FONTOS


 

Vagy erős, vagy kellemetlen ellenfél vár a Vasasra
Domino: nem kell a kettes

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, CSG, Nemzeti Sport 2002.11.12
--------------------------------------------------------------------------------


Kovács István szerint úgy játszott a Domino a hétvégén, ahogy ő elképzelte (Fotó: Árvai Károly)
Csupán első ránézésre zárt felemás hétvégét a magyar vízilabda. Tény, miközben a két szupergárda a várakozásoknak megfelelően díszlépésben menetelt a nyolc közé a BL-ben és a KEK-ben, addig a LEN-kupában negatív rekordot kellett elkönyvelnünk. A harmadik sorozat 1992-es kiírása óta még nem fordult elő, hogy magyar csapat nélkül startol a ki-ki meccsek szakasza: 1993-ban, 1995-ben, 1996-ban, 1997-ben és 1999-ben a fináléig meneteltek együtteseink, amelyek közül az UTE '93-ban, '97-ben és '99-ben nyert is. Az is precedens nélküli, hogy legalább a legjobb négy közé ne jusson el egy magyar csapat (sőt, '97-ben UTE-Fradi döntő volt) - most sem a BVSC-Brendon, sem a Tabán Trafik-Szeged nem élte túl a selejtezőket. Az összképhez persze hozzátartozik, hogy a különféle megfontolásokból a nemzetközi vizektől távolmaradó, ugyanakkor egyre acélosabb FTC-VMAX-nak valószínűleg nem okozott volna gondot a továbbjutás. Miképp azt is illik megjegyezni, hogy a LEN megmagyarázhatatlan sorsolási mechanizmusa miatt a BVSC halálcsoportba került: míg a másik két kupában nyolc kiemelttel operálnak, addig itt nyolc plusz eggyel, azaz a négy négyes kialakítását követően az egyikhez odacsapják a kupavédőt. Erre idén a vasutasok fizettek rá, a biztos második hely helyett be kellett érniük a kudarcot jelentő harmadikkal (ez egyébként Gerendás György 1993 óta íródó regnálása alatt még nem esett meg velük).
Örömteli viszont, hogy mind a Domino-BHSE, mind a Vasas-Plaket sallangmentesen teljesítette a kötelezőt - persze, úgy teljes a kép, ha leírjuk: a BL-döntős és a KEK-győztes egyaránt a legkönynyebb kvartettbe tereltetett Fortuna által.

A Domino Kranjban a német és a szlovén válogatott klubba tömörült tagjaival bánt el biztos kézzel, röpke döccenőt csupán a Spandau elleni nyitó találkozó jelentett. "Ez a mérkőzés lógott ki némiképp a sorból, ettől függetlenül kijelenthető: úgy játszott a csapat, ahogy elképzeltem. Az egyébként a Spandauval vívott meccsen is biztos volt, hogy nyerünk" - összegzett a mester, Kovács István. A csoportelsőség azt jelenti, hogy a november 23-ai, nizzai sorsoláson két csoportmásodik kerül a Domino, illetve egy másik csoportelső mellé. Mint mindig, ezúttal is három verzió lehetséges: 1. Partizan Beograd, Olympique Nice, CN Barcelona. 2. Recco, Olympiakosz Pireusz, Barcelona. 3. Mladost Zagreb, Olympique Nice, Olympiakosz Pireusz. Kovács amondó, a kettes variánsból nem igazán kér, "habár nem foglalkoztat különösebben a kérdés. Ha BL-t akarunk nyerni, mindenkit meg kell vernünk, persze, amennyiben választani lehet, inkább könnyebb úton szeretnénk a négy közé kerülni. Ez azonban nem lesz egyszerű, idén ugyanis - ellentétben az elmúlt idénnyel - csupán a Nizza számít gyengébb vetélytársnak."
A Vasasnak "készített" kínálat sem ígér könnyed kiruccanásokat. Esztendeje a szupererős Mladost legyőzése derűs negyeddöntőt "fialt" a Cannstatt-tal szemben - idén viszont az angyalföldiek kerültek "mulatós" csoportba, azaz csak nagyobb kihívás következhet. Fog is, elvégre a három másik második egyaránt remek együttes: Posillipo Napoli, Herceg Novi, Lukoil Volgográd. A nemzetközi kupameccsekre már kispadra ülő Somossy József az ellenfelekkel kapcsolatos latolgatás során csak mosolygott vasárnap. A Kásás Tamással, Steinmetz Barnával felálló Posillipóról - amely azért szorult a második helyre, mert Marseille-ben kikapott a Jug Dubrovniktól - szerinte sem kell beszélni, minden téren erős szupergárda. A Steinmetz-testvérpárbajt természetesen maguk az érintettek sem szeretnék: Barna bekk Nápolyban, Ádám center a Vasasban - kikerülhetetlen randevú, melyet szívesen kihagynának a fivérek.
A görög Vuliagmeni mögött továbbjutó Lukoil Volgográd sem a reszlit képviseli, az orosz alakulatot azonban elsősorban az utazási polémiák miatt lenne ildomos elkerülni. Maradt így a Kiss Csabáék otthonában, Sabadellben második helyen végző Jadran Herceg Novi, amellyel kapcsolatosan a szerb póló erejét emelte ki a tréner. "Bárhogy is alakuljon, nem lesz egyszerű dolgunk"- mondta az angyalföldiek edzője, akinek azért sem lesz egyszerű a feladata, mert a januári negyeddöntő előtt nem sok ideje lesz beépíteni a tavalyihoz képest kissé átalakult csapatába a november 30-ig eltiltott játékosait.

Magyarok alkotják a világválogatott gerincét

ZÁGRÁB. Kedden búcsúztatják el az aktív játéktól minden idők legeredményesebb horvát vízilabdázóját, a kétszeres olimpiai bajnok Perica Bukicot. A jelenleg a Mladost Zagreb klubigazgatójaként tevékenykedő géniusz tiszteletére Mladost-Világválogatott mérkőzést rendeznek, utóbbi csapatban pedig - nem kis megtiszteltetés! - a játékosok fele magyar lesz. A spanyol Jesús Rollán, az olasz Massimiliano Ferretti és Fabio Bencivenga, a görög Theodorosz Hadzitheodoru és az orosz Alekszander Jerisov mellett Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Varga Zsolt kapott meghívót a gálára (alkalmi edzőjük Ratko Rudic lesz). Közülük a hétvégén lumbágógyanús sérülést szenvedett Kásás nem tudott elrepülni Zágrábba, a többiek azonban - ha minden jól megy - vízbe szállnak a horvát tv által egyenesben közvetített összecsapáson.

Nemzetközi kupák, férfiak Bajnokok Ligája, selejtező

E-csoport, Zágráb: Mladost Zagreb (horvát)-AZC Alphen (holland) 7-2, CN Barcelona (spanyol)-Dinamo Moszkva (orosz) 6-4, Mladost-Barcelona 4-3, Dinamo-Alphen 7-6, Alphen-Barcelona 5-10, Mladost-Dinamo 9-3. A végeredmény: 1. Mladost 6 pont, 2. Barcelona 4, 3. Dinamo 2, 4. Alphen 0. Továbbjutott: Mladost, Barcelona
F-csoport, Belgrád: Olympiakosz Pireusz (görög)-Rapid Bucuresti (román) 9-3, Partizan Beograd (jugoszláv)-NCHZ Novaky (szlovák) 14-4, Partizan-Rapid 10-7, Olympiakosz-Novaky 13-5, Partizan-Olympiakosz 8-7, Rapid-Novaky 9-5. A végeredmény: 1. Partizan 6, 2. Olympiakosz 4, 3. Rapid 2, 4. Novaky 0. Tj.: Partizan, Olympiakosz
G-csoport, Nizza: Ilicsevec Mariupol (ukrán)-Pro Recco (olasz) 2-17, Olympique Nice (franica)-Dauphins Mouscronnois (belga) 18-4, Recco-Mouscronnois 17-4, Nice-Mariupol 16-4, Mouscronnois-Mariupol 4-5, Nice-Recco 5-11. A végeredmény: 1. Recco 6, 2. Nice 4, 3. Mariupol 2, 4. Mouscronnois 0. Tj.: Recco, Nice
H-csoport, Kranj: Domino-BHSE-Spandau 04 (német) 9-7, Triglav Kranj (szlovén)-Sliema (máltai) 12-2, Domino-BHSE- Sliema 18-0, Triglav-Spandau 5-6, Triglav- Domino-BHSE 5-12, Spandau-Sliema 16-9. A végeredmény: 1. Domino 6, 2. Spandau 4, 3. Triglav 2, 4. Sliema 0. Tj.: Domino, Spandau

KEK, selejtező
A-csoport, Budapest: Vasas-Plaket-Half Moon Dublin (ír) 21-2, SKP Kosice (szlovák)-ASC Duisburg (német) 2-7, Vasas-Plaket-Duisburg 10-3, Dublin-SKP Kosice 5-8, Vasas-Plaket-Kosice 12-3, Duisburg- Dublin 16-4. A végeredmény: 1. Vasas 6, 2. Duisburg 4, 3. Kosice 2, 4. Dublin 0. Tj.: Vasas, Duisburg
B-csoport, Sabadell: CN Sabadell (spanyol)-De Robben Hilversum (holland) 12-6, Dinamo Bucuresti (román)-Jadran Herceg Novi (jugoszláv) 2-9, Herceg Novi-De Robben 6-3, Sabadell-Dinamo 9-4, Sabadell-Herceg Novi 7-5, De Robben-Dinamo 9-8. A végeredmény: 1. Sabadell 6, 2. Jadran 4, 3. Hilversum 2, 4. Dinamo 0. Tj.: Sabadell, Jadran
C-csoport, Isztambul: Galatasaray (török)-Vuliagmeni (görög) 6-9, Lukoil Volgográd (orosz)-SC Kijev (ukrán) 19-4, Vuliagmeni-Lukoil 10-9, Galatasaray-Kijev 9-7, Lukoil-Galatasaray 11-2, Vuliagmeni- Kijev 16-4. A végeredmény: 1. Vuliagmeni 6, 2. Volgograd 4, 3. Galatasaray 2, 4. Kijev 0. Tj.: Vuliagmeni, Volgograd
D-csoport, Marseille: CN Marseille (franica)-CN Posillipo (olasz) 7-12, Jug Dubrovnik (horvát)-Posillipo 9-8, Jug- Marseille 8-7. A végeredmény: 1. Jug 4, 2. Posillipo 2, 3. Marseille 0. Tj.: Jug, Posillipo

LEN-kupa, selejtező
E-csoport, Kotor: Primorac Kotor (jugoszláv)-SN Strasbourg (francia) 10-4, Waspo Hannover (német)-Mornar Split (horvát) 4-7, Strasbourg-Hannover 6-2, Kotor-Mornar 5-4, Mornar-Srasbourg 5-4, Kotor-Hannover 12-4. A végeredmény: 1. Primorac 6, 2. Mornar 4, 3. Waspo 2, 4. Srasbourg 0. Tj.: Primorac, Mornar
F-csoport, Athén
Ethnikosz Pireusz (görög)-Szpartak Volográd 11-3, Leonessa Brescia (olasz)-CN Catalunya (spanyol) 8-6, Szpartak-Brescia 3-17, BVSC-Brendon-Catalunya 8-6, Ethnikosz-Catalunya 6-2, BVSC-Brendon- Brescia 6-9, Szpartak-Catalunya 4-3, Ethnikosz-BVSC-Brendon 8-3, Ethnikosz-Brescia 5-8, BVSC-Brendon-Szpartak 10-3. A végeredmény: 1. Brescia 8, 2. Ethnikosz 6, 3. BVSC 4, 4. Szpartak 2, 5. Catalunya 0. Tj.: Brescia, Ethnikosz
G-csoport, Savona: Atletic Barceloneta (spanyol)-CSZKA VMF Moszkva (orosz) 8-3, RN Savona (olasz)-Panathinaikosz (görög) 12-5, Panathinaikosz-Barceloneta 5-13, Savona-CSZKA 10-2, CSZKA- Panathinaikosz 6-4, Savona-Barceloneta 3-4. A végeredmény: 1. Barceloneta 6, 2. Savona 4, 3. Moszkva 2. 4. Panathinaikosz 0. Tj.: Barceloneta, Savona
H-csoport, Szeged: RN Florentia (olasz)-Primorje Rijeka (horvát) 5-8, Tabán Trafik Szeged-SV Cannstatt (német) 8-6, Cannstatt-Florentia 5-14, Tabán Trafik Szeged-Primorje 3-10, Primorje-Cannstatt 12-6, Tabán Trafik Szeged-Florentia 8-12. A végeredmény: 1. Primorje 6, 2. Florentia 4, 3. Szeged 2, 4. Cannstadt 0. Tj.: Primorje, Florentia
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK