FONTOS


 

Férfi ING-Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó
Kósz Zoltán csodásan védett
Mennybe ment a Vasas

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2003.03.07
--------------------------------------------------------------------------------

Csendes őszi estéken sem könnyű ez ellen a Domino ellen öt góllal győzni. A tavalyi ellen sem lett volna az. Sőt, az első bajnokságot megnyerő, olimpiai bajnokok nélkül felállóval szemben sem.

Ehhez képest a Vasasnak most a Mount Everestet kellene megmásznia: egy csúcsformájához közeli, a BL-ben három idegenbeli meccsén parádézó gárdát kellene megroggyantaniuk az angyalföldieknek.
Az első kontra mindenesetre ül, Vindisch pattint gond nélkül a rövid sarokba, miután megelőzte emberét - igaz, a válasz azonnal érkezik, Kiss gond nélkül beveri az emberelőnyt. Fodornak ugyanez nem megy, Kósz érzi, hogy a rövidre jön a labda. Átellenben Gergely is remekel, habár Varga Dániel megint magasan lő ziccerben, nem pattint a rövidre, mint Sabadellben. Némi szerencsétlenkedés is hozzájárul ahhoz, hogy kisvártatva vezetést szerez a Vasas: Vári és Bárány között Steinmetz szerzi vissza a már elvesztett labdát, s harcol ki négyméterest, amit Varga ver be gond nélkül. Egy újabb kimaradt Honvéd-előny jelzi, hogy a pokoli hangulatot teremtő Vasas-tábor mintha kizökkentette volna a vendégeket, ugyanakkor Gergely védése és egy Kiss-Biros kombináció arról tanúskodik, hogy a klasszisok azért képesek megőrizni a hidegvérüket. Egy kósza Binder-átlövés akad be emitt, ám Gergely később kompenzálja a hibáját: miután Vári egészen gyatra lövésekkel baltáz el egy emberfórt, Vindisch egy az egyben úszhat, csakhogy ejtését a kapus földöntúli bravúrral tolja a kapufára.
A második negyedben Binder második bombája is beakad a hosszú kapufánál, míg Biroséból "nem kér" a léc, s bizony néhány centin múlik, hogy az ellenattaknál Varga Dániel nem tud beleállni egy húzásba. Később Varga ejtését is leszedi Gergely, ami azért fontos, mert egy szimpla emberfór egy kissé keményebb szerelési kísérletnél duplává változik - másutt, mások esetében tán elmenne Vindisch nyaklevese, ám látszik, a két gárda előéletét ismerő bírók meg akarják fogni a meccset -, Kiss pedig kihasználja az esélyt. Később egyenlíthetne a Domino, ám Szívósnak most nem jön be úgy a lövés balszélről, mint az elmúlt napokban, Tóth Frank viszont mérhetetlenül rutinosan rakja be a Vasas második fórját.


Az olimpiai bajnok kapus, Kósz Zoltán elképesztô formában védett a Honvéd elleni Magyar Kupa-elôdöntô visszavágóján (Fotó: Árvai Károly)
Ugyanakkor Birosék elszúrják a maguk nyolcadikját, így amikor Varga Dániel csuklóból parádésan visszahúzza a labdát a rövid felsőbe, hetvenöt százalék eltűnik a Dominó óriásinak tetsző előnyéből. Sőt. Miután a bajnok továbbra is vabankol támadási során, a szünetre elolvad a fór: Varga Tamás bezúdít egy hétméteres szabaddobást, általános tombolást váltva ki a közönségből (7-3).
Kovács Kovácsra bízza a kaput az elbizonytalandott Gergely helyett, aki rögvest le is nyeli Varga Tamás csavarját - átellenben az óriást kiküldik, nem biztos, hogy jogosan, Somossy azonban csendre inti a nagy embert. Fodor berakja a labdát a rövidbe, innen pedig leírhatatlan sodrásba kerül a meccs: Tóth góljába belefújnak, Bárány kihagy egy abszolút ziccert, Vindisch rosszul lő, Kovács Olivér elszúr egy még tutibb megúszást, hogy aztán Varga Zsolt centerezését mentse hihetetlen bravúrral Kovács Zoltán. Biros lövése a lécet zúgatja meg, Tóth Frank előnyben elengedett labdáját menti Kovács, Madaras ismétlése azonban becsúszik a hóna alatt - megint itt a meccsnull (8-4). Aztán egy, a vendégek által érthetetlenül elhagyott labda annyira meglepi Sugárt, hogy elhibázza a harmadik egy az egyes ziccert, Steinmetz pedig kapufás gólt lő centerből - már a Vasas áll fináléra (9-4).
Amott elengednek egy centerszerelést, emitt Varga Zsoltot - a meccs során első ízben - úgy küldik ki Molnárról, hogy nincs a közelben a labda. Nem mintha ez, továbbá az időkérés segítene a Dominón: Szívós surrantásánál is a jézusi formában védő Kósz a végállomás (a víz felett jár az öreg harcos), igaz, a meccslabdagyanús Vasas-fórban Kovács Olivér leszedi Varga keresztpasszát. Négy perc van hátra, amikor Mátyás a lécre pattint, kettő és fél, amikor újból előnybe kerül a Domino, s bár elsőre ment a védelem, Várit üresebben hagyják az ilyenkor megengedhetőnél (9-5). Válasz van erre is: Steinmetz forgatása büntetőt ér, Varga Tamás nem kegyelmez, s miután lövés nélkül megy el a soros vendégfór, majd Steinmetz centerézését szögletre üti Kovács, az utolsó hatvan másodpercből harmincöt a Vasasé. Steinmetz akciózása nem jó, a Domino pedig kap egy utolsó esélyt: Molnárt fogják, amikor Kósz elviszi a labdát, Marjay megadja az előnyt, 14 másodperccel a befejezés előtt. Vári elvállalja, Kósz - naná - erre is odaér, a labda messzire száll, a Vasas a mennyekbe.
Amit ma csinált ez a csapat, arra nehéz megfelelő szuperlatívuszokat találni: öttel megverni itt és most ezt a Dominót, egészen fantasztikus tett.
Európai léptékű.

Mestermérleg
Somossy József: - Csak annyit szeretnék mondani: csodálatos Vasas!
Kovács István: - Túl sokat hibáztunk, nem pörögtünk úgy, ahogy kell.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK