FONTOS


 

Dubrovnik után újra itthon a bajnok
Nem volt idejük leereszteni

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.09.17
--------------------------------------------------------------------------------

A sorozatban három bajnoki címet szerző Domino-BHSE vízilabdázói minden felhajtás nélkül (mellőzve a Vasasnál megvalósított sajtó előtti nyílt tréninget), hétfőn kezdték meg a felkészülés hazai szakaszát a Kőér utcai uszodában. De miért is lenne nagy csinnadratta, hiszen a nyár nagy bejelentések nélkül telt el a szakosztály életében, a nyugalmat adó állandóság az uralkodó Kovács István csapatánál.

Az egyetlen érkező a volt fradista Paján Viktor, aki a játékot abbahagyó, másodedzőként dolgozó Tóth Imre megüresedett helyét tölti majd be a kétszeres Euroliga-második együttesben.
A hat világbajnokot, valamint a négy universiade-aranyérmest megillető szusszanásnyi szünet után, szeptember 4-én találkozott először a társaság, és több mint egy hétre áttette székhelyét a horvátországi Dubrovnikba.
- Az első három nap még munka nélkül, pihenéssel telt - mondta Kovács István -, a kint tartózkodó vezetőkkel és szponzorokkal hajókiránduláson, közös vacsorán vettünk részt. Az elmúlt hétfőtől kezdve álltunk neki edzeni, amikorra csatlakozott hozzánk Fodor Rajmund, majd az Amerikából érkező Molnár Péter is.
- Milyen program szerint dolgoztak?
- Délelőtt egy órát úsztak a játékosok, majd fél órán keresztül az emberelőnyös, illetve emberhátrányos helyzeteket gyakorolták, esténként pedig a Jug Dubrovnikkal játszottunk edzőmecs- cseket. Hozzáteszem, hogy nem beszélhetünk klasszikus felkészülésről, hiszen alig három héttel a bajnoki rajt előtt találkoztunk, előtte nem sokkal pedig még tízen világbajnokságon, illetve universiadén szerepeltek. Ebből is adódik, hogy nem is tudtak teljesen leereszteni.
- Milyen benyomásokat szerzett a csapatról?
- Nem az volt a cél, hogy halmozzuk a diadalokat, hanem az, hogy sok taktikai elemet vegyünk át, és erős ellenféllel mérkőzhessünk. Ha azt vesszük, hogy a Dubrovnik előrébb jár a felkészülésben, jónak mondható az öt meccsen elért négy győzelmünk. De mondom, a lényeg az, hogy jelentős játékerőt képviselő csapatokkal találkozzunk, ezért is megyünk el a hét végi szentesi tornára, majd október elején a berlini viadalra, amelyen - tudomásom szerint - rajtunk és a Spandaun kívül a BL idei négyes döntőjének másik két részvevője, a Recco és a Mladost Zagreb is indul.
- Óhatatlanul felvetődik a kérdés: mennyire foglalkoztatja önöket a Honvéd- Vasas presztízsharc állandó felemlegetése?
- Úgy gondolom, mi már kivívtuk a magunk presztízsét, hiszen háromszor nyertünk bajnokságot az utóbbi három évben. A Vasas megerősödött, de ezúttal sem lehet más célunk, mint az aranyérem.
- S az Euroligában?
- Sajnálom, hogy nincsenek olasz csapatok, hiszen nagyon jó kezdeményezés az új sorozat. Nemcsak bajnokok, hanem más kiváló gárdák is szerepelhetnek, könnyebb szponzort is találni egy ilyen jellegű megméretésre. Tippelni pedig felelőtlenség, hiszen még nagyon messze van a vége, de akárcsak az elmúlt két alkalommal, most is szeretnénk ott lenni a négyes döntőben. Nagy vágyunk, hogy a két második hely után ezúttal eggyel előbbre lépjünk…

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK