FONTOS


 

Olasz bajnokság, férfiak
Lecsúszott a Savona

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2002.12.16
--------------------------------------------------------------------------------

Az alapszakaszban a csoportok első két helyén záró együttesek nyugodhatnak meg, hiszen negyeddöntős helyük garantált, továbbá a hazai pálya előnye is őket illeti a rájátszás esetleges ki-ki meccsein. Azaz sokba került a Savonának, hogy a péntek esti élethalál-mérkőzésen kivégezte saját magát. "Az elején nem igazán nekünk fújtak, el is ment a Firenze hat-kettőre - idézte fel a történéseket Märcz Tamás. - Ekkor volt némi zavar a fejekben, ám ettől fogva sikerült feljavulni védekezésben, így az utolsó negyed közepére feljöttünk hét-hatra. És az elején tapasztaltak alapján nem igazán értettük, miért kezdtek el hirtelen bennünket segíteni a játékvezetők, ám ettől még tény, hogy háromszor is emberelőnyben játszhattunk. Sajnos, mindegyiket elrontottuk, így csak magunknak tehetünk szemrehányást."

Olasz férfibajnokság
13. forduló. 1. csoport: Florentia-Savona (Märcz 2, Varga Zs. 2, Monostori) 7-6, Anzio-Nervi (Regôs Á. 1) 9-12, Recco (Benedek 4)-Palermo 14-10, Chiavari-Pescara 6-10. Az élcsoport: 1. Recco 36, 2. Florentia 29, 3. Savona 29, 4. Nervi 22. 2. csoport: Ortigia-Posillipo Napoli (Kásás 2, Steinmetz B.) 8-11, Brescia-Camogli 18-15, Canottieri Napoli-Catania 10-5, Roma-Bogliasco 8-7. Az élcsoport: 1. Posillipo 39, 2. Brescia 36, 3. Canottieri 24, 4. Camogli 27
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK