FONTOS


 

Péntektől budapesti nagyüzem a Világligában
A margitszigeti hatos


A sikeres moszkvai és dubrovniki szereplést követően az első alkalommal kiírt férfi Világliga magyar szempontból Budapestre "költözik": péntektől jövő vasárnapig a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában hat összecsapásra kerül sor.
"A két moszkvai és a két dubrovniki győzelmet kiváló eredménynek tartom, de egyelőre még mindenki csak kóstolgatja az új fajta sorozatot - elemezte a pillanatnyi helyzetet a budapesti mérkőzések előtti sajtótájékoztatóján Kemény Dénes szövetségi kapitány. - Ennek megfelelően még nem szabad semmilyen messzemenő következtetést levonni a kedvező tapasztalatokból sem, csupán annyit, hogy jól állunk, örvendetesek az eddigi sikerek."

A kapitány olyan elképzelésekkel készül a margitszigeti vetélkedésekre, hogy valamennyi, azaz 21 kerettagjának igyekszik majd játéklehetőséget biztosítani. A margitszigeti beszélgetést megtisztelte jelenlétével válogatottunk csapatkapitánya, Benedek Tibor is, aki az eddigi négy idegenbeli VL-meccsen káprázatos formában teljesített. A balkezes klasszis, miközben a címlapon az ő fotójával illusztrált igényes programfüzetre is pillantást vetett, elmondta: "Az oroszok és a horvátok ellen más-más stílusban kellett játszanunk, és ez most sem lesz másként. Aztán jönnek az amerikaiak, úgyhogy nincs pihenő." Olimpiai bajnokunk később hozzátette, remekül érzi magát, jó erőben van, nagy-nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a válogatott csapatkapitánya lehet. A magyar szövetség elnöke, Martin György pedig kifejtette, bízik a csapatban, amelyre szép kis sorozat vár a nyáron.
A sok-sok mérkőzés közben az edzések és a pihenők számára kell megtalálni a megfelelő időt. A sportág irányítói maximálisan bíznak abban, hogy a válogatott ott lesz és helytáll augusztus 1. és 4. között a görögországi, patraszi Világliga-döntőben. Ezt néhány nappal követi majd a budapesti Unicum-kupa, végül augusztus 20-tól 25-ig az év fő eseménye, a belgrádi Világkupa zárja a nagy nyári sorozatot.

Nemzeti Sport 2002.07.10.

Tíz nap alatt hat Világliga-mérkőzést játszanak a vízilabdázók

Négy idegenbeli győzelem után itthon folytatja a Világliga-sorozatot a férfi vízilabda-válogatott. Pénteken és vasárnap a horvátok, aztán kedden és szerdán az oroszok, majd a jövő hét végén az amerikaiak következnek a sorban.

Másfél hét alatt nagyot fordult a világ. A tavaly gyengélkedő, a korábbi sikersorozatát kényszerűségből megszakító vízilabda-válogatott botrányoktól és betegségektől sújtott előkészületek után vágott neki az újonnan bevezetett Világligának. Kemény Dénes szövetségi kapitány visszafogott volt a rajt előtt, mondván, a mérkőzéssorozatot elsősorban az athéni olimpián is győzelemre esélyes csapat építésére szánja. Aztán másképpen alakultak a dolgok, feleslegessé vált az óvatoskodás, a válogatott előbb Moszkvában, aztán a múlt hét végén Dubrovnikban is meglepően könnyedén gyűjtött be két-két győzelmet az oroszok, illetve a horvátok ellen.
Márpedig a jó szereplést csak a kapitány sorolta ezúttal hátrébb, a szövetség vezetői alighanem abban reménykedtek, hogy a fiúk bejutnak a patraszi négyes döntőbe is. S nem elsősorban a siker sportszakmai értéke miatt. A jelentős utazási kiadásokkal járó sorozat csak akkor lehet rentábilis, ha továbbjut a csapat, a kiesőknek csupán húszezer dolláros vigaszdíj dukál, a fináléban viszont ennek akár az ötszöröse is megkereshető.
Előzetesen úgy kalkuláltak, hogy legalább hét győzelem kell az első két hely valamelyikének megszerzéséhez. Ebből négy már megvan. A válogatottra most tíz nap alatt hat hazai találkozó vár, mindegyiket a margitszigeti Hajós uszodában játsszák. Pénteken 18 és vasárnap 16 órakor az átszervezett horvát válogatott lesz az ellenfél, kