FONTOS


 

A center, Varga Péter nem hagyja el csapatát
Kiss Csaba is vízbe ugrott

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Thékes István, Nemzeti Sport 2003.07.10
--------------------------------------------------------------------------------

Voltaképpen egyetlen klasszis pólóst láthatott az, aki kilátogatott az új-szegedi uszodába. Kiss Csaba, a Sabadell és a válogatott balkezes bombázója is vízbe csobbant a Szeged-Beton VE edzésén.

Az ember már-már reménykedett, hogy visszatér nevelőegyesületébe, ő azonban hamar lehűtött mindenkit: "Barcelona kútba esett, a világbajnokság helyett a strandvízilabda-bajnokság hétvégi, egri selejtezőjére készülök.”

Kiss Csaba jelenléte mellett akadt egy igazán fontos esemény: Juhász György szakosztályelnök boldogan jelentette be, hogy Varga Péter a következő idényben is a csapat rendelkezésére áll. A szegedi pólóbarátok közkedvelt "Pepéje” azért nem tudta megerősíteni az örömteli hírt, mert még hetekig Svájcban idegenlégióskodik. Ami pedig a játékoskeretet illeti, az elmúlt évi bajnokság hatodik helyezettjének veszteséglistáján Brad Kittradge, Jonathan Samuels, Kozma Zsolt, Fábri József, továbbá a Ferencvároshoz távozott gólkirály, Weszelowszky László és a pályafutását Egerben folytató Éles Vilmos neve szerepel.

Szerencsére tekintélyesebb az érkezők névsora, hiszen Szűcs Levente (korábbi egyesülete a BVSC), Haufe Tamás (FTC), Torday Árpád (Rote Erde Hamm), Szabó Nándor (Szentesi VK), Pataki Gergő (Szolnoki VSC) és Plézer János (Cegléd) egyaránt egy évre kötelezte el magát a Tisza-parti klubnak. Rajtuk kívül az ifjúsági gárda tehetségei, Szeghy Zoltán és Görög Gábor játékára is számíthat Horváth Viktor vezetőedző. A felkészülés első három hetében az uszodában, valamint a közeli ligetben futva sok-sok kilométert hagynak majd maguk mögött Molnár Péterék. A rövid augusztus eleji pihenőt követően a labda lép elő főszereplővé az edzéseken, míg szeptemberben a tervek szerint három tornán és egy szerbia-montenegrói túrán vesz részt az alakulat.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK