- Akár szerencsésnek is tekintheti magát, hiszen emlékezetesre sikeredett a búcsúja...
- Az biztos. Huszonöt évi bíráskodás során ilyen rosszul még egyetlen meccsen sem éreztem magam, mint a Szuperkupa-döntőn. Gálára készültem, aztán élethalálharc lett belőle.

- Mint ahogy manapság szinte minden pólómeccsből, amelyet egyenrangú felek vívnak komoly tétért. Lehet egyáltalán még ebben a sportágban mindkét fél megelégedésére bíráskodni?
- Lehet. Tavaly például Firenzében a KEK-döntő után mindkét edző odajött hozzám, és megköszönte a bíráskodást, pedig a Barcelona négy góllal kikapott. Minden azon múlik, hogy a csapatok játszani akarnak vagy verekedni. Ha csak az egyik is az utóbbit választja, bármit tesz a bíró, jól nem jöhet ki belőle.

- Mert ha az írott betűnek megfelelően, mondjuk már az első negyedben végleg, csere nélkül kiállítja a szándékosan, víz felett ütőt, azzal vádolják meg, hogy ő döntötte el a meccset?
- Például. És a bíró is ember, szeretne előrébb jutni a ranglétrán, ezt pedig nem segíti, ha egy világversenyen, a szabályoknak megfelelően ugyan, de mégis ő dönt el mérkőzést. Mert utóbb már csak annyi emlék marad róla, hogy tényleg eldöntötte.

- Amikor megkezdte a játékvezetést, akkor sem kisebb tétért zajlottak a meccsek, akkor sem voltak gyökeresen mások a szabályok, mégis normális mederben folyt a játék, és nem feltétlenül kiáltotta ki bűnbakká legalább az egyik fél a bírót. Mi változott?
- A szabályok értelmezése. A nemzetközi szövetség, a FINA tartja magát a leírtakhoz, az európai, a LEN azonban arra ösztönöz: ha nincs ott a labda a tett helyszínén, ne sípoljunk. Így aztán olykor nemcsak a közönség nem érti, mi történik, hanem már mi sem. Tavaly például egy athéni nemzetközi tornán a delegátusok előre felhívták a figyelmemet arra, strigulázzák majd, hány ítéletet hozok az egész mérkőzésen, de 35-nél nem nagyon kellene többet. Mi mást tehettem volna, mint tartottam magam ehhez, a meccsek után pedig rendszeresen odamentem az edzőkhöz elnézést kérni.

- A pólóbíró helyzete amúgy is különösen nehéz, hiszen kosaras, kézilabdás kollégáit arra intik: azt fújd, amit látsz! Vízilabdában ez képtelenség, hiszen a történések nagy része a víz alatt zajlik...
- Ha minden szabálytalanságot lefújnék, akkor 0-0 lenne a végeredmény, én pedig pillanatnyi szünet nélkül végigsípolnám a mérkőzést.

- Különösen, mondjuk szoros emberfogásnál, amikor egyazon pillanatban hat pár csépeli egymást a medencében. Ilyenkor a bíró dönt, melyiket veszi észre, de minek alapján határoz?
- Mindegyiket észre kell venni, de egy részét el kell nézni. Ítélni akkor kell, ha a szabálytalanság az akció, a játék, a mérkőzés képét, menetét befolyásolja.

- Csakhogy ezzel szabadabb kezet kap a játékvezető, mint bármelyik más labdajátékban, és akár úgy is élhet vele, mint a Klaric, Kratochvill kettős áprilisban a Komjádi uszodában, a Ferencváros-Olympiakosz Pireusz BL-középdöntőn. Akkor általános volt a vélekedés, hogy azt a meccset készakarva elcsalták. Ön is úgy látta?
- Kollégáról azért nem fogalmazhatok ilyen élesen. Inkább a delegátust idézem, aki azt mondta, öt súlyos hibát követtek el, mindet a Fradi kárára.

- Önnel előfordult pályafutása során, hogy megpróbálták rábírni néhány súlyos hiba elkövetésére?
- Hála Istennek, nem. Ez ügyben köztudottan kemény fejű voltam. De az utóbbi években világszerte is csak két nemzetközi játékvezetőt meszeltek el.

- Az megesett, hogy véletlenül ugyan, de olyan rosszul bíráskodott, hogy az meghatározta a mérkőzés végkimenetelét?
- Egy régi Eger-BVSC meccsen ítéltem két végleges kiállítást, amit a mai eszemmel már nem tennék meg, egy még régebbi BVSC-Vasasról pedig utólag tudtam meg, hogy bunda volt, és a csapatok szépen bevittek az erdőbe, ebbe a mérkőzésbe belebuktunk. Hogy hibázik az ember, az természetes. Amikor a lelátón ülök, egy-egy ítéletet végiggondolva könnyen kijelentem, ez hülyeség volt, de aztán arra jutok, hogy a medence szélén, egy tizedmásodperc alatt valószínűleg én is így fújtam volna.

- Ha ez játékvezetés közben is lejátszódik a bíróban, akkor kezd kompenzálni?
- Nem, az tilos. Mindenki tévedhet, de a tudatos kompenzáció már csalás.

- Egyes vélemények szerint a póló akkor válna követhetővé, ha gyakorlatilag mindent engedélyeznének, kivéve a víz feletti ütést, rúgást és a kimászást a medencéből. Egyetért ezzel?
- Nem. Ezt a játékot már kitalálták, "viktóriának" hívják, és edzésen alkalmazzák is az erőnlét javításához. Ha valakinek a "viktória" nem sokat mond, hozzáteszem, hasonlít a pankrációhoz, és nem igényel játékvezetőt.

- Ha az egyik csapat ezt a bizonyos pankrációt játssza, méghozzá büntetlenül, mi a másik fél teendője, amennyiben nem akarja beérni a szimpatikus áldozat szerepével?
- Fel kell vennie a kesztyűt.

- És ha nem teszi? Mint a magyar válogatott a tavaly júniusi Eb egyes mérkőzésein, főleg a jugoszlávok ellen? Akkor verjék szét?
- Szerintem akkor az volt a baj, hogy nem hitte el a csapat, hogy itthon, a Margitszigeten a jugoszlávok élhetnek majd a hazai pálya előnyével.

- Ezt mások úgy fogalmazzák meg: a hazai játékvezetés nem illeszkedik a nemzetközihez, kezdve az edzők magatartásának szankcionálásánál egészen a centerjáték megítéléséig...
- Ami engem illet, soha nem fújtam másként külföldön, mint itthon. Inkább az az igazság, hogy a külföldiek fegyelmezettebbek, mint ahogy a magyarok is, ha nem itthon játszanak. Egyszer érdemes lenne megnézni, Benedek, Kásás vagy Fodor mit áll ki Olaszországban. Méghozzá szó nélkül, mert különben vágják is ki, a partra.

- Ezzel vissza is kanyarodhatunk a decemberi Szuperkupához, illetve a bajnokságban várható Honvéd-Vasas-párharchoz. Mindkét klub játékoskerete annyi pénzbe kerül, hogy ennyiért megbocsáthatatlan "csak" másodiknak lenni. A játékosok érzik ezt, valószínűleg tudatosították is bennük, ezért alakulhatott ki ez a "vagy mi, vagy ők" hangulat. Játékvezetőként hogyan lehetett volna, hogyan lehet még ennek gátat szabni?
- A Szuperkupa-döntőn csak végleges kiállításokkal, de már mondtam, nem erre készültünk. Néhány játékosnak azonban túl nagy lett az önbizalma, és ezzel arányban csökkent az önkontrollja. A bajnoki mérkőzéseken a bírónak majd el kell döntenie, a csapatok keménykednek vagy durváskodnak, és a sapka- vagy fejtépéseket kiállításokkal kell büntetnie. Persze ezt így kimondani könnyű, de a playoffban, egy ötmeccses sorozat második mérkőzésén eltiltatni, a folytatásból is kirekeszteni valakit már nehezebb.

- A bajnoki fináléban áldja majd a sorsot, amiért már visszavonult, vagy inkább hiányozni fog a játékvezetés?
- Soha nem riadtam meg semmilyen feladattól, az elmúlt tizenöt évben szinte minden végjátékban ott voltam. Nem hiszem, hogy épp 2002-ben ijedtem volna be.

