FONTOS


 

Férfi Euroliga, második selejtező forduló – fedélzeten a BVSC és a Vasas
Fedélzeten a BVSC és a Vasas

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.10.08
--------------------------------------------------------------------------------

Immár kettőre nőtt az Euroligában szereplő magyar férfi vízilabdacsapatok száma. A szerdától vasárnapig tartó második selejtező fordulóban ugyanis nemcsak az első körből továbbjutó Vasas-Plaket-Euroleasing, hanem a kiemelt BVSC-Brendon is vízbe száll, a Domino-BHSE pedig továbbra is csak szemlélő, majd csak a tizenhatos főtáblán kapcsolódik be novemberben.
Szóval, Vasas és BVSC.


A BVSC játékosa, Németh Zsolt (13) öt év után újra összeakad a volgográdiakkal (fotó: Árvai Károly)
Az esélyek jók, sőt nagyon jók, hiszen a három hatos és egy ötös csoport első két helyezettje, valamint a legjobb harmadik csatlakozhat a már főtáblán várakozó hét erőnyerőhöz. Ami a Vasast illeti, Kásás Zoltán öt világbajnokot (Kásás Tamás, Madaras Norbert, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás, Varga II Zsolt), egyúttal három olimpiai aranyérmest (Kásás Tamás, Kósz Zoltán, Steinmetz Barnabás) felvonultató gárdája kifogta az egyik legnehezebb csoportot, Belgrádban többek között a spanyol Barcelona, a görög Vuliagmeni és a házigazda Partizan társaságát "élvezheti”. Az angyalföldiek kedd délelőtt még edzettek, s hogy mennyire nem kímélték egymást a játékosok, a Steinmetz Ádám–Mátyás Zoltán párharc igazolja: a kisebbik Steinmetz vérző ujjal szállt ki a medencéből, miután a keze találkozott Mátyás fogsorával. Persze aggodalomra nincs ok, csak amolyan hétköznapi bibi. De egyéb kórságok is sújtották a piros-kékeket.
"Kósz Zoli, Vindisch Feri és Kásás Tamás betegeskedett, Vindisch például kihagyta a legutóbbi bajnokit, Tamás fiam pedig három tréningen nem vett részt. Ôt valószínűleg nem is játszatom a szerdai nyitó meccsen, a holland Amersfoort ellen” – mondta Kásás Zoltán.
Arra a felvetésre, hogy mennyiben rossz vagy jó, hogy az első selejtezőkörben és az első két bajnokin is igen könnyű meccseket játszott a Vasas, a következőképpen reagált a szakvezető:
"Igazából ez nem jó, hiszen nem késztettek minket jelentős ellenállásra, Belgrádban pedig jóval keményebb vetélytársaink lesznek. A második napon például az Ivan Pérezzel felálló Barcelonával találkozunk, a másik nagy rivális a Vuliagmeni lesz. Információim szerint távozott Szanda és Arroyo a görögöktől, azt viszont nem tudom, hogy kik érkeztek. Jóllehet a Partizan megfiatalodott, egyáltalán nem szabad félvállról vennünk, hiszen több junior-világbajnoka is van. Mindettől függetlenül a csoportelsőség elérésére törekszünk.”

A magyarok ellenfelei
BVSC. E-csoport (Szônyi út). Szerda: Strasbourg (francia). Csütörtök: Rapid Bucuresti (román). Péntek: LSTW Lódz (lengyel). Szombat: szabadnapos. Vasárnap: Lukoil Volgográd (orosz)
VASAS. H-csoport (Belgrád). Szerda: Amersfoort (holland). Csütörtök: CN Barcelona (spanyol). Péntek: Triglav Kranj (szlovén). Szombat: Vuliagmeni (görög). Vasárnap: Partizan Beograd (szerb-montenegrói)
Kásás Tamás, aki a Posillipo játékosaként többször találkozott a Vuliagmenivel, optimistán várja a belgrádi öt napot.
"Három nehéz ellenféllel, a Barcelonával, a Vuliagmenivel és a Partizannal számolok. Az mindenképpen jó, hogy egy könnyebb mérkőzéssel kezdünk, ami alkalmat ad a bemelegedésre. Örülök, hogy kemény csoportba kerültünk, legalább felmérhetjük, hol tartunk.”
A BVSC az E-csoport rendezője, ráadásul nem panaszkodhat a beosztásra sem. Csak öt együttes alkotja a Szőnyi úti mezőnyt, és csak az orosz Volgográd lehet veszélyes a vasutasok csoportelsőségére. Érdekesség, hogy az orosz gárdával 1998-ban a BEK csoportnegyeddöntőjében találkozott a BVSC (5–8, 8–8), és akkor is tagja volt a csapatnak Varjas Attila, Szécsi Zoltán, Németh Zsolt és Dabrowszki Norbert, sőt Fülöp Gergely is, aki sérülése miatt most csak néző lehet.
"Az első fordulóból több jegyzőkönyvet is megszereztünk, de nem lettünk igazán okosak – magyarázta Gerendás György, a BVSC vezetőedzője. – A Volgográdon kívül komolyan kell venni a Rapidot is, a román csapat ugyanis az első körben meglepte a görög Ethnikoszt. Természetesen a csoport megnyerését vesszük célba, de elsőként sem biztos, hogy jól járunk a főtáblán, hiszen a keményebb csoportok másodikjai ugyanolyan erős ellenfelek, mint a győztesek.”
Gerendás – Fülöpön kívül – mindenkire számíthat, vagyis Dabrowszki is felgyógyult, aki kihagyta a Fradi elleni, elmúlt heti rangadót. Jó hír még, hogy a diákok és gyermekek ingyen tekinthetik meg a találkozókat, a csütörtöki és vasárnapi BVSC-meccset pedig a televízió jóvoltából az egész ország figyelemmel követheti.

Magyar bírók fújják

BUDAPEST. Két magyar játékvezető működik közre a férfi vízilabda Euroliga második selejtező fordulójában. Ifjabb Juhász György az F-csoportban, Sabadellben, Fekete Balázs pedig a G-csoportban, Kotorban fújja a sípot.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK