FONTOS


 

ING-Magyar Kupa-elődöntő, férfiak, első mérkőzés
Gerendás György tanítványai nem kegyelmeztek, idegenben ütötték ki ellenfelüket
Átrobogott Szegeden a zuglói gyors

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.03.02
--------------------------------------------------------------------------------

Mindkét csapat Fortuna kezét szorongatva a surranópályán jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe. A Szeged egy körrel korábban az OB I sereghajtóját, a Kecskemétet, míg a BVSC az idén nem túl acélos Szentest búcsúztatta a papírformának megfelelően kettős győzelemmel. Miként az elődöntő párosítása is kedvezően alakult számukra, lévén Honvéd-Vasas derbit rendeznek a másik ágon.

Horváth Viktor, a Szeged-Beton mestere harmincszázalékosra taksálta övéi továbbjutási esélyeit, míg a másik oldalon Gerendás György éles küzdelemre számított. Nem lett igaza, de ezért bizonyára nem szomorkodik ...
Lehengerlően nyitott a BVSC-Brendon, hiszen az első két emberelőnyét tanítani való módon használta ki. Előbb a vasutasok torpedóembere, Császár lőtte ki a jobb felső sarkot, majd Fülöp húzta a labdát a szegedi kapuba. Eközben két alkalommal a szegediek is létszámfölényben indulhattak rohamra, ám Szécsi két bravúros védéssel befagyasztotta csapata vezetését. A nyitó negyed utolsó eseményét Weszelovszky távoli bombája jelentette, kivételesen nem a vendégek válogatott hálóőre, hanem a bal oldali kapufa hárította.
A második negyed elején a Császár, Fülöp duó ott folytatta, ahol percekkel korábban abbahagyta. Előbb Fülöp suhintotta a labdát Barát feje fölött a léc alá, majd egy megúszás végén Császár növelte az előnyt. Válaszként Molnár Péter értékesítette csapata harmadik gólját, ám örömködésre nem sok ideje maradt, mert Gór-Nagy klasszikus centergólja gyorsan lehűtötte az éledező betonos reményeket.
A játékrész derekán Weszelovszky akciógóljával lopta a távolságot a Tisza-parti gárda, ám a folytatásban valósággal száguldani kezdett az addig sem döcögő zuglói expressz. Előbb Ibolya ívelt a kiúszó Barát fölött a hálóba, majd újfent Császár következett. A balkezes gólgyáros bejátszást mívelt, majd egy gyors csuklómozdulattal a kimozduló Barát mellett kilőtte a bal alsó sarkot. Kettő-hetes állásnál cseréltek térfelet a csapatok, s aki abban reménykedett, hogy a folytatásban cseppnyi izgalmat csempésznek Módék a partiba, az bizonyára csalódottan hagyta el az uszodát. A harmadik szakasz első percében Kis Gábor távoli szabaddobásból hatgólosra növelte a Szőnyi útiak előnyét. Majd kevéssel utána Zoufal és Gór-Nagy követte példáját. A játékrész utolsó másodperceiben Molnár Péter ismét emberelőnyből juttatta a labdát Szécsi mögé. A záró negyedet itt is, ott is egy-egy kapufa vezette be, míg a folytatásban Dabrowski és Nitsovits fórból volt eredményes. A BVSC-pólógála utolsó találata Varjas nevéhez fűződik: ő előbb ajtó-ablak helyzetben a felső lécet találta telibe, ám az újabb lehetőségnél már nem kegyelmezett. Miként a BVSC-Brendon sem kegyelmezett ellenfelének. Úgyhogy az odavágó után nem lehet kétséges, melyik együttes jut a Magyar Kupa fináléjába.

Mestermérleg
Horváth Viktor: - A bajnokságban mindkét alkalommal szoros mérkőzésen nyert ellenünk a BVSC. Gerendás György tanítványai ezúttal bebizonyították, hogy vérbeli profik.
Gerendás György: - Az esztendő legjobb teljesítményével rukkolt ki csapatom, ezért nagyon-nagyon boldog vagyok. Sikerünk kulcsa zseniális védekezésünk volt.

ING-Magyar Kupa-elődöntő, férfiak, első mérkőzés
A Szeged javítana

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, TI, Nemzeti Sport 2003.03.01
--------------------------------------------------------------------------------

A Magyar Kupában állva maradt egyetlen vidéki együttes, a Szeged-Beton VE gőzerővel készül az elődöntőre, a BVSC elleni megméretésre. Horváth Viktor csapata szombaton fogadja a BVSC-Brendon alakulatát, amely a nagy tétre való tekintettel már pénteken megérkezett a Tisza partjára, mi több, az esti órákban edzést tartott a mérkőzés színhelyén.

A néhány hete új szponzorra lelt hazaiak a kupa 2001. évi kiírásában a döntőig meneteltek, és ott csak nagy csatában maradtak alul a Vasassal szemben. Weszelovszkyék szeretnék megismételni a két év előtti bravúrt, éppen ezért igyekeznek előnnyel zárni az “odavágót”. A hét közepén az FTC népligeti uszodájában két Fradi–Szeged edzőmeccset rendeztek – Horváth Viktor csapata a második derbin látott produkcióval maradéktalanul elégedett volt. "A bajnokságban Szegeden és a Szőnyi úton is szoros mérkőzésen szenvedtünk vereséget Gerendás György csapatától. Ezúttal javítani szeretnénk mérlegünkön, mindazonáltal tisztában vagyunk azzal, hogy csak elsőrangú teljesítménnyel tudjuk megadásra késztetni a honi mezőny egyik legegységesebb gárdáját” – mondta a szegedi tréner. A keret tagjai közül a két amerikai, John Samuels és Brad Kittradge meghűlés, míg Éles Vilmos vállsérülése miatt hagyott ki edzéseket. Kozma Zsolt derékfájdalmai nem csillapodtak, az ifjú center minden bizonnyal műtét elé néz.

Teljes arzenálját felvonultatja visszont az összecsapáson a BVSC. Gerendás György a héten a hazánkban edzőtáborozó Dinamo Moszkva elleni kétkapuzás során tesztelte a tanítványait, akik győzelemre törnek az elődöntő első mérkőzésén. Mindazonáltal mesterük sem felejtette el megemlíteni: nincs akkora különbség a két gárda között, hogy biztosra mehetnének. "A kupában sokkal nagyobb differenciák is eltörpülhetnek, azaz nagyon résen kell majd lennünk. Ugyanabban a cipőben jár a két csapat, a Szeged és mi sem vagyunk a Magyar Kupa favoritjai, már a döntőbe kerülés is nagy fegyverténynek számítana. Éppen ezért rendkívül fanatikus ellenféllel számolok, Horváth Viktor kollégámat ismerve rendesen fel lesznek tüzelve a szegediek. Egy fokkal növeli az esélyeinket, hogy két mérkőzésen dől el a továbbjutás, mint ahogy számunkra üdvözítő lehet, hogy a fináléban már csak egy találkozót rendeznek. Na de várjunk még azzal, előbb vegyük sikerrel az elődöntős akadályt” – ecsetelte Gerendás György.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK