FONTOS


 

Harmincnyolc esztendő után végre megtört az átok
Az aranyig zakatoltak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.09.02
--------------------------------------------------------------------------------

Igazán elkényeztettek minket férfi vízilabdázóink a sűrű nyár folyamán, a menetelős időszak alatt nem győztük lajstromba venni az érmeket. A termékeny évszak végét jelző "találat” az universiadeválogatott nevéhez fűződik, amely Teguban százszázalékos produkcióval gyűjtötte be az aranyérmet, és a 30 esztendő után világbajnoki címet szerző felnőttekhez hasonlóan egyfajta pszichikai gátat vett, mégpedig magasan.


Kovács István: nyolc év, két ezüst, két bronz - és most arany az universiadecsapattal (fotó: Árvai Károly)
Az egyetemi és fősikolai világjátékokon ugyanis - bármennyire ontotta a diplomás pólósokat a sportág - 38 esztendeje nem volt szerencsénk. Hát most volt, illetve mázliról szó sincs, egyszerűen jobbak voltak Bárányék a többieknél.
A frissítő erejű aranyat nagyon akarta már a szakvezetői feladatokat 1995 óta vállaló Kovács István, ő sem szeretette már a dobogó alsóbb fokain látni játékosait.
- Valóban, az elmúlt négy universiadén két-két ezüst- és bronzérem jutott nekünk, így aztán nagyon akartuk az aranyat - magyarázta a szakember. - De talán nem is ez volt a legnagyobb motiváció, hanem az, hogy a keretből nyolc játékos végigdolgozta a világbajnoki felkészülést a válogatottal. Nekik ez nagy lökést jelentett, és mindent megtettek Teguban a sikerért.
- Mindig a tűz közelében voltunk, mégis miért éppen ez a csapat törte meg az átkot?
- A korábbi viadalokon is megvolt a lehetőségünk, de mindig közbejött valami apróság, ha más nem, akkor a bírók tévedései akadályoztak meg minket az aranyérem megszerzésében. Egy biztos, a Teguban szereplő játékosok valóban csapatot alkottak, az egyéni érdekek háttérbe kerültek.
- Ezek szerint a legjobb egyéni teljesítményekről ne is kérdezzem?
- Tényleg nem szeretnék senkit sem kiemelni. Persze a két center, Steinmetz Ádám és Bárány Attila gólképességét megemlíthetném, de igazából Pelle Balázs és Jászberényi Gábor kapusteljesítményét tartom kulcsfontosságúnak. A támadójátékunkra az elmúlt universiádékon sem panaszkodhattunk…

Nôi junior-világbajnokság, Kanada
A 3. helyért: Spanyolország-Oroszország 9-7 (2-1, 1-1, 3-2, 3-3). Döntô: Kanada-Egyesült Államok 3-3 (1-0, 0-0, 1-2, 1-1, 0-0, 0-0) - négyméteresekkel: 5-4. Világbajnok: Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Spanyolország, 4. Oroszország, 5. Németország, 6. Ausztrália
- Az eredmények nagy magyar fölényről árulkodnak, négygólosnál sohasem volt kisebb a különbség. Ennyire egyszerű lett volna?
- Nem nevezném könnyed menetelésnek a szereplésünket, elég, ha csak azt említem meg, hogy az ausztrál válogatottból kilencen ott voltak az universiadecsapatban is. Mi a lehető legkomolyabban vettük a sorozatot, mindennap edzettünk, a meccseken pedig igyekeztünk annyival verni aktuális ellenfelünket, amennyivel csak lehet - nem álltunk le.
- Hol helyezi el mint edző ezt az eredményt?
- Klubedző vagyok, nyertem BEK-et, LEN- és Szuperkupát, de ezt a sikert is nagyra tartom. Szerintem ösztönösen alulértékelik az universiadét, holott olyan, mint egy olimpia: százhetven országból hétezren próbáltak szerencsét Teguban is. Mindenképpen nagy dolog ez az aranyérem. Harmincnyolc év után főképpen…

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK