FONTOS


 

FILA-Szuperkupa
Az év utolsó lehetősége

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.12.19
--------------------------------------------------------------------------------

Kovács István, a Domino-Honvéd mestere azt nyilatkozta a szerdai, Cegléd elleni könnyed játszadozás után, hogy jól jön a pihenő csapatának. Az idei nagy menetelés után érthető a kijelentése, ám hétfőn még egy nagy ütközet vár együttesére.

A piros-fehérek a Fila-Seat-Szuperkupáért indulnak harcba a BVSC-vel a Komjádiban, mintegy érdekességképpen megemlíthetjük, hogy tavaly is ők ketten csaptak össze. A Szőnyi úti Don Pepe Pizzeriában megtartott sajtótájékoztatón Gém Zoltán, a Fila magyarországi vezetője megemlítette, hogy negyedszer írják ki a Szuperkupát, amelyet eddig egyszer-egyszer nyert meg az FTC, a Vasas és a Honvéd.

A találkozó hétfőn 15.45 órakor kezdődik, a jegyek 1600 forintba kerülnek. A Fila mellett a Seat is szponzorálja az eseményt, Orbán Szabolcs márkaigazgató elmondta, hogy az úszók után a vízilabdát is támogatni fogják a jövőben, azaz a Szuperkupa nem az egyetlen kísérletük. A Seat csatlakozik a Magyar Vízilabda-szövetség támogatóihoz, és 15 millió forinttal járul hozzá a különböző sportági események megszervezéséhez.

"Természetesen komolyan vesszük a Szuperkupát, hiszen remekül megszervezett presztízsviadalról van szó, nem mellékesen az utolsó alkalom, hogy ebben az évben még valamilyen címet szerezhessünk. Ezúttal az időpont is jól lett megválasztva, hiszen az eddigiektől eltérően nem a két ünnep között rendezik meg" – mondta Kovács István, a Domino vezetőedzője. Kollégája, Gerendás György nem volt jelen, helyette Mészáros Csaba szakosztályvezető képviselte a BVSC-t: "Miután a Magyar Kupát ebben az idényben nem rendezik meg, a bajnokság mellett ez az a titulus, amelyet elhódíthatnánk. Természetesen nyerni akarunk" – mondta lényegre törően. A tájékoztatóról nem hiányoztak a játékosok sem: a BVSC-t Kis Gábor, a Honvédot Gergely István és Biros Péter képviselte. Utóbbi, akit a szövetség az év játékosának választott meg, arcüreg-, és mandulagyulladásából kilábalva már játszott a Cegléd ellen, és nem hiányzik majd hétfőn a Komjádi uszodából sem.

Gém Zoltán még elárulta, hogy a győztes egymillió forinttal, a vesztes ennek felével gazdagodik a Szuperkupa-derbi után.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK