FONTOS


 

Eltiltások 2003. december 31-ig is

A Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottsága Bérczes Róbert elnök vezetésével tegnap tárgyalta első fokon a Domino BHSE-Vasas férfi bajnoki döntő múlt szombati és vasárnapi, negyedik és ötödik mérkőzésén történteket. A szövetség versenybírósága öt játékos - Varga Tamás, Varga II Zsolt, Mátyás Zoltán, Hesz Máté (Vasas) és Szívós Márton (Honvéd) -, valamint a Vasas szakosztályigazgatója, Méhes Jenő és edzője, Somossy József ellen kezdeményezett fegyelmi eljárást.

A vasárnapihoz képest szóra sem érdemes szombati rendbontás miatt a testület a Vasast 150 ezer forint megfizetésére kötelezte rendezési hiányosságok miatt, ám az ötödik mérkőzésen kitört tömegverekedés és botrány sokkal súlyosabb, mondhatni, a magyar vízilabdában példátlan ítéletek forrása lett.

Varga Tamás és Mátyás Zoltán 2003. december 31-ig, Varga II Zsolt, Hesz Máté és Somossy József edző 2003. június 30-ig, Méhes Jenő 2002. december 31-ig, Szívós Márton pedig négy bajnoki, illetve kupamérkőzésre szóló eltiltást kapott, a Vasasnak ráadásul 300 ezer forintot kell fizetnie, amiért nem jelent meg az eredményhirdetésen.

Az első fokú döntés mintegy négyórányi vizsgálat eredményeként született meg, ám a határozat természetesen nem jogerős, a Vasas képviselői már ki is jelentették: fellebbeznek. A következő lépcsőben a másodfokú fegyelmi bizottság - ha úgy tetszik, a fellebbviteli bizottság - jár el, majd következhet a harmadfok, ami ebben az esetben maga az MVLSZ elnöksége.

Bár nem kizárt a büntetések mérséklése, annyi talán megengedhető: részben az elmúlt évek elnéző vezetői magatartása okozta a mára kialakult, képtelen helyzetet, ez a felismerés vezethetett a tegnapi, elrettentő hatású ítéletek meghozatalához, ezért nem valószínű, hogy másod-, illetve harmadfokon radikálisan csökkentenék a penitenciát. Még akkor sem, ha ez egyesek szerint talán a ló másik oldala, Somossy például, aki nem verekedett, csupán tétlenül nézte a bunyót, a jelek szerint közelmúltbéli ügyeiért "halmazati" büntetést kapott.

E feltételezésből kiindulva viszont számos kérdés adódik, amelyeket a közeljövőben a Vasas vízilabda-szakosztályában nemcsak fel kell tenni, de meg is kell válaszolni. Szerződést bontsanak-e Somossy József vezetőedzővel, vagy "csak" másfél évre keressenek helyettest a kispadra? A játékoskeret még több dilemmát jelent, hiszen alapemberek dőltek ki egy, illetve másfél esztendőre.

Akárhogy is, Magyarország egyik legsikeresebb, legerősebb vízilabdás szakosztályának, a 2002-es KEK-győztesnek válhat bizonytalanná a jövője - szakmai értelemben mindenképpen, de ettől az anyagiak sem abszolút függetlenek. Természetesen megközelítés kérdése, ezért ki kit tesz felelőssé: a vasárnapi botrány okozóit vagy az ítélethozókat.

Kemény Dénes szövetségi kapitány vasárnap kihirdette a nyári viadalokra - a Világligára és a Világkupára - készülő válogatott keretet, és a fegyelmire várókat érthetően nem vette figyelembe. Most viszont akár a 2004-es olimpiáig is érdemes előre gondolkodnia, hiszen Varga Tamás fél évvel a játékok kezdete előtt kezdhet újra vízilabdázni.

E kételyek végleges megválaszolása előtt persze érdemes megvárni a jogerős döntést - egyebet úgysem tehetünk. Sem mi, sem az érintettek.

Népszava 2002.05.27.

Férfi válogatott
Női válogatott
Rájátszás 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Honvéd-Vasas 05.19

  
  Vasas-Honvéd 05.18

  
  Honvéd-Vasas 05.16

  
  Vasas-Honvéd 05.14

 
LINKEK