FONTOS


 

Majdnem amnesztia a pólóbotrány után
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Népszava 2002.10.09.
--------------------------------------------------------------------------------

A vízilabda-mérkőzések négy negyedből állnak, a május 19-i botrányos Honvéd-Vasas férfi bajnoki döntő "utótalálkozói" viszont három harmadból. A második harmad szerdán fejeződött be, az elsőhöz képest lényegesen visszafogottabb eredménnyel, mármint büntetési tételekkel, ám a "végeredményről" csak az elnökség döntése után számolhatunk be. Bár Somossy József vezetőedző valószínűleg már a hét végén leülhet a kispadra.

A május 19-i tömegverekedést, illetve annak következményeit első fokon május 27-én tárgyalta a szövetség fegyelmi bizottsága, és a magyar pólóban példátlanul súlyos ítéleteket hozott. A Vasas perbe fogott játékosai közül Varga Tamást és Mátyás Zoltánt másfél évre, 2003. december 31-ig, Hesz Mátét és Varga II Zsoltot, valamint Somossy József vezetőedzőt pedig 2003. június 30-ig tiltotta el a bajnoki és kupamérkőzésektől.

A másodfokú fórum, a fellebbviteli bizottság formai hibákra is hivatkozva visszautalta az ügyet, és új eljárás lefolytatására kötelezte a fegyelmi bizottságot, amely ennek eleget is tett, ám szinte minden korábbi ítéletét megismételte. (Csupán a Vasas szakosztályigazgatójának, Méhes Jenőnek az eltiltását csökkentette, de az ő megregulázása részben nonszensz, részben ellenőrizhetetlen, ezért kivitelezhetetlen volt, ezért maradjunk a lényegnél.)

A fellebbviteli bizottság szerdán ülésezett másodszor, és radikálisan mérsékelte a kiszabott felfüggesztéseket: Hesz Máté, Varga Tamás és Mátyás Zoltán játékjogát 2002. november 30-ig, Varga II. Zsoltét 7 hivatalos mérkőzésre vonta vissza, Somossy József és Méhes Jenő esetében pedig nem állapított meg fegyelmi vétséget, így velük szemben az eljárást megszüntette. Somossy így - a rendkívüli jogorvoslat lehetőségét kihasználva - már most visszaülhet a kispadra.

Dr. Loványi Róbertet, a fellebbviteli bizottság elnökét (a Ferencváros egykori ob I-es bajnokát) arra kértük, indokolja e "majdnem amnesztiát", és ezt ő az alábbiakban meg is tette:

- Az első fokon megállapított tényállás túlnyomó részével korábban is, most is egyetértettünk. A büntetések mértékét pedig azért mérsékeltük, mert az MVLSZ augusztus 9-én módosította a versenykiírást, amelyben az áll: ha egy játékos szándékosan üt, először fegyelmi eljárás nélkül kell 3-4 mérkőzésre szóló eltiltással sújtani. Ha másodszor teszi ezt, 6 mérkőzést kap, szintén fegyelmi eljárás nélkül, ha pedig harmadszor, akkor már fegyelmi eljárás következik, és legalább hat mérkőzésre szóló eltiltás. Ezek után, azt hiszem, nyilvánvaló, mi az elnökség véleménye a hasonló esetekről, a fellebbviteli bizottság pedig nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó testület.

- A vizsgált ügy május 19-i keltezésű, a módosított versenykiírás augusztus 9-i. Mégis visszamenőleges hatállyal alkalmazzák?

- Vártam ezt a kérdést. Az egyetlen eset, amikor a jogszabályváltozás visszamenőleges hatállyal alkalmazandó, ha az így az elkövetőre nézve kedvezőbb elbírálást biztosít. Tehát például most.

Ez azonban még csak a második harmad vége, mert a szövetség elnöksége már jelezte, hogy fellebbez az ítélet ellen, és harmadfokon ő dönt majd. Immár jogorvoslati lehetőség nélkül. Ez első hallásra azt sugallja, a testület nem ért egyet a fellebbviteli bizottsággal, ám Loványi Róbert erre reflektálva Jakab Zoltán főtitkárt idézte, aki kijelentette: az elnökség már korábban elhatározta, hogy az ügyet mindenképpen saját hatáskörében zárja le, ezért volt szükség e fellebbezésre. Kérdés azonban, egyáltalán eljárhat-e, mert Loványi szerint az ítélet jogerős, a 34/2001-es számú kormányrendelet 11. paragrafusa ugyanis kimondja, hogy a másodfokon hozott ítéletek ellen kizárólag azoknak van jogorvoslati lehetőségük, akiket eljárás alá vontak, azaz elmarasztalásban részesültek. A szövetség elnöksége viszont nem tartozik e körbe.

A fentiekhez képest részletkérdés, hogy az egyetlen megbüntetett Honvéd-pólósnak, Szívós Mártonnak helybenhagyták a 4 mérkőzésre érvényes eltiltását, a Vasast pedig összesen 755 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték. Ezt az összeget valószínűleg a Vasas-hívek első nekibuzdulásukra szívesen összedobnák. Méhes Jenő szakosztályigazgató értékelése legalábbis azt mutatja, teljes a megnyugvás és az elégedettség: "Látszik, hogy a fellebbviteli bizottság minden tényt figyelembe vett, és nem volt célja a további rombolás. A Vasas már így is eléggé megbűnhődött, a további eltiltások pedig nevelő célzatúak, amelyek ellen nem fellebbezünk. Ezzel a döntéssel az egész magyar vízilabda nyert, hiszen Kemény Dénes szövetségi kapitány visszakapja a játékosait, teljes kerettel készülhet a jövő évi feladatokra."

Ez végszónak is megtenné.

De azért kíváncsian várjuk: lesz-e harmadik harmad, és ha igen, milyen eredményt hoz.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK