FONTOS


 

Mihók: túlságosan érdektelenek a meccsek
Megoldaná-e a kettéválás a női póló támogatását?

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.10.20
--------------------------------------------------------------------------------

18–2, 19–2, 20–4, 24–1, 29–0, 30–1, 33–1.
Azonkívül, hogy növekvő sorrendben írtuk le őket, a számok semmiféle logikát nem mutatnak. Annál többet árulnak el a női vízilabda-bajnokság erőviszonyairól, tudniillik ezeket az eredményeket (is) produkálta a pontvadászat, felvetve a kérdést, miszerint nem lenne-e érdemes valamelyest szelektálni a mezőnyt. A gondolatot egyik nyilatkozatában szavakba is öntötte Mihók Attila, az elmúlt három idényben egyeduralkodó Dunaújvárosi Főiskola szakvezetője. Összetett mondata a következőképpen hangzott: "Meggyőződésem, ha két osztályban szerepelhetnének a csapatok, nemcsak hasznosabb lenne, de a közönség is jobban szórakozna.”

Nos, a kijelentés kifejezetten jó vitaalap, éppen ezért megkerestük a trénert, fejtse is ki bővebben véleményét.
"A probléma adott – kezdte Mihók. – Ezek a találkozók nem szórakoztatnak, a médiát sem érdeklik, a sportág lényegében eladhatatlanná válik, ami visszaüt a klubokra. Bizonyos szempontból jó, hogy erre a szezonra még ki is bővült a mezőny, egyúttal azonban káros is. Az igazság az, hogy nincs a női szakág mögött szponzoráció, a tévé nem közvetíti a meccseket, mint ahogy az írott sajtó is kevés terjedelmet szentel neki, holott például itt, Dunaújvárosban sztárok, akár az olimpiai elsőségre is esélyes játékosok pólóznak. Az egyik legeredményesebb csapatsportág, mégis kevés a néző, a közönség többségét a családtagok teszik ki.”
De vajon erre hatna gyógyírként a bajnokság kettéosztása?
"A kétosztályos bajnokságtól nem feltétlenül lennének jobbak a csapatok, ám a meccsek mindenképpen érdekesebbek lennének, és a magasabb színvonalnak köszönhetően megnőne a média érdeklődése – folytatta Mihók. – Ezáltal nagyobb esély kínálkozna szponzorok megjelenésére, több pénz áramolhatna a sportágba, a külföldre, elsősorban Olaszországba vágyó játékosokat itthon tudnánk tartani. Ugyanakkor a másodosztályban pólózókat motiválná a lehetőség, hogy magasabbra jussanak, illetve a második vonal feltörekvő csapatainak pénzszerzési esélyeit növelné, ha egy-egy idény előtt a feljutást tűznék ki célul, ezt ígérhetnék, mondjuk, az őket támogató önkormányzatnak.”
Ez tehát a bajnokesélyes véleménye, de vajon ugyanezen a hullámhosszon gondolkodik-e Pálinkás Tamás, a jelenleg (gólkülönbséggel) listavezető Vasas-Hungarokábel mestere, mint az "arisztokrácia” másik képviselője?
"Egyszer mindenkivel lehet játszani – így Pálinkás. – Ennyi nem árt meg senkinek, ettől mi még nem leszünk gyengébbek. Különben is, az egykörös alapszakasz után úgyis hat-hat csapatra tagolódik a mezőny, és akkor már nem kell utcahosznyi különbségtől tartani. Meg aztán az első körben mindenkinek játéklehetőséget adhatok, a fiatalok örülnek, ha egy elsőosztályú meccsen lőhetnek gólt. Itt van például Kotszidu Nikoletta, akit tizennégy évesen rendszeresen játszatok.”
Mihók Attila azonban inkább a szponzorok és a sajtó hozzáállásának jobbítása érdekében tette a fenti kijelentést, amit gyorsan meg is jegyeztünk a Vasas edzőjének.
"A média érdeklődjön a második körtől kezdve, amikor a hatos felsőház tagjai meccselnek egymással. A szponzorok pedig elsősorban azért érzéketlenek, mert még nem fedezték fel, hogy olimpiai sportág a női vízilabda” – reagált Pálinkás, aki ezzel a véleménnyel nem találta meg a megoldást. Pszota János, a gyengébb együttesek közé tartozó OSC-Hungaropharma trénere közelebb vitt a gondok hátteréhez.
"Mihók Attila azt nem veszi figyelembe, hogy az ő csapata a többiekhez képest jóval kedvezőbb helyzetben van, hiszen még a Dunaferr-rel kötött korábbi megállapodásnak köszönhetően a válogatott játékosok nagy részét tudja foglalkoztatni. Ha jól tudom, Dunaújvároson kívül talán még Szentesen kapnak valamennyi fizetést is a játékosok, máshol amatőrszinten pólóznak a csapatok. Mindez az edzések időtartamában is megmutatkozik, hiszen a mezőny tagjainak többsége jó ha egy-másfél órát tud vízben lenni a tréningeken, akkor is a kapu mögötti rész, egy sáv, vagy éppen a műugrómedence a helyszín. Vagyis a felzárkózási lehetőséget abban látom, ha az úgymond gyengék rendszeresen megmérkőzhetnek a jó csapatokkal. A saját szempontjából megértem Attilát, hogy nem nagyon akar harminc nulláért elutazni Szegedre, de meggyőződésem, hogy, mondjuk, egy négycsapatos első osztály semmivel sem vonzana több érdeklődést a szponzorok és a média részéről. Valóban, a magyar női vízipóló elsősorban válogatott szinten erős, ám így is biztos vagyok benne, hogy az olasz bajnoksággal felveszi a versenyt az itthoni.”
Valahol mindenkinek igaza van, ugyanakkor Mihók Attila felvetésének mozgatórugója mindenképpen érthető. Mert tényleg nem igazán egészséges, hogy az öt forduló alatt 37 gólt termelő Kisteleki Dóra egyedül több találatot jegyezzen, mint hét (!) csapat (persze külön-külön) a mezőnyben. A fokozatos gyógyulás pedig mindenkinek, legfőképpen a női pólónak hasznára válna.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK