FONTOS


 

Kovács István: Győzhetünk!

- A Honvéd edzőjétől most nem lehet nem megkérdezni: túltették magukat a bajnoki győzelem ellenére szomorú vasárnapon?

- Ez szándékunk ellenére sem sikerülhetett, mert a média - hozzáteszem: érthetően - folyamatosan bombázta a játékosokat. Igaz, kedd óta alábbhagyott az érdeklődés, mivel ez ügyben nyilatkozatstopot rendeltünk el, mégsem könnyű a helyzetünk. Az edzéseken mindenesetre igyekszünk nem beszélni a Vasas-meccsről, bár Kiss Gergely súlyos sérülése miatt ez majdhogynem lehetetlen. Ezzel együtt a legkevesebb, amit elmondható: bizakodó a hangulatunk.

- Fölteszem: a tét miatt feszült is.

- Az természetes dolog, ha a játékosok pályafutásuk legfontosabb mérkőzéseinek egyikére a megszokottnál izgatottabban készülnek. Ugyanakkor kishitűségre semmi ok, hiszen a Honvéd ma már bármelyik ellenfelét legyőzheti. Igaz, jó néhánytól ki is kaphat. Ez a kettősség jellemezte a BL-ben nyújtott eddigi teljesítményünket is, de most sokkal inkább a címvédő Jug Dubrovnik elleni hazai sikerre gondolunk, mint, mondjuk, a Dinamótól elszenvedett moszkvai vereségre.

- És a sorozat elejére, a Posillipo ellen 7:4-re elvesztett Kőér utcai mérkőzésre?

- Természetesen nem dugjuk a homokba a fejünket, de arra a találkozóra emlékezve sem kell letargiába esnünk. Az a meccs volt a Birossal, Kiss-sel, Molnárral megerősített Honvéd első igazi megméretése. Akkorra még nem állt össze a csapat; ma már más a helyzet. Olyannyira, hogy meggyőződésem: a négy részvevő teljesen azonos esélyekkel vág neki a BL-döntőnek. Ebből következően nekünk sem rosszak a kilátásaink a nápolyiak ellen, s különösképpen nem azok hazai pályán.

- A pólóban sosem másodlagos bíráskodásra céloz?

- A legkevésbé sem, mivel ebben az idényben mindig mindenütt korrekt játékvezetésben volt részünk. Sokkal inkább a közönségre.

- A tavalyi Európa-bajnokság mámoros miliője - fogalmazzunk visszafogottan - vegyes hatással volt a válogatott néhány játékosára. Nem tart attól, hogy a segítség adott esetben teherré változik?

- Bár kétségkívül megeshet, hogy valakire bénítólag hat ezrek buzdítása, azért azt gondolom, a normális mégiscsak az, ha a telt házas uszoda légköre hajtja, ösztönzi a sportolót.

- Elképzelte már a pillanatot, amikor szombaton a medencepartra szólítják az első helyért mérkőző csapatokat?

- Mondom: most még mindent el tudok képzelni.

BG, Népszabadság 2002.05.24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  BL Final Four 05.25

  
  BL Final Four 05.24

 
LINKEK