Ballai Attila, Népszava 2002.01.10.

Egy hete már, hogy a gálamérkőzésből háborúba torkolló Vasas-Honvéd Szuper Kupa-találkozón (hosszabbítás után 10:9) a piros-kék klub pólósai kis híján "levonultak" a medencéből; hogy trénerük, Somossy József megrugdalta a Komjádi uszoda reklámtábláját; hogy Steinmetz Ádám ütése nyomán fölszakadt Biros szemhéja; hogy Hesz jobbegyenessel rendszabályozta meg Kiss Gergelyt; hogy Kovács Olivér félreérthetetlen szándékossággal Vári fejéhez vágta a labdát; hogy Molnár elköszönésképpen még letépte Steinmetz sapkáját. Nem csoda, hogy akadnak, akik változatlanul nem térnek napirendre a történtek fölött, s az sem, hogy közéjük tartozik Martin György, a szövetség első embere, aki kijelentette: a sportági vezérkar fegyelmi eljárást kezdeményez Somossyval szemben. Az elnök közölte azt is, hogy a jövőben szövetségi rendezvénnyé kívánják tenni a bajnok és a kupagyőztes - jelenleg a hazai sportszerforgalmazók egyik legjelentősebbje által szponzorált - összecsapását.

Az események viharában szinte elfújta a szél az információt, miszerint a mérkőzést a negyedszázados játékvezetői pályafutása utolsó találkozóján közreműködő Kosztolánczy György dirigálta. Szép kis búcsú volt - tehetnénk hozzá, ám megteszi ezt helyettünk maga az érintett.

- Gálameccsre készültem, olyannyira, hogy nem is vittem magammal se piros, se sárga lapot - emlékezik csekély örömmel a hangjában az egy olimpián, három vb-n, hét Európa-bajnokságon és egy-egy BEK-, illetve KEK-döntőn föllépő bíró. - Föl nem foghatom, miféle indulatok szabadultak el, de egy biztos: ha ez a szövetség égisze alatt rendezett bajnoki vagy kupamérkőzés, akkor Somossyt a második negyedben elküldöm a padtól, két játékost csere nélkül, négyet-ötöt cserével kiállítok, előbb-utóbb pedig szó nélkül lefújom a találkozót. Elismerem: én mindvégig tartottam magamat a beharangozott ünnephez, és szemet hunytam néhány kirívó szabálytalanság fölött, mert úgy éreztem, a bíró nem vethet véget egy, a televízió nyilvánossága előtt zajló gálaelőadásnak.

Kosztolánczy szerint a hazai mezőnyből kiemelkedő két csapat játékosai között már-már tűrhetetlen a gyűlölködés, ezért válhat egy valójában tét nélküli összecsapás - a szó szoros értelmében - véres ütközetté. Úgy véli, a támogató által a győztesnek felajánlott egy- és a vesztesnek járó félmillió forint közötti differencia nem lehet elégséges ok az elcsattant pofonokra, az edzői toporzékolásokra.

- Mindent egybevetve mégis azt mondom, hogy a meccsen történteknek nem szabad a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mert a múlt szombatihoz hasonló hisztériasorozat bizonyosan nem ismétlődik meg a bajnokságban - így a játékvezető. - Amit sajnálok, az az, hogy keserű szájízzel kell abbahagynom a bíráskodást, pedig a medenceparton végigsétált huszonöt évem során nem volt ehhez foghatóan botrányos mérkőzésem.

Kosztolánczy egyébként nem szakad el a sportágtól: a jövőben a bíróbizottság vezetőjeként, illetve ellenőrként látogatja az uszodákat. Ráadásul azt mondja, ha vissza lehetne pörgetni az időt, szívesen nekikezdene még egyszer a Vasas-Honvéd Szuper Kupa-meccsnek.

A játékvezetői elszántságot elismeréssel konstatálva jegyezzük meg: a magunk részéről inkább pihennénk egy kicsit e súlyos szombat esti "frászra".

BG, Népszabadság 2002.01.06.