FONTOS


 

Új-Zélandról jött levél a Szolnoknak
Dolgozó és pólózó amatőrök

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Varga Csaba, Nemzeti Sport 2002.09.26.
--------------------------------------------------------------------------------

Szolnokon nem titkolják, többre és jobbra vágynak, mint az elmúlt esztendőkben. Hollóy Tamás, az SZVSC ügyvezető elnöke azt állítja, jól sikerültek az erősítések, lévén saját nevelésű játékosok tértek vissza soraikba. - Nálunk a játékosok nappal dolgoznak, este edzenek. Szó sincs nagy pénzekről, de amit vállaltunk, azt teljesítjük - mondta az ügyvezető.

Mint elmondta, a Ceglédről érkező Kis Tamás, az Egerből jövő Cseh Sándor, valamint az Újpestről igazolt Vargyas Gyula egyaránt a Damjanich uszodában nőtt fel, és most tért vissza az egyesülethez. Ugyancsak Szolnokon folytatja a BVSC-s Pataki Gergely, a tavaly Cegléden szereplő Kenéz György (a montreali olimpiai bajnok fia) és az új-zélandi juniorválogatott David Broome.
"Mindannyian átigazolási díj nélkül kerültek hozzánk, csupán velük kellett egyezségre jutnunk - mondta az ügyvezető. - Nálunk a játékosok nappal dolgoznak, este edzenek. Szó sincs nagy pénzekről, de amit vállaltunk, azt teljesítjük. Büszkék vagyunk rá, hogy amióta az általam irányított gazdasági társaság működteti a klubot, azóta az államnak és a játékosoknak sincs tartozásunk."
Itt van például David Broome esete. Ô a fejébe vette, hogy Magyarországon akar pólózni, csupán néhány tízezer forint fizetésért játszik a gárdában. "Nemrégiben levelet kaptunk David aucklandi egyesületétől, amelyben köszönik, hogy foglalkoztatjuk a játékosukat, aki így a világ legerősebb bajnokságában edződhet"- teszi hozzá Hollóy.
Az érkezők mellett természetesen vannak távozók is. Érzékenyen érintheti a csapatot a Godova Gábor juniorválogatottjában is számításba vett Süveges Máté Újpestre menetele. "Tisztességes átigazolási díj fejében nem gördítettünk akadályt saját nevelésű játékosunk távozása elé, már csak azért sem, mert Mátét felvették az egyik fővárosi főiskolára" - mondta az elnök. Különböző okok miatt nincs Szolnokon Ignácz Zoltán és Körmendi Gábor, Balog Zoltán pedig katonaidejét tölti. Hollóy így fogalmazott a bajnokság rajtja előtt: "A nyári egyiptomi túrán és a további felkészülés alatt jól összerázódott Urbán Lajos mesteredző csapata, amelynek illik előrébb lépnie az elmúlt évadbeli kilencedik helynél." Szombaton Kecskeméten már bizonyíthatnak is Vargyasék.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK