FONTOS


 

Csak az aranyért kapnak pénzt pólósaink
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , [origo] 2003.06.02
--------------------------------------------------------------------------------

A Magyar Vízilabda Szövetség csak akkor jutalmazza a férfi válogatottat az idén, ha az első helyen végez a világversenyeken, a második helyért már nem jár pénz.

Ezt Martin György elnök jelentette ki azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyet a nyáron egymást követő jeles események, az Európa- és világbajnokság, illetve a Világliga előtt tartottak. További megszorításként említette az elnök, hogy adott esetben az Eb-aranyért is csak akkor fizetnek, ha a csapat kijut a 2004-es athéni olimpiára. Ehhez vagy a vb első három helyének egyikén kell végezni, vagy meg kell nyernie a Kemény Dénes kapitány által irányított válogatottnak a Világligát. Ez utóbbinak a budapesti selejtezőjét a június eleji Európa-bajnokság után és a júliusi világbajnokság előtt, június utolsó napjaiban rendezik meg Budapesten.

Martin György a szövetség vezetésének optimizmusát abban foglalta össze, hogy reményeik szerint az eredmények nyomán kiürül a pénztárcája a szövetségnek... A hétvégén Szlovéniában kezdődő férfi és női Európa-bajnokságra a gyengébb nem képviselői címvédőként utaznak.

Faragó Tamás szövetségi kapitány leszögezte, hogy együttese esélyesként indul, kiváló csapat, amelynél azonban fizikai és lelki diszharmónia van jelenleg. Szavai szerint nem ideális az állapot, de nőkről lévén szó, akár egyetlen nap alatt is képesek regenerálódni.

A kórházi kivizsgáláson lévő Kemény Dénest helyettesítő Mátéfalvi Csaba azt hangsúlyozta, hogy a férfi pólósoktól igazából csak az első helyet fogadja el a közvélemény manapság is. Az újpestiek egykori kiváló kapusa a szövetségi kapitány segítőjeként elmondta, hogy az Eb alatt a csapat egyszersmind már a világbajnokságra is készül, és amikor gyengébb ellenfél vár rá, még az Európa-bajnokság közben is felkészülési meccseket fog vívni.

A tájékoztatón ismertették a véglegesen jóváhagyott Eb-kereteket.
férfiak
kapusok: Kovács Zoltán (Domino-BHSE), Szécsi Zoltán (BVSC-Brendon)
mezőnyjátékosok: Biros Péter, Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Vári Attila (valamennyien Domino-BHSE), Kásás Tamás, Madaras Norbert, Varga Zsolt, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás (Vasas-Plaket-Euroleasing), Katonás Gergő (FTC-VMAX), Benedek Tibor (Pro Recco, olasz), Kiss Csaba (Sabadell, spanyol)

nők
kapusok: Tóth Andrea (Villanó Fókák Kecskemét), Sós Ildikó (Dunaújvárosi Főiskola)
mezőnyjátékosok: Benkő Tímea, Primász Ágnes, Tiba Zsuzsanna, Sipos Edit, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina (valamennyien Dunaújvárosi Főiskola), Györe Anett, Kisteleki Dóra (BVSC-Felina), Szremkó Krisztina (Carnex-Szentesi VK), Drávucz Rita, Stieber Mercédesz (Orizzonte Catania, olasz), Valkay Erzsébet (Palermo, olasz), Pelle Anikó (USC, amerikai)
Férfi válogatott
Női válogatott

Vizes vb, Barcelona 2003
Vízilabda Világliga 2003
Vízilabda Eb, Kranj 2003
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kranj Eb 2003