FONTOS


 

Férfi ING-bajnokság, 7. forduló
Kovács Róbert három gólja sem segített az esélytelenebb újpestieken
FTC-siker a pólórangadón

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Gulyás Attila, Nemzeti Sport 2003.11.17
--------------------------------------------------------------------------------

A labdaelhozatal után egyperces gyászszünet következett a héten elhunyt egykori OB I-es játékos, Móni Béla emlékére.

Aztán kezdődhetett a játék, s Lehmann rögtön elindította az első félidő góldömpingjét – emberelőnyben bombázott a kapuba. Nem sokkal később Kovács Róbert válaszolt egy lefordulás végén, de Székely kapásszélről elengedett labdája újból a Fradit juttatta előnyhöz. Mégis az újpestiek zárták előnnyel az első hét percet, és ez Kéri és Kovács R. átlövéseinek köszönhető, hiszen Pelle egyik labdába se tudott belenyúlni.
A második negyedben világossá vált, hogy mindkét csapat zónázik. Ennek két következménye lett: az átlövők villoghattak, és a személyi hibák sem repkedtek úgy, mint mostanság szoktak. Először Takács I Attila mattolta Átsot, majd ismét Kéri vágott be egy fórt. 4–3-ról 4–5-re fordítottak a zöld-fehérek, miután sem Weszelovszkinak, sem Lehmannak nem adtak megfelelő blokkot a védők. Döntetlennél, azaz 5–5-nél cseréltek térfelet a csapatok, mert Varga Dénes az utolsó pillanatban gólra váltotta az Újpest fórját.
Felpörögtek az események a harmadik hét percre. Lehmann ismét nem bírta megvárni, míg elviszik a védőt a center elől, ezért újabb távoli bombával kísérletezett – sikerrel. Két gól lehetett volna a különbség a Fradi javára, miután Tóth László négyméterest érően forgatta be védőjét, de a büntetőt Székely elhibázta. A kontrából Dávid higgadtan átejtette Pellét, így lett 5–7 helyett 6–6.
Micsoda különbség!


Székely Bulcsú (2) és társai csak ritkán engedték szóhoz jutni az újpestieket: Máthé Balázst például semennyire sem (Fotó: Árvai Károly)
Az Újpest is megkapta a maga négyméteresét, ezt Dávid hagyta ki. A negyed végén Suti megmutatta, miért is vitte magával Csapó Gábor a Fradihoz, ő is átlőtte egykori csapata zónáját. A záró hét perc elején két góllal megugrott a vendégcsapat, s ezzel egyszersmind lélektani előnyt is szerzett, hiszen az Újpestnek mindenképpen lépnie kellett.
Kovács emberelőnyben faragott a különbségből, majd az utolsó percben a Ferencváros játszhatott fórban. Létay el is süllyeszthette volna tavalyi csapatát, de kicsúszott a kezéből a labda. A lila-fehérek kettős emberelőnybe kerültek, ekkor indult be a tűzijáték. Először Kovács lövését blokkolták, majd Dávid lőtte el a kapufát, a mezőnybe visszapattanó labdát pedig Varga Dénes pirította bele a blokkba. Három másodperccel a vége előtt ismét Kovács kezén volt a labda, de hasba lőtte Pellét. A kipattanót és a győzelemért járó két pontot az FTC hozta el, így Csapó Gábor alakulata továbbra is szorosan tapad a két sztárcsapathoz, a Vasashoz és a Honvédhoz, és jobb gólkülönbségével megelőzi a rivális BVSC-t.

Mestermérleg
Petrovics Mátyás:
– Az összpontosítás hiánya miatt kaptunk ki. Kicsit nagyobb koncentrációval simán nyerhettünk volna.
Csapó Gábor: – Azért nyertünk, mert kevesebbet hibáztunk. Bár ebben az idényben szerintem most játszottunk a legrosszabbul.

Az állás
1. Vasas 7 7 91–31 14
2. Honvéd 7 6 1 97–47 12
3. FTC 7 6 1 77–40 12
4. BVSC 7 6 1 63–33 12
5. UTE 7 4 3 61–55 8
6. OSC 7 3 1 3 55–68 7
7. Szeged 7 3 4 40–77 6
8. Eger 7 1 2 4 45–63 4
9. Szent I. Egy. 7 1 1 5 45–84 3
10. Szolnok 7 1 6 50–64 2
11. Szentes 7 2 5 44–69 2
12. Cegléd 7 1 6 39–76 2

Férfi ING-bajnokság, 7. forduló
Különbözőképpen készülnek a derbire
Újpest–Fradi a Komjádiban

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Gulyás Attila, Nemzeti Sport 2003.11.16
--------------------------------------------------------------------------------

Egy Újpest-Ferencváros mérkőzés mindig figyelmet érdemel, bármely sportágról legyen is szó. Jelen esetben a sportág a vízilabda, beszélnivaló pedig akad.

Már mindkét csapat szerepelt vesztes mérkőzésen, a vendéglátó UTE összeakadt a két sztárcsapattal (Vasas, Honvéd), míg az FTC a BVSC-től kapott ki egy góllal. A vendégek edzője, Csapó Gábor tavaly még a lilákat irányította. Hosszú távú tervekkel vette át a kispadot, de a nyáron az egyik támogató távozása miatt ő is átigazolt a Népligetbe. Az UTE élére ezután a korábbi másodedző, Petrovics Mátyás állt, aki még szintén fiatal, és rendkívül ambiciózus. "Egész héten teljes erőbedobással készültünk, három napja a mérkőzés helyszínén, a Komjádiban edzünk – kezdte a lila-fehérek szakvezetője. – Kicsit szélesebb a pálya, mint a Hajósban, szokni kell. Mindenki jobban koncentrált az edzésekre, többen háttérbe szorították egyéb kötelességeiket. Nem titkolt vágyunk a győzelem. Ehhez elsősorban a fejekben kell rendet tenni, ott sok minden eldőlhet. Tudjuk, hogy a Fradiban több a rutinos játékos. Nálunk a fiatalok vannak többen, akikben nyilván van egy kis dac a nyári események után, de igencsak szélsőséges teljesítményre képesek. Kifoghatnak jó napot, de egy rosszat is.”

A Fradinál ugyanúgy csináltak mindent, mint máskor. "Úgy készültünk, ahogyan a többi mérkőzésre, heti kilenc edzéssel – mondta Csapó Gábor. – Mindenképpen győzni szeretnénk. Játéktudásban és rutinban talán mi vagyunk az erősebbek, de szerintem az nyerhet, aki a döntő pillanatokban nyugodt tud maradni.” Tehát a két edző, mint mester és tanítványa kerül szembe egymással, és régi barátok is találkoznak majd. Az m2 élőben közvetíti a mérkőzést, ezért az eredetileg este hat órára meghirdetett találkozó fél órával később kezdődik.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK