FONTOS


 

Férfi Világliga, hatos döntő, New York
Amerikai–magyar az elődöntőben

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.08.24
--------------------------------------------------------------------------------

A holland-szerb találkozó nyitotta az idei Világliga-döntőt, amelynek végső győztese 100 ezer amerikai dollárt kasszíroz majd. Nos, az első mérkőzésen nem történt meglepetés, ahogy várható is volt, Manojlovics csapata esélyt sem adott a hatos mezőnyben egyedüliként olimpiai kvalifikációra hajtó tulipánosoknak.

Hollandia tehát lemondhat arról, hogy New Yorkban athéni repülőjegyet szerez (persze igazán nem is reménykedhetett abban, hogy mind az öt biztos ötkarikás indulót megelőzi) - kilenc perc alatt megbarátkozhatott azzal a gondolattal, hogy az ötödik helyért szállhat majd vízbe. Az első negyedben "robbantottak” a szerbek, 7-2-re nyertek, hamar eldöntve ezzel a csatát. Érdekesség, hogy az Európa-bajnoki címét Kranjban megvédő alakulatban nemcsak a két eltiltott, Sapics és Szavics hiányzik, lévén olyan nagy klasszisok, mint Vujaszinovics, Ikodinovics, Jelenics és Csirics is Belgrádban szurkol társainak. Voltaképpen a Nápolyban egy hete junior-világbajnokságot nyert gárda mérkőzik a VL-döntőben (Zlokovicsék Godova Gábor csapatát verték hosszabbításban az említett utánpótlásversenyen), tizenhárom fiatal igyekszik majd az olaszokat is legyőzni. Azokat az olaszokat, akiknél Silipo nevét nem találjuk a keretben - a Posillipo rutinos pólósa pihenőt kapott mesterétől.
Érdekesebb volt a másik csata, amelyen a hazaiak a görögökkel néztek farkasszemet. A derbit a magyar válogatott tagjai is megtekintették, nem véletlenül: a győztessel mérkőztek ugyanis a lapzártánk után kezdődő elődöntőben. Kásás Tamásék az amerikaiak ellen ugorhattak végül a medencébe, hiszen Ratko Rudics tanítványai a jelentések szerint egy felettébb brusztos meccsen 6-2-re győzték le a vb-negyedik riválisukat.

Férfi Világliga
Hatos döntô, New York
A négy közé jutásért: Szerbia-Montenegró-Hollandia 15-9 (7-2, 3-2, 2-4, 3-1). Gólszerzôk: Filipovics 4, Udovicsics 3, Janovics, Csuk, Gojkovics, Gocics 2-2, ill. Kramer, Booij, De Jong, Silvis 2-2, De Bruijn. Egyesült Államok- Görögország 6-2 (2-0, 1-2, 1-0, 2-0). G: Bailey 2, Wigo, Segesman, Azevedo, Smith, ill. Mazisz, Hadzitheodoru
Az elôdöntô párosítása: Egyesült Államok-Magyarország, Olaszország-Szerbia-Montenegró
(Az elôdöntôk lapzártánk után kezdôdtek)
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK