FONTOS


 

Ismét teljes létszámban edzett a magyar gárda
Ha áram van, minden van?

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2003.08.16
--------------------------------------------------------------------------------

Ami jó hír: végre ismét teljes létszámban készült a férfiválogatott. Ami érdekes: a Világliga-döntőre készül a csapat, mely eseményt ugyebár New Yorkban rendezik, ahol mostanság villany híján kaotikus állapotok uralkodnak.

A tízmilliós világvárosban ráadásul meglehetősen nehezen áll helyre az áramszolgáltatás, repülőjáratok sora marad ki emiatt - ehhez képest öt nap múlva már a hatos finálé negyeddöntői volnának esedékesek. Az illetékeseken ugyanakkor nyoma sincs a pániknak, a FINA lausanne-i központjában Pedro Adrega, a kommunikációs osztály helyettes vezetője kérdésünkre közölte, fel sem merült, hogy a Világliga-döntővel bármi probléma lehet, egyelőre nem is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Végtére is, a világbajnoki döntő hosszabbítását is lehetett 35-ös óra nélkül játszani, úgyhogy aggodalomra valóban semmi ok - legfeljebb a víz lesz kissé hideg...
Szerencsére, a Margitszigeten eközben helyreállt a rend, a szakmai stáb hideglelése elmúlhatott, avagy a hét elején magas lázzal ágynak eső világbajnokok, Fodor Rajmund és Molnár Tamás egyaránt edzésbe állt, s ott volt velük a szolidabb tüneteket produkáló Steinmetz Barna is. "A leletek negatívak, alighanem valami gyorsan lefutó vírusfertőzéssel volt dolgunk” - vonta meg a mérleget Pavlik Gábor csapatorvos, aki mindhárom pólósnak engedélyezte a vízbe szállást, jóllehet Fodorék egyelőre nem végeztek teljes intenzitású munkát.
Együttesünk egyébiránt túl van az első jutalmazáson is: csütörtökön késő este a Gundel vendéglőben a szövetség főtámogatója, az ING rendezett fogadást a barcelonai viktorok tiszteletére. A jó hangulatú összejövetelen - amelyet megtisztelt jelenlétével Schmitt Pál MOB-elnök is, aki egyedüliként a "kívülállók” közül a játékosok asztalánál költötte el vacsoráját - Bordás György, az ING elnök-vezérigazgatója egy-egy nagy összegű életbiztosítást nyújtott át az aranyérmeseknek és felkészítőiknek, majd beszédében jelezte: igen jó döntést hoztak, amikor némi vacillálás után a honi, támogatásra érdemes sikersportágak közül a vízilabdára tették le a voksukat.
Játékosaink amúgy a víkenden pihenőt kapnak, majd a jövő hét első két napján még edzenek - egyre későbbi időpontban, hogy már itthon megkezdjék az átállást -, s augusztus 20-án utaznak el New Yorkba. Mostanság kissé fásultak az e heti, keményebb terheléstől, addigra viszont nyilván fel lesznek dobva az újabb aranyesélytől. Vagy hogy stílszerűek legyünk: fel lesznek villanyozódva.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK