FONTOS


 

Férfi LEN-kupa: a Szeged itthon, az FTC Mataróban
A Ferencváros lehet nyugodtabb

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.10.24
--------------------------------------------------------------------------------

Két vízilabdacsapat, a Jégcsillag-FTC és a Szeged-Beton VE már kedden letudta aktuális bajnoki találkozóját, mivel péntektől vasárnapig a férfi LEN-kupában igyekszik kivívni a legjobb 16 közé jutást.


Székely Bulcsú (balra) hasonló bánásmódra számíthat a spanyolországi Mataróban (Fotó: Farkas József)
A sorozat második körében nyolc négyes csoportba osztották az együtteseket, ebből következik, hogy legalább a második helyet kell megcsípni a továbblépéshez.
Minderre a Fradinak nagyobb az esélye, sőt egyértelműen a csoportelsőségre hajthatnak a zöld-fehérek. A kvartettben a Szőnyi úti Euroliga-selejtezőről már ismerős Rapid Bucurestire és a házigazda Mataróra kell leginkább figyelniük, a spanyolokra már csak azért is, mert náluk játszik az exfradista center, Matajsz Márk. A török Heybeliada Istanbul legyűrése több mint kötelező.
"Ennek a garnitúrának ez lesz az első nemzetközi megméretése, így aztán a legfőbb feladat, hogy gyorsan akklimatizálódjanak a fiúk – mondta Csapó Gábor, az FTC mestere. – Valószínűleg a Mataro házigazdaként megkapja a szokásos támogatást, ám nem lenne jó hozzáállás, ha ezt feltételezve csak a Rapid Bukarest elleni találkozóra koncentrálnánk a továbbjutás érdekében. Különben is a legutóbbi két bajnoki meccsünkön kifejezetten sok biztató jelet láttam, így remélhetőleg nem ér minket kellemetlen meglepetés.”

Férfi LEN-kupa, a 16 közé jutásért
D-csoport (Szeged). A Szeged programja. Péntek: Polar Bears (holland). Szombat: NC Hania (görög). Vasárnap: ASC Duisburg (német). F-csoport (Mataro). Az FTC programja. Péntek: Rapid Bucuresti (román). Szombat: Heybeliada Istanbul (török). Vasárnap: CN Mataro (spanyol)
A Szeged beugróként került a mezőnybe (az UTE nem vállalta az indulást), és mindjárt tornát rendezhet. A D-csoportban a holland Polar Bears, a német Duisburg, valamint a görög Hania veszi célba a továbbjutást, és bár mindhárman legyőzhetőnek tűnnek, a jelenlegi körülmények között nem mehetnek biztosra a csongrádiak. Elég, ha csak a Honvéd ellen elszenvedett 17–4-es vereségre, vagy a hazai pályán a Szentessel szemben elért nyögvenyelős, 11–10-es sikerre gondolunk. Persze ezen nem kell annyira csodálkozni, hiszen a Szeged kerete alaposan elvékonyodott az elmúlt idényhez képest: a gólkirály Weszelovszky a Fradihoz távozott, Mód abbahagyta a játékot, Éles Egerbe szerződött, Török fogorvosi hivatása miatt csak a hazai találkozókon szerepel, ketten (Várhelyi és Varga István) a fővárosban tanulnak, így nem edzenek mindig a csapattal. Hauféra ugyan számítottak, de ő folyamatosan kiújuló sérülése miatt nem tudta vállalni a szükséges edzésmennyiséget.
"Lehet, hogy rosszul mértük fel a helyzetet, és lassabban érnek össze a fiatal játékosok – morfondírozott Horváth Viktor vezetőedző, aki a hatodik helyet tervezte be a bajnokságban. – Egy kis idő kell, míg összerázódunk, és talán nem is ártottak az eddig kapott pofonok. Csoportunkban a hollandok valószínűleg gyengébbek, a németek és a görögök lehetnek a legnagyobb ellenfeleink, utóbbi két csapat erősödött erre az idényre. Persze különösebb panaszunk nem lehet, hiszen tavaly a Rijekával és a Firenzével voltunk egy társaságban, és bár nem jutottunk tovább, a LEN-kupa-meccsek jótékony hatással voltak a későbbi teljesítményünkre.”

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK