FONTOS


 

Nagy szeptemberi klubforradalom?

2000 novemberében az Európai Úszóliga (LEN) igazgatója, Alessandro Sansa arról próbálta meggyőzni a vízilabda-bizottság tagjait, hogy alakítsák át a kontinentális klubtornák rendszerét, és hasonlóan a futballhoz, csak a Bajnokok Ligáját és a LEN-kupát rendezzék meg, a KEK-et hagyják el. A Dubrovnikban felvetett ötlet lényege az volt, hogy a két kupa mezőnye közös selejtezőben indulna, aztán az erősebbek a BL, a kevésbé erősek pedig a LEN-kupa felé "orientálódnának", így a legrangosabb trófeáért valóban a legjobbak versengenének, s nem fordulhatnának elő olyan anomáliák, hogy egy nyáron valamilyen okból meggyengült csapat pofozógépként szerepeljen a BL-csoportban. Sansa azonban hiába hozakodott elő észérvekkel, továbbá kész versenykiírással, húsz hónappal ezelőtt a konzervatív vonal felülkerekedett, s végül minden maradt a régiben. (Megjegyzendő: tavaly a tönkrement, s ászait veszített Becsej példája minden addiginál jobban igazolta az igazgató kezdeményezésének jogosságát.)
Most viszont alulról kívánják megdönteni a rendszert. Szeptember végén harminc európai élklub vezetője találkozik Athénben, hogy ott kidolgozzák az új versenyszisztémát, és azt megpróbálják elfogadtatni a LEN illetékeseivel is. Magyarországról a Domino-BHSE, a BVSC-Brendon és az FTC-VMAX képviselőit hívta meg az összejövetelt szervező Markellosz Szitareniosz, akinek propozíciójában többek között szerepel a selejtezőkörök eltörlése, mondván: nonszensz, hogy az európai kuparészvételt kiharcolt csapatok ötven százaléka úgy búcsúzik, hogy semleges pályán játszik három mérkőzést, otthon, saját közönség előtt ugyanakkor egyszer sem léphet fel.
A találkára a meghívást elfogadó honi szakemberek közül Gerendás György érdeklődésünkre azt válaszolta: "A cél az, hogy a futballhoz hasonló rendszerben rendezzék meg a kupákat, s ezzel mi is egyetértünk."

CSG, Nemzeti Sport 2002.08.13.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK