FONTOS


 

KEK, selejtező, A-csoport - simán nyert a Vasas
Kötelező kis ujjgyakorlat

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Gulyás Attila, Nemzeti Sport 2002.11.10
--------------------------------------------------------------------------------


A németek megpróbáltak túljárni az eszén, de nem nagyon sikerült nekik - Kósz Zoltán bravúrokkal segítette csapatát
Bárcsak minden ilyen simán menne. A Vasas már a továbbjutás biztos tudatában szállt vízbe, ám ennek negatív hatása csak később jelentkezett. Az első negyedben az angyalföldiek tudatosították német ellenfelükben, itt bizony nem lesz keresnivalójuk. Először Steinmetz fejezett be egy fórt a falból, majd Varga Zsolt megúszása ért gólt. A túloldalon Kósz remekül hárított mindent, amit kellett, előnyből érkező lövéseket, közeli próbálkozásokat egyaránt. Aztán Madaras lepattanó labdáját Steinmetz gyötörte be, ezzel már 3-0 volt. Megnyugodtak a szurkolók és a fiúk is a vízben. Hogy mégse legyen mindenki nyugodt, arról a vendégek centere, Fischer gondoskodott: svédcsavarból vette be a magyar kaput.

Vasas-Plaket-ASC Duisburg (német) 10-3 (3-1, 1-0, 2-1, 4-1)
Komjádi uszoda, 500 néző. V: Vukovics (jugoszláv), Suriha (máltai)
VASAS: KÓSZ - VARGA II ZS. 4, VARGA D., Binder, VINDISCH 2, Madaras, STEINMETZ Á. 4. Cs: Tóth F., Gombos, Máthé. Edző: Somossy József
DUISBURG: Otti - Worm 1, Kreuzmann 1, Ogorognyikov, Purschke, Kaspa, Fischer 1. Cs: Focke, Delberg, Perez, Rossing. Edző: Thomas Huber
Gól - emberelőnyből: 8/4, ill. 6/1
Half Moon Dublin (ír)-SKP Kosice (szlovák) 5-8 (2-1, 1-1, 0-4, 2-2). Az állás: 1. Vasas 4 pont, 2. Kosice és Duisburg 2-2 (10-12), 4. Dublin 0
A második felvonásban sokáig ez maradt az eredmény (3-1), köszönhetően a németek agresszívabb védekezésének és annak, hogy a Vasas kicsit visszább vett a kezdeti lendületből. A fel-le úszkálásnak Vindisch vetett véget, védőjétől jócskán elszakadva úszott kapura és lőtt gólt. A térfélcsere után Steinmetz folytatta a gólgyártást (már háromnál járt!), és Varga Zsolt is növelte góljainak számát, lévén ezúttal centerből volt eredményes. A vendégek közül Worm iratkozott fel a góllövőlistára, nyolc méterről elengedett bombájára Kósz ezúttal nem tudott odaérni.
A záró negyedre a németek teljesen elfáradtak, látszott, hogy erőnlétileg messze nem olyan képzettek, mint Somossy József tanítványai. A három magyar góllövő ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. Először Vindisch, azután Steinmetz, majd Varga Zsolt kétszer vette be Otti kapuját. Utóbbi akkora gólt lőtt, hogy a kapu majdnem szétesett ... Három másodperccel a végső dudaszó előtt tíz méterről lövésre vállalkozott, a labda pedig a jobb alsóban kötött ki. Vendégrészről csupán fájdalomcsillapító volt a negyed közepén gólra váltott emberelőny, a végső eredményt nem igazán befolyásolta. A Vasas teljesítette a kötelezőt, a németek pedig sokat tanulhattak a mérkőzésből.

Mestermérleg
Somossy József: - Azt kaptuk, amit vártunk, egy erőszakos német csapatot. Az eredménnyel jelenlegi helyzetünkben elégedettek lehetünk.
Thomas Huber: - A magyar csapat sokkal taktikusabban játszott, nem volt esélyünk, nem tudtuk belőni az emberelőnyeinket.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK