FONTOS


 

A Barcelona megvédte címét, Kissék bronzérmesek
Ez Van Gaallal is ment volna…

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.01.29
--------------------------------------------------------------------------------

Három nap, hét meccs - szokás szerint ezzel letudva a spanyol férfikupa. A nagyüzemben rendesen felszívják magukat a kiscsapatok, egy meccsen minden megtörténhet alapon nekiugranak az ellenfélnek. Ezúttal sem történt másképpen: Matajsz Márk együttese, a Mataro a címvédő Barcelonetát, a kanári-szigeteki Martianez a hazai medencében hadakozó Barcelonát, míg a Mediterrani a tavalyi sorozat ezüstérmesét, a Sabadellt szorongatta. Kiss Csabáék ugyan 8-5-ös előnyben voltak, ám amint balkezesünk fogalmazott: "Ráültünk az eredményre, a támadóidőt végigjátszva a sarokba dobáltuk a labdát, és ahogy lenni szokott, ez megbosszulta magát. A nyakunkra jött az ellenfél, rendesen iparkodnunk kellett, nehogy megégjünk."
Noha ez a negyeddöntő bizonyult a legszorosabbnak, mégsem erről a találkozóról esett a legtöbb szó. Nem, hiszen a két katalán elitalakulat csak óriási erőfeszítés, valamint jelentős partról kapott segítség árán élte túl a fordulót. Természetesen a sorsolást követően a vakszerencsének (?) köszönhetően az elődöntőben is elkerülte egymást a két gárda, hogy aztán a fináléban összeakaszthassa a bajszát.
"Segítették őket, kontragyanús centerük, Sánchez-Torill sorra kapta a kiállításokat, ám nem csak ezen múlt. A feszült, ideges meccsen kihagytuk a helyzeteket, Marcos pedig két négyméterest is elpazarolt"- magyarázta a Sabadell Európa-bajnoka, akinek csapata a sérült gólvágó, Daniell Ballart nélkül a végsőkig próbálkozott a Barceloneta ellen: 8-6-os hátrányban az utolsó minutumban szándékos négyméterest csinált, a játékosok bízva kapusukban, előreúsztak, minden mindegy alapon várakoztak. Számításuk majdnem bevált! Makszimov védte a büntetőt, ám minő pech, a labda a kettő egyes fölényben lévő támadókhoz pattant ...
A BL-ben a Reccó ellenében vereséggel rajtoló Barca a Catalunyát verte hosszabbításban (legyen elég annyi: az UTE egykori nagy ellenfelét a ráadásban sorozatosan büntették, majd nagy keggyel befújtak számára egy emberfórt, egyetlen másodperccel a vége előtt ... ), hogy aztán a végső nekirugaszkodás során a nagy ellenlábast is két vállra fektesse. A Spanyolországban nagy rangot jelentő trófea így ismét Pérezék birtokába került, ám a játékvezetők tevékenysége alapján kijelenthető: ez még a klub futballistáinak menesztett mesterével, van Gaallal is sikerült volna ...

Férfi spanyol kupa, Barcelona
Negyeddöntô: CN Barcelona-CN Mataró (Matajsz 1) 11-8, Barceloneta-CN Martianez 8-6, CN Catalunya-Real Canoe Madrid 9-3, CN Sabadell (Kiss Cs. 2)-CE Mediterrani 10-9. Elôdöntô: CN Barcelona-CN Catalunya 6-5 - hosszabbítás után, Barceloneta-CN Sabadell (Kiss Cs. 2) 9-6. Döntô: CN Barcelona-Barceloneta 8-6
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK