FONTOS


 

A FINA nagyon elégedett Budapesttel

Minthogy a FINA afféle közös vállalkozásnak tekinti a Világligát - mint a nemzetközi szövetség a benne résztvevők versenysorozata -, a svájci központ vezérkarának egy-egy prominense körbejárja az európai helyszíneket, megvizsgálandó, megfelelő-e az "üzletmenet". E körút során Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója a víkendre Budapestre érkezett, s kíséretében mindjárt feltűnt az épp mostanra ideküldött delegátus, Gianni Lonzi is, aki a világ pólósportjának feje.
A jeles alkalomból tartott sajtótájékoztatón Marculescu először is kifejtette, hogy az idei kísérleti esztendő, tesztelik az új szabályokat, a lebonyolítást, aztán jövőre kiderül, mit tartanak meg. No és kit. Egy kérdésre válaszolva ugyanis az igazgató leszögezte: ugyan a VL-t jövőre megnyerő ország automatikusan kvalifikálja magát az athéni olimpiára, ez nem jelenti azt, hogy az idei meghívásos rendszeren változtatnának. Ez azért érdekes, mert eddig az olimpiára olyan viadalokról lehetett kijutni, amelyek mindenki számára nyitottak voltak - ezzel szemben a VL 2003-ban is zárt körű rendezvény marad. "Az eseménysorozatot irányító Világliga-tanács értékeli a tapasztalatokat, megnézi, kik voltak a jó partnerek, kik bizonyultak gyengének, s ez alapján eldől, mely országok maradhatnak, melyekkel nem kívánunk együtt dolgozni a jövőben, s kik kerülhetnek be a helyükre" - közölte Marculescu.

Az igazgató szavaiból az is kiderült, hogy a lausanne-i központba érkezett jelentések felettébb elégedett hangon szóltak a budapesti mérkőzésekről, vagyis nekünk aligha kell tartani attól - már csak eredmények miatt sem -, hogy megköszönik az együttműködést. (Martin György, a magyar szövetség elnöke annyival egészítette ki mindezt, hogy reméli, Marculescu végre lát egy igazi vízilabdameccset, hiszen amikor legutóbb, Dubrovnikban találkoztunk vele, elég fonynyadt hangulat uralkodott az uszodában, és nem csupán a magyar tagló okán.)
Gianni Lonzi arról beszélt, hogy egyelőre nincs konkrét terve az általa irányított FINA-vízilabda-bizottságnak arra nézvést, változtatnak-e az idén kipróbált formulán, netán kipróbálnak-e új szabályokat. "A sorozat végén átgondoljuk, mi vált be, alapvető szabályváltozásokat azonban nem tervezünk: a 2005-ös FINA-kongresszusig a jelenlegi regulák maradnak érvényben." Mindezen Marculescu annyit finomított, hogy a világszövetség a támadójáték elősegítésében érdekelt, példának okáért a centerek élveboncolását nem igazán nézik jó szemmel a szárazföldi vezetők.
A direktor végül egy mosollyal kísért ígérettel búcsúzott: azok alapján, amit a magyarok tettek eddig a sportágért, záros határidőn belül elhozzák ide a Világliga négyes döntőjét, jóllehet Marculescu tisztában van azzal, hogy nekünk inkább külföldön megy az aranyérmek begyűjtése ...

Nemzeti Sport 2002.07.20.

Férfi válogatott
Női válogatott
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12

 
LINKEK