy csapat (Dunaújvárosi Főiskola, Vasas, Szentes, Polo SC) jutott a női Magyar Kupa elődöntőjébe, a vasárnapra maradt találkozókon a csoportelsőség, no meg az elődöntő párosítása volt a tét.

Szentesen, az A-csoportban az Eger-Kecskemét mérkőzés egyetlen izgalmát Valkay Ferenc edző piros lapos kiállítása jelentette, aki túlzott vehemenciával tiltakozott Schlosser játékvezetőnél az Egernek megadott gól miatt. A csoportrangadón - amíg Kovács Georgina fogta Kisteleki Dórát, - színvonalas, nagy taktikai csatában a Szentes 3-2-re vezetett a Vasas ellen a félidőben. A harmadik játékrész elején Kovács kipontozódott, a hazaiak védekezése pedig kissé szétesett. A kihagyott helyzeteket, pontatlan átadásokat a Vasas sorban lekontrázta, Kisteleki pedig bizonyította, hogy joggal számíthat rá Faragó Tamás szövetségi kapitány. Végül a fővárosiak örülhettek, hiszen elsőségük révén a Polo SC-vel mérkőzhetnek a fináléba jutásért, míg a Hungerit a magyar bajnok Dunaújvárosi Főiskolát kapta.
Ezzel el is árultuk, hogy az újvárosiak végeztek az élen a Margitszigeten, a B-csoportban. A Hajós Alfréd Uszodában előbb a BVSC játszott küzdelmes, szoros meccset a Dunaújvárosi VSI-vel, amely az első két negyedben egyértelműen jobban játszott. A vasutasok első góljára egészen a harmadik negyed elejéig kellett várni, amikorra az újvárosiak már három góllal elhúztak. Az utolsó játékrészben viszont a BVSC kapuja maradt érintetlen, így születhetett meg az igazságosnak mondható döntetlen. A másik találkozón a Dunaújvárosi Főiskola simán győzte le a Polo SC-t, ám a két csapat védekezéséről sokat elárul, hogy összesen huszonkilenc gól esett. A főiskolások trénere ,Mihók Attila is így értékelt: "Védekezésünk foltokban sem hasonlított a megbeszéltekre, de ez most nem is a klubcsapatok ideje."
A lényeg pedig, hogy a Dunaújváros a Szentessel, a Vasas pedig a Polo SC-vel meccsel az elődöntőben, amelynek mérkőzéseit január 31-én és február elsején rendezik meg.

ING-Magyar Kupa, csoportmérkőzések
A-csoport, Szentes. ZF Hungária-Egri VK-Solárker-Villanó Fókák Kecskemét 9-5 (2-1, 3-0, 3-2, 1-2). G: Sallai 4, Szarvas M. 3, Jászberényi, Karanitz, ill. Gazdag 3, Tóth M. 2. Vasas-Hungaro-Kábel-Hungerit-Szentesi VK 7-4 (1-1, 1-2, 5-0, 0-1). G: Kisteleki D. 3, Hári 2, Porvay, Ipacs, ill. Tóth A. 2, Molnár A., Kovács. A végeredmény: 1. Vasas 6 pont (48-8), 2. Szentes 4 (38-9), 3. Eger 2 (13-40), 4. Kecskemét 0 (7-49)
B-csoport, Hajós-uszoda. BVSC-DVSI 5-5 (0-1, 0-2, 2-2, 3-0). G: Ráksi 3, Horváth S., Tóth I., ill. Csavajda 2, Bede, Kovács P., Pavuk. Dunaújvárosi Főiskola-Polo SC 19-10 (6-3, 3-2, 5-3, 5-2). G: Tiba 3, Primász 3, Benkő N. 2, Benkő T. 2, Bódi 2, Brávik 2, Poszkoli, Sipos, Zantleitner, Zsámbok, Kovács A., ill. Györe A. 6, Kiss A. 2, Péteri 2. A végeredmény: 1. Dunaújvárosi Főiskola 6 (50-18), 2. Polo SC 4 (33-31), 3. BVSC 1 (17-34), 4. DVSI 1 (13-30)
Az első két helyezett jutott az elődöntőbe.

Szombaton eldőlt
Foglalt az elődöntő

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Bánlaki Bence, Kozák János, Nemzeti Sport 2004.01.25
--------------------------------------------------------------------------------

Szentesen a női Magyar Kupa A-csoportjának két favoritja magabiztosan győzte le mindkét ellenfelét, így már szombaton eldőlt a továbbjutás sorsa.

A vasárnapi Hungerit-Vasas találkozó tétje (a szokásos presztízsen kívül), hogy a győztes elkerülheti a Dunaújvárost a döntőbe vezető úton. Üde színfoltja volt a tornának, hogy a hazai edző, Pengő László újabb fiatalnak adott lehetőséget, és a 15 éves Pengő Brigitta élete első "felnőtt" góljával hálálta meg a bizalmat. A Vasas üdvöskéje, Kisteleki Dóra nagy formában játszott, szinte tetszés szerint érte el góljait, tizenhat találatával behozhatatlan előnnyel vezeti a góllövőlistát.
Minden a papírforma szerint alakult a Hajós Alfréd-uszodában is. A címvédő Dunaújvárosi Főiskola mindkét mérkőzésén biztosan nyert, bár edzője, Mihók Attila nem volt maradéktalanul elégedett a látottakkal: "A várakozásoknak megfelelően két könnyű győzelmet arattunk, de voltak hibáink, amiket még ki kell javítanunk."
Meg kell említeni a "kisebbik" újvárosi csapat, a DVSI játékosát, Csavajda Editet, aki együttese összes gólját szerezte a főiskolások ellen. A Polo SC is hozta a kötelezőt, előbb simán verte a DVSI-t, majd öt góllal a végére elfáradó BVSC-t.
Csakúgy, mint a Vasas és a Szentes, a Polo SC és a Dunaújvárosi Főiskola is továbbjutott, így vasárnap már csak az lesz a kérdés, hogy miképpen alakul a kupaelődöntő párosítása.

ING-Magyar Kupa, csoportmérkőzések
A-csoport, Szentes. Vasas-Hungaro-Kábel-ZF Hungária-Egri VK 18-3 (6-0, 4-0, 3-2, 5-1). G: Kisteleki D. 7, Ipacs 4, Tomaskovics 3, Hári 3, Németh E., ill. Karanyicz 3. Hungerit-Szentesi VK-Solárker-Villanó Fókák Kecskemét 17-1 (3-0, 5-0, 4-0, 5-1). G: Szremkó 5, Molnár A. 3, Tóth A. 3, Huszka 2, Hőnig 2, Szabó X., Pengő, ill. Török Zs. 1. Szentes-Eger 17-1 (4-0, 2-0, 5-0, 6-1). G: Molnár A. 4, Tóth A. 3, Szremkó 3, Szabó X. 2, Hegedűs, Huszka, Vér, Mészáros, Hőnig, ill. Karanyicz. Kecskemét-Vasas 1-23 (0-7, 0-7, 1-6, 0-3). G: Gazdag, ill. Kisteleki D. 9, Ipacs 6, Tomaskovics 3, Porvay 2, Kotszidu, Hári, Bátori. Az állás: 1. Vasas 4 (41-4), 2. Szentes 4 (34-2), 3. Eger 0 (4-35), 4. Kecskemét 0 (2-40)
B-csoport, Hajós-uszoda
Dunaújvárosi Főiskola-BVSC-Felina 16-4 (5-1, 3-1, 5-2 3-0). G: Tiba 4, Benkő N. 3, Primász 3, Brávik 2, Benkő T. 2, Sipos, Kovács A., ill. Hettig, Tóth I., Kisteleki O. Polo SC-DVSI-Green System 10-4 (2-1, 3-0, 3-1, 2-2). G: Györe A. 5, Péteri 4, Kiss A., ill. Szűcs G., Bede, Csavajda, Jeney. Polo SC-BVSC 13-8 (4-4, 4-1, 1-2, 4-1). G: Györe A. 9, Kiss A. 2, Beck, Béky, ill. Tóth I. 4, Kisteleki O. 2, Hettig 1, Kerpen 1. DVSI-Dunaújvárosi Főiskola 4-15 (0-3, 0-4, 1-6, 3-2). G: Csavajda 4, ill. Benkő N. 4, Bódi 3, Kovács A. 3, Poszkoli 3, Zsámbok 2. Az állás: 1. Dunaújvárosi Főiskola 4 (31-8), 2. Polo SC 4 (23-12), 3. BVSC 0 (12-29), 4. DVSI 0 (8-25)

MK: döntős Hungerit-tervek
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Délmagyarország 2004.01.23
--------------------------------------------------------------------------------

Szombaton és vasárnap Magyar Kupa csoportmeccseket rendeznek Szentesen a ligeti uszodában. A házigazda Hungerit a sorozat elődöntőjébe, majd a fináléba akar kerülni.

Rajt a női MK-ban
Nyolc csapat érdekelt a szombaton kezdôdô nôi Magyar Kupa küzdelmeiben. A mezônyt kétfelé osztották, így a Vasas, a Szentes, a Kecskemét és az Eger az A-csoportba (Szentes), míg a BVSC, a Polo SC, a Dunaújvárosi Fôiskola és a Dunaújvárosi VSI a B-csoportba (Hajós uszoda) kapott besorolást. A mérkôzéseket szombaton és vasárnap játsszák le, az elsô két helyezett jut az elôdöntôbe, amelyet január 31-én és február 1-jén rendeznek meg. A fináléra február 7-én Hódmezôvásárhelyen kerül sor.
A női vízilabdásoknál nyolc együttes harcol a Magyar Kupáért. A csoportküzdelmeket a hét végén rendezik meg, az egyik négyesnek a szentesi ligeti uszoda ad otthont. Ebben a kvartettben a házigazda Hungerit-Szentesi VK-n kívül, a Villanó Fókák Kecskemét, az Egri VK és a Vasas küzd a továbbjutást, vagyis az elődöntőt jelentő első két hely valamelyikéért. A másik csoportban a Dunaújvárosi Főiskola, a Dunaújvárosi VSI, a Polo SC és a BVSC szerepel.

– A szombati mérkőzéseket a papírforma szerint nyernünk kell – vélekedett Pengő László, a Hungerit-Szentesi VK vezetőedzője – ezen a napon igyekszem minél több lánynak játéklehetőséget biztosítani. A vasárnapi Vasas elleni derbire koncentrálunk, arra hegyezzük a ki a formát, az dönt majd ugyanis nagy valószínűséggel a csoportelsőségről – s áttételesen talán a kupafináléról is. A szentesi kvartett győztese ugyanis a másik négyes másodikjával a Polo SC-vel, vagy a BVSC-vel játszik a döntőbe jutásért, míg a második a legjobb magyar csapattal, a Dunaújvárosi Főiskolával találja magát szemben. Mindent megteszünk azért, hogy ott lehessünk a vásárhelyi új fedett uszodában rendezendő aranycsatában.

A szentesi program. Szombat, 11 óra: Vasas–Egri VK, 12 óra: Hungerit-Szentesi VK–Villanó Fókák Kecskemét, 15 óra: Hungerit-Szentesi VK–Egri VK, 16 óra: Villanó Fókák Kecskemét–Vasas; vasárnap, 10 óra: Egri VK–Villanó Fókák Kecskemét, 11 óra: Hungerit-Szentesi VK–Vasas.

Nyolc csapat az MK-ban
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Délmagyarország 2004.01.13
--------------------------------------------------------------------------------

A női vízilabda Magyar Kupában nyolc csapat harcol majd a serlegért. Az A csoport küzdelmeit január 24-én és 25-én a szentesi ligeti uszodában rendezik.

A női vízilabda Magyar Kupában nyolc csapat harcol majd a serlegért. Az A csoport küzdelmeit január 24-én és 25-én a szentesi ligeti uszodában rendezik. Az első napon a Vasas az Egri VK-val 11 órakor, a házigazda Hungerit-Szentesi VK a Villanó Fókák Kecskeméttel 12-kor, az Egri VK-val pedig 15 órakor méri össze tudását. A nap zárótalálkozóját 16 órakor a Villanó Fókák a Vasas ellen vívja. Január 25-én már csak két meccset bonyolítanak le: előbb az Egri VK a Fókákkal 10 órakor, majd a csoport rangadóján 11 órakor a Hungerit-Szentesi VK a Vasassal csap össze.
A másik kvartettben a Dunaújvárosi Főiskola, a Dunaújvárosi VSI, a Polo SC és a BVSC szerepel.

– A csoportokból az első két-két helyezett jut az elődöntőbe – mondta Pengő László, a szentesi együttes edzője. – Hazai környezetben természetesen a cél az, hogy első helyen jussunk tovább.

Otthon kupáznak
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Délmagyarország 2004.01.08
--------------------------------------------------------------------------------

A szövetségben elkészítették a női vízilabda Magyar Kupa sorsolását. A második számú hazai sorozatra csak nyolc együttes nevezett, a H2O Póló-Szeged, a Senior Eger és az OSC távol marad tőle.

A szövetségben elkészítették a női vízilabda Magyar Kupa sorsolását. A második számú hazai sorozatra csak nyolc együttes nevezett, a H2O Póló-Szeged, a Senior Eger és az OSC távol marad tőle. Az indulókat két négyes csoportba osztották: az A jelű kvartett a szentesi ligeti uszodában, a B jelű a margitszigeti sátorban csap össze január 24-én és 25-én.

Az A csoportban a Hungerit-Szentesi VK, a Vasas, a Kecskemét és az Egri VK, a B-ben a Dunaújvárosi Főiskola, a Polo SC, a Dunaújvárosi VSI, valamint a BVSC küzd a továbbjutást érő első két helyért. Az elődöntőkre január 31-én és február 1-jén, a fináléra pedig február 7-én Hódmezővásárhelyen kerül sor.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK