FONTOS


 

ING-bajnokság, férfiak, 21. forduló
A rájátszáshoz közeledve
A hetedik hely még kiadó

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2004.04.02
--------------------------------------------------------------------------------

A férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójára eldőltek a lényeges kérdések, a jelenlegi sorrend – egy kivétellel – már nem változhat. Ez az egy kivétel pedig a hetedik, illetve nyolcadik helyen álló Eger és OSC helyzete.

A két csapat egyenlő pontszámmal áll, s ha megmarad a holtverseny közöttük, az egymás elleni eredmény dönt. Azaz döntene, hiszen kétszer sem bírtak egymással a bajnokságban, így az abszolút gólkülönbség számít majd, vagy ha az sem, akkor a több lőtt gól határoz. Az alsóházban ugyan kétpontnyi különbséggel követik egymást a csapatok, ám hiába hozza be pontszámban az egyik a másikat, a jelenleg előrébb álló minden esetben nyerő az egymás elleni eredmények alapján. Vagyis csak egy kérdőjel maradt: ki lesz a hetedik és a nyolcadik.

ING-bajnokság, férfiak, 21. forduló
Az élcsapatok nem döngölték vízbe esélytelen ellenfeleiket
Meglepetések nélkül

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2004.04.01
--------------------------------------------------------------------------------

Jászberényi szinte mindent védett és mivel a Honvéd különösebben nem erőlködött, a házigazda pedig a tisztes helytállásra törekedett, a végén négygólos különbséget mutatott az eredményjelző.

Legrand-Szentesi VK BVSC-Brendon 4-8 (2-1, 2-2, 0-3, 0-2)


Ibolya Tamás (balra) két gólt szerzett, miközben az újpesti Benczur Mártonnal is meg kellett küzdenie (Fotó: Meggyesi Bálint)
Szentes, 300 néző. V: Kiszelly, Mucskai
SZENTES: Gál - SOMOGYI 2, Lavrisinec 1, Juhász E., Zentai, SZEBENI 1, Juhász Zs. Cs: Berki, Szénászky, Vígh. Edző: Vidumanszky László
BVSC: Szécsi - Decker, Dabrowski 1, NITSOVITS 1, Czigány, Gulyás 1, NÉMETH ZS. 3. Cs: Nyéki, Fülöp 1, Zoufal, Szabó G., Gór-Nagy 1, Varjas. Edző: Gerendás György
Gól - emberelőnyből: 4/1, ill. 4/0
Gondolták volna, hogy az első félidőben a hazaiak már 3-1-re is vezettek? Méghozzá szép akciógólokkal, Szebeni és Somogyi révén. A BVSC pontatlanul lőtt, csak a második játékrész vége felé kezdte meg a felzárkózást. A Kurca-partiak szép lassan felőrlődtek a rendkívül kemény, szoros emberfogásban, s a nagy iramot diktáló vasutasok közül Németh Zsolt vette hátára csapatát. A hajrára már kétgólos előnnyel fordultak a vendégek. Berkiék már nem tudtak újítani, így a végén már csak a pesti gyors zakatolt.

ZF Hungária-Egri VK - Domino-BHSE 2-6 (2-2, 0-2, 0-1, 0-1)
Eger, 1000 néző. V: Marjay, Füzesi
EGER: JÁSZBERÉNYI - Ágner 1, Hegedűs 1, SERESS, Csányi, Bálint, ÉLES. Cs: Kiss L., Bene, Quist, Szabolcsi. Edző: Tóth Kálmán
BHSE: Kovács Z. - Vári 1, Kiss G. 1, Biros 1, Szívós, Fodor, Molnár T. Cs: Bárány 1, Kovács O., BERECZKI 2, Frikk, Paján, Sugár. Edző: Kovács István
Gól - emberelőnyből: 6/0, ill. 4/3
Négyméteresből: 1/1, ill. 0
"Már bravúr lenne, ha a négy-öt gólos különbséget tudnánk tartani" - mondta a mérkőzés előtt Tóth Kálmán. Az egri edző várakozásai maximálisan valóra váltak, olyannyira, hogy az első negyedben még döntetlenre állt a találkozó. Bár Kiss Gergely a Dominónak szerzett vezetést, Hegedűs, majd Ágner jóvoltából fordított az Eger. Akkor még aligha gondolta bárki is a közel telt házas publikum tagjai közül, hogy a folytatásban is csupán négyszer zördül meg a háló, mint az első játékrészben. A hazaiaknál Jászberényi szinte mindent védett, egyedül a duplázó Bereczkivel nem bírt a kiváló napot kifogó hálóőr. Mivel a Honvéd különösebben nem erőlködött, a házigazda pedig a tisztes helytállásra törekedett, a végén négygólos különbséget mutatott az eredményjelző.

Jégcsillag-FTC - Szent István Egyetem SE-Ybl 10-5 (1-1, 4-1, 3-1, 2-2)
Népliget, 100 néző. V: Székely Z., Marnitz
FTC: Bíró - Székely 1, Weszelovszky 1, Suti 2, TÓTH L. 1, Takács I A. 2, Létay 1. Cs: Baksa (kapus), Lehmann 1, Süveges, Takács II A., Gelley, Balatoni 1. Edző: Csapó Gábor
SZIE: LACZÓ - Povázai, Szabó Z., Hajós 2, Szabó G., Szegő 1, Müller 2. Cs: Kuncz, Márton, Kádár, Helembai, Szőcs, Jókúti. Edző: Martinovics György
Gól - emberelőnyből: 2/2, ill. 4/1
Négyméteresből: 1/1, ill. 1/0
Kiállítva: Bíró (12. p.)

Az első negyedben azért volt szoros az eredmény, mert a ferencvárosiak négyszer is a kapufát találták telibe, ráadásul Laczó remekül védett. Amikor rákapcsoltak a zöld-fehérek, zsinórban öt gólt lőttek, s azzal el is döntötték a mérkőzést a derekasan küzdő egyetemiekkel szemben.

OSC-British Knights - UTE-Taxi 2000 5-9 (2-1, 1-2, 1-3, 1-3)
Hajós Alfréd uszoda, 150 néző. V: Vajda, Martinovics
OSC: Tory - Mányai 1, Barna, IBOLYA 2, Békési, Tiba, Berezvai 1. Cs: Keszthelyi B. 1, Hábetler, Alibán, Ürögi, Tóth G. Edző: Keszthelyi Tibor
UTE: Bóta - Dávid 1, Varga D. 2, Ferkó 1, Benczur, KOVÁCS R. 2, Fábry 1. Cs: Máthé, Kéri 1, Hangody 1, Kotszidisz, Ferenczy, Debreczeni. Edző: Petrovics Mátyás
Gól - emberelőnyből: 9/1, ill. 10/3
Kipontozódott: Benczur (24. p.)
Sárga lap: Petrovics M. (19. p.), Keszthelyi T. (20. p.)
Az utóbbi időben az OSC-UTE mérkőzések nélkülözhetetlen kelléke a birkózás, ezen a találkozón sem volt másként. Talán ezért is volt nagyon vontatott a játék. A mérkőzés elején az OSC-nek ment jobban, de az idő múlásával fogyott az erő a hazaiakból (egyedül Ibolya tűnt elnyűhetetlennek), így a félidőre el is olvadt az előnyük. A harmadik játékrészt kétgólos rohammal nyitották a lilák, és fölé pattintott lövés után Fábry megszerezte az Újpest első emberelőnyös gólját (3-6). A centerek sorra szállították a kiállításokat, de ezen az estén egyik csapatnak sem ment jól az emberfórok kihasználása. A végén két kimaradt OSC-előny után Hangody belőtte az Újpest kettős fórját, kialakítva ezzel a végeredményt.

Szolnoki VSC - Vasas-Plaket-Euroleasing 6-13 (1-2, 1-4, 0-3, 4-4)
Szolnok, 400 néző. V: Bátori, Horváth Cs.
SZOLNOK: SŰRŰ - Arroyo, Babay 1, BOROS, BALOGH 2, Broome, Egedi 1. Cs: Kiss T. (kapus), Balog, Hangay 1, Mosonyi, Tapasztó, Zaidi 1. Edző: Lukács Dénes
VASAS: Kósz - Kásás, VARGA II ZS. 4, Mátyás, VINDISCH, Varga T. 1, Gombos 2. Cs: STEINMETZ Á. 4, Madaras, Hesz, Bánhidy 1, Varga D. 1. Edző: Kásás Zoltán
Gól - emberelőnyből: 2/1, ill. 8/5
Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1

Fura közjáték zavarta meg a találkozó megkezdését: a vendégdrukkerek trágár szavalókórusa miatt a játékvezetők nem voltak hajlandóak elindítani a mérkőzést. Hiába kérlelte még Kásás Zoltán is a Vasas-szimpatizánsokat, a Horváth Csabát szapuló B-közép csak jó néhány perc elteltével csendesedett el. Ez a bevezetés szemmel láthatóan a játékvezetőket zavarta meg legjobban, akik messze nem egyenlő mércével mérték a csapatokat. Jellemző a találkozóra, hogy a hazaiak csak a 19. percben 2-8-nál kerültek először emberelőnybe. Persze mindez nem kisebbíti az angyalföldiek érdemeit, akik elsősorban remek centerjátékuknak köszönhetően könnyedén jutottak a bajnoki pontokhoz.

Ceglédi - VSE-Geosaurus Szeged-Beton VE 5-9 (0-1, 0-0, 3-3, 2-5)
Cegléd, 100 néző. V: Kun, Móni
CEGLÉD: Gáti - Péter, KORBULY 1, Dongó, Pieskó, Ványi, MOLNÁR Á. 3. Cs: Türei, Zsákovits, Chochovan 1. Edző: Bóbis Károly
SZEGED: Barát - TORDAY 3, Molnár P. 1, Szűcs, Plézer 2, Pataki 2, Boros 1. Cs: Szabó N., Varga P. Edző: Gyöngyösi András
Gól - emberelőnyből: 7/3, ill. 5/4
Négyméteresből: -, ill. 1/1
Kiállítva: Ványi (végleg cserével, 19. p.)
A mérkőzés első felében a védekezésben jeleskedtek a csapatok. Ekkor mindössze egy gól esett, amelyet Plézer szerzett emberelőnyben a negyedik percben. Fordulás után a negyedik negyed elejéig fej fej mellett haladtak a csapatok, 4-4-es állás után viszont öt gólt (négyet akcióból) dobott a Szeged az egyre inkább fáradó hazaiaknak.

Az állás
1. Vasas 21 21 - - 278- 91 42
2. Honvéd 21 19 - 2 282-114 38
3. BVSC 21 17 - 4 208- 104 34
4. FTC 21 15 1 5 218-131 31
5. UTE 21 11 4 6 190-163 26
6. Szeged 21 10 1 10 139-192 21
7. Eger 21 6 4 11 129-177 16
8. OSC 21 6 4 11 147-200 16
9. Szentes 21 4 2 15 134-209 10
10. Szent I. Egy. 21 3 2 16 123-254 8
11. Szolnok 21 2 2 17 130-228 6
12. Cegléd 21 1 2 18 107-222 4


Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzések döntenek az alapszakasz végeredményéről.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK