FONTOS


 

Férfi KEK-döntő
Három kulcsember nem edzett a héten az angyalföldieknél
Vasas: meccset és időt nyerni

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.03.14
--------------------------------------------------------------------------------

Voltaképpen papírforma: a Vasas soros, szombati (európai kupa-) meccse előtt Somossy József azon morfondírozhat, vaj’h miként tudja kiállítani csapatát, ki játszik a szélen, centerben, és így tovább, és így tovább ... Ezúttal az influenza szólt közbe, az döntött ágynak három, a Magyar Kupa-döntőn még játszó pólóst, Varga Tamást, Vindisch Ferencet és Hesz Mátét.

"Ez egy ilyen év, mégis ott vagyunk mindenhol ... " - magyarázta a tréner, egyrészt az állandó, már megszokott összeállításbéli polémiákra, másrészt az angyalföldiek remek sorozatára (ahol elindulnak, finalisták) utalva. Említettek szombat óta nem edzettek, ami egy ilyen komoly fizikai erőpróba előtt bizony nem sok jót jelent.


Steinmetz Ádám (balra) a tavalyi döntôn - most jöhet a címvédés (Fotó: Árvai Károly)
"Most mit mondjak? Ritkán kerültem ilyen helyzetbe, nem tudom, mi történhet. Ezen a szinten nem lehet az ifikkel játszani, ügyesek, lelkesek voltak a Fradi ellen is, de ez más világ. Betegeink leülnek a padra, aztán meglátjuk, mennyit bírnak" - folytatta Somossy József, aki 1995 és 2002 után harmadszor, a jövő évi kupareformok miatt utoljára vezette a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjébe a Vasast. És ha már eddig eljutott, az első két alkalommal ünnepelhetett fiaival ...
"Szeretnénk, persze hogy szeretnénk harmadszor is a csúcsra jutni. A védekezésünkkel az ég világon semmi probléma, a Fradi elleni hétközi bajnokin két gólt sikerült kapni. Nem hiszem, hogy sok lenne ... Hátul stabilak vagyunk, ám a folyton-folyvást jelentkező hátráltató tényezők miatt egész egyszerűen nem tudjuk készre formálni a támadójátékunkat. Eltiltások, sérülések, betegségek miatt állandó kényszerpályán mozgunk, ráadásul óriási a fizikai megterhelés. Mi aztán tényleg tudjuk, elvégre mi mindenhol a végsőkig harcban vagyunk. Itt van például a kupadöntő. Két percet nem tudtunk szusszanni a kimerítő elődöntőt követően, persze, hogy kipurcantuk a végén. Nem akarom lebecsülni a BVSC-t, még egyszer gratulálok a sikeréhez, ám úgy gondolom, ha csak egy nappal később rendezik az összecsapást, teljesen más a helyzet. Éppen ezért nem igazán foglalkoztunk az elveszített mérkőzéssel, csonkán, de készültünk a következő megméretésre" - így a két héttel ezelőtt, a sabadelli hirig után a Posillipo Napoli elleni hazai derbin két-három gólos győzelemben reménykedő tréner. S hogy a nehéz helyzet vajon változtatott-e valamit? "Mindenképpen, hiszen ez KEK-döntő, ami teljes embert kíván. Egy irányba kell húznia a csapatnak, szűkült a repertoár, a tervek minimalizálódtak, vagyis a legfontosabb, hogy egyáltalán megnyerjük a meccset. Nem álmodozhatuk nagy előnyről, jó, ha legyőzzük őket. Aztán lesz két hetünk, hogy kiegyenesedve, komplett csapattal készüljünk a visszavágóra. Bár nem lenne meglepő, ha ismét történne valami ... Na mindegy, ne fessük az ördögöt a falra, a lényeg, hogy semmiképpen se kapjunk ki a Komjádiban, megpróbáljunk minimális előnnyel zárni, lélegzetvételnyi időhöz jutni."

Út a döntôig
VASAS
Selejtezô, A-csoport, Budapest: Vasas-Half Monn Dublin (ír) 21-2, Vasas-AS Duisburg (német) 10-3, Vasas-SKP Kosice (szlovák) 12-3. Negyeddöntô. 1. mérkôzés: Jadran Herceg Novi (szerb-montenegrói)-Vasas 4-5. Visszavágó: Vasas-Jadran 5-5. Elôdöntô. 1. mérkôzés: Vasas-CN Sabadell (spanyol) 9-6. Visszavágó: Sabadell-Vasas 6-4
POSILLIPO
Selejtezô, D-csoport, Marseille: CN Marseille (francia)-Posillipo Napoli 7-12, Posillipo-Jug Dubrovnik 8-9. Negyeddöntô. 1. mérkôzés: Vuliagmeni (görög)- Posillipo Napoli 7-7. Visszavágó: Posillipo- Vuliagmeni 7-6 - hirtelen halálban. Elôdöntô. 1. mérkôzés: Lukoil Volgográd (orosz)-Posillipo 4-8. Visszavágó: Posillipo- Lukoil 9-7
A csapat hosszú idő óta nagy-nagy élményeket szerez híveinek, sőt a klub elöljáróinak is. "Elnöki időszakom eddigi legboldogabb napja volt a Magyar Kupa elődöntője, amikor 10-5-re győztük le a Honvédot. Végül ugyan a serleg nem a miénk lett, de így is rendkívül jónak mondható a szereplésünk. A bajnokságban továbbra is a Honvéd a favorit, de már többször bizonyította csapatunk, mindenre képes. Éppen ezért hiába számít a Posillipo esélyesebbnek a KEK-fináléban, bízom abban, szombaton is óriási élményekkel gazdagodunk" - mondta például Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke.
A mérkőzés iránt, mondani sem kell, óriási az érdeklődés, így nem árt tudni, hogy a Komjádi uszoda két pénztára szombaton, a 18 órakor kezdődő mérkőzést megelőzően két órával, azaz délután négykor nyit. A tikettek ára 1800 forint - ennyit már csak azért is érdemes áldozni, mert egyik televíziótársaság sem közvetíti a találkozót. Szinte példátlan: tavaly és idén is eljutott a Vasas a KEK fináléjába, és egyik esetben sem láthattunk élő közvetítést! Az angyalföldieknél természetesen furcsállják a történteket, mérgesek is miatta - ellenben nem rossz ómen az, hogy a Petőfi Rádió szokása szerint élőben közvetíti a csatát ...

Az eddigi győztesek
1974: Ferencváros
1975: Mladost Zagreb (jugoszláv)
1976: GMU Moszkva (szovjet)
1977: Ferencváros
1978: KPK Korcula (jugoszláv)
1979: Ferencváros
1980: CSZKA Moszkva (szovjet)
1981: Posk Split (jugoszláv)
1982: CSZKA Moszkva
1983: Posk Split
1984: Dinamo Moszkva (szovjet)
1985: Vasas
1986: Mornar Split (jugoszláv)
1987: Posillipo Napoli (olasz)
1988: BC Arenzano (olasz)
1989: Pescara (olasz)
1990: Partizan Beograd (jugoszláv)
1991/1992: Catalunya (spanyol)
1992/1993: Pescara
1993/1994: Pescara
1994/1995: Vasas
1995/1996: INA Roma (olasz)
1996/1997: Vuliagmeni (görög)
1997/1998: Ferencváros
1998/1999: Mladost Zagreb (horvát)
1999/2000: Dinamo Moszkva (orosz)
2000/2001: RN Florentia (olasz)
2001/2002: Vasas

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK