FONTOS


 

Férfi Világliga, hatos döntő, New York
Tudás, kondíció, finálé

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.08.25
--------------------------------------------------------------------------------

Ott folytatta a csapat, ahol a barcelonai világbajnokságon abbahagyta: a New York-i Világliga elődöntőjét is sikeresen zárta, ami annyit tesz, hogy egy újabb fináléban próbálkozhat.

A jelentések szerint a magyar idő szerint szombat éjszaka lejátszott mérkőzésen kiváló hangulatot teremtettek az uszodát megszálló magyar szurkolók, amit pazar kezdéssel hálált meg Kemény Dénes gárdája. Azevedo, a hazaiak gólvágója egy precíz ejtéssel ugyan gyorsan kiegyenlítette az Egyesült Államok hátrányát (Kiss Gergő szerzett négyméteresből előnyt a start után), ám minderre két magyar akciógól volt a válasz.
Két remek magyar találat!
Vári Attila szokásához híven hálószaggató gólt ragasztott Brooks kapujába, majd Szécsi Zoltán védését követően Varga II Zsolt volt megállíthatatlan centerben, hiába lógtak a nyakán, révbe ért. A kilencperces negyedet így 3-1-es előnnyel zárták világbajnokaink, ami több mint bíztatónak tűnt a folytatást illetően.
Ám nem volt megállás! A második felvonást Kiss Gergő bődületes felsősarkos átlövése nyitotta (a harmadik akciógól!), majd Biros Péter használta ki a Kásás Tamás által kiharcolt (a Vasas pólósát megúszás közben rántották vissza) emberfórt. Ôrjöngött a magyar tábor, hiszen 5-1-re vezettek Molná-rék!
Az amerikaiak becsülettel mentek előre, próbálkoztak szakadatlanul, ám szenzációsan zárt a Szécsi irányította védelem. A BVSC kapusa nemcsak irányított, hanem hatalmas helyzetekben is hárított, avagy a mérkőzés felénél hátradőlhetett székében Martin György, a magyar szövetség helyszínen lévő elnöke.
A folytatásban sem volt ok az idegeskedésre. Az igaz ugyan, hogy a mieink visszavettek a ritmusból, okosan kijátszották a támadóidőket, semmit sem kockáztattak, felesleges volt rohanni. Gólt nem sikerült a harmadik játékrészben szerezni, ám így sem rágta a körmét az izgalomtól a piros-fehér-zöld zászlókat lelkesen lobogtató magyar szurkolóhad, lévén az amerikaiak is mindössze egyszer voltak képesek Szécsi mögé juttatni a labdát. Smith amúgy a 17 perces hazai gólcsendet törte meg emberelőnyből, azaz kilenc perccel a vége előtt 2-5 állt az eredményjelző táblán.
Smith aztán a záró negyedben besuhintott egy újabb fórt, ám szerencsére a túloldalon is befújták a kiállítást, ami után Madaras Norbert passzát az addig hátul jeleskedő Kásás vágta be. Molnár kapufáját követően Azevedo ejtett újra pontosan, 4:27 volt ekkor vissza, és 6-4-re vezetett válogatottunk. Vérszemet kaptak a hazaiak, különösen Benedek

Szécsi ott folytatta, ahol a vb-döntôn abbahagyta - ezúttal is bravúrosan védett (Fotó: M. Németh Péter)
Tibor rossz kísérletét követően, ám átellenben Szécsi elvitte a labdát a center elől. Kölcsönös szerelgetés után Wigo hozta még közelebb csapatát (ezúttal nem tudta kapusunk elhalászni a labdát a középcsatár elől, így könnyen átejtették). Már csak 78 másodperc volt ekkor hátra, és a hazaiak kemény szerelését elengedték a bírók, így az egyenlítésért adogattak Rudic fiai. Sikertelenül szerencsére. Nem tudtak ugyanis helyzetbe kerülni, védelmünk levegőt sem engedett nekik, hiába kértek még a végén időt is, Wigo szabaddobása a blokkban halt el. Mindez azt jelentette, hogy 6-5-re nyert a Kemény-alakulat, és finálét játszhat a sorozatban.
Ellenfele csakúgy, mint Barcelonában, az olasz együttes lesz, hiszen a szerb junior-világbajnokot 5-4-re múlták felül Rathék. Gerinit az első negyedben reklamálás miatt, az ellenünk a vb-döntőn remeklő Fiorentinit a másodikban brutalitás miatt cserével végleg kiállították a bírók, ám ezt is elbírta De Crescenzo csapata. A döntő gólt egy másodperccel a harmadik negyed vége előtt Postiglione fórból szerezte. Az utolsó játékrészben nem esett gól, eredménytelenül birkóztak a felek, így a lapzártánk után kezdődött aranymérkőzésen az olaszok ellen szálltak vízbe a mieink.

Mestermérleg
Ratko Rudic:
- Jó úton haladunk az olimpiai felkészülést illetően.
Kemény Dénes: - Az első félidő a tudásé volt, a második a kondié. Köszönjük kitartó szurkolóinknak, hogy margitszigeti hangulatot teremtettek az uszodában.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK