FONTOS


 

Novemberben nemzetközi All Star-gála a Komjádiban
Kemény két javaslata

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.09.09
--------------------------------------------------------------------------------

Ugyan az eredeti, írásba foglalt napirendi pontok között nem szerepelt, a Magyar Vízilabda-szövetség hétfői elnökségi ülése foglalkozott a jövő évi férfi Világliga számunkra hátrányos programjával, illetve annak esetleges módosíttatásával.


Kemény Dénes két javaslattal állt elô a hátrányos Világliga-programot orvosolandó (Fotó: Németh Ferenc)
Persze, hogyan is lehetett volna kikerülni, amikor Kemény Dénes szövetségi kapitány beszámolt a nyári aranyszüretről és az olimpiai felkészülési tervről.
A szakvezető az aranyos-vb-t nem értékelte külön (nyilván ő is és a testület tagai is úgy gondolták - naná! -, hogy a szereplés önmagáért beszél), annál részletesebben kitért a szintén csak szépet és glóriát hozó augusztusi Világligára. A legemlékezetesebb epizód a sikercsapat egyik leglelkesebb támogatójához kötődik: az olaszok elleni, álomjátékkal múlatott döntő után a játékosok az egyik New York-i diszkóban ünnepeltek, amikor (az itthon tartózkodó!) Fehér Miklós jóvoltából négy francia pezsgő érkezett a Világliga-győztes magyaroknak címezve. Hogy hogy csinálta? - még Kemény Dénes sem tudja, de nagyon jólesett nekik a gesztus.
A szép emlékek után a kapitány felvázolta a válogatott olimpia előtti programját, így kitért arra, hogy október 27. és november 1. között összehívja a keretet.
"Lesz akkor egy kis lyuk a bajnoki programban, ezt használnám ki az összetartásra - fogalmazott. - Két mérkőzést is játszanánk. Az egyikkel a Whirlpoolnak tartozunk, és Hódmezővásárhelyen vívnánk meg a helyiek csapatával október harmincadikán. Augusztusban már hívtak minket uszodaavatóra, de a Világliga miatt nem tudtuk elfogadni az invitálást. A másik meccs november másodikán lenne. Akkor tartják ugyanis Budapesten az európai kupák sorsolását, amit egybekötnénk egy gálával a Komjádiban. A terv szerint az érintett klubok hoznának magukkal egy-egy játékost, ők alkotnák az All Star-együttest, és válogatottbeli segítőm, Kásás Zoltán ülne a kispadjára.”
A kapitány azt kérte a kluboktól, hogy december 25. és január 1. között semmilyen meccsen ne szerepeltessék a válogatott tagjait, miután a világbajnok gárda január 2. és 8. között Mátraházán és Gyöngyösön készül, majd a január 16. és 19. között Magyarországon vendégeskedő görögökkel játszana edzőmeccseket. Ezután következik a sűrű klubprogram, amely a május 28-29-i Euroliga négyes döntőbe torkollik. Mindenki azzal számol, hogy az olaszok távollétében egy magyar csapat biztosan bekerül a Final Fourba, de elméletileg akár mind a három (Honvéd, Vasas, BVSC) érdekelt lehet. A gond az, hogy a VL-sorozat első fordulóját a kupaesemény után egy héttel rendezik, ráadásul a magyarokat az amerikaiakhoz szólítja a sorsolás. Miután az Euroliga fináléja és bronzmeccse szombatra esik valahol Európában, hétfőn már el kellene indulni Kaliforniába, ahol kilenc óra az időeltolódás - a csapat tehát pihenő nélkül esne be, nem tudna akklimatizálódni, és ennek tetejébe kétszer a hazaiakkal, kétszer pedig a találkozóit szintén az Államokban letudó ausztrálokkal mérkőzne meg. Ezt nem vállalja Kemény, aki két alternatívával állt elő:
"Az egyik, hogy javaslatunkra változik a menetrend, vagyis az amerikaiak és ausztrálok elleni négy derbit az utolsó, hatodik forduló után építenénk be, és akkor már ott is maradhatnánk a szuperdöntőre. Ezzel még meg is takarítanánk egy amerikai repülőutat. Ha a FINA nem akceptálja a kérésünket, akkor nem indulnánk a Világligában, hanem a sorozatban nem érdekelt csapatokkal, például a spanyolokkal, oroszokkal, horvátokkal játszhatnánk tornákat. Az Unicum-kupa elképzelésem szerint július huszonnyolctól augusztus elsejéig tartana, és arra már meghívhatnánk a Világligát addigra befejező csapatokat is. Azt szeretném, ha az Unicum-kupán már az olimpiai csapat szerepelne, hiszen így már nyugodtan játszhatnának a játékosok.”
Az elnökség, így Martin György elnök is elfogadta Kemény javaslatát, és mert szeptember 30-án véglegesítik a Világliga programját, a hátralévő időben működésbe lép a sportdiplomácia gépezete.
Ez lett végül is a legfontosabb napirendi pont, de nem maradt el a szintén remeklő utánpótlás-válogatottak, a győztes férfi universiade-csapat, valamint a vb-5. helyével csalódást keltő női válogatott nyári produkciójának értékelése sem. Valamennyit tudomásul vették a megjelentek.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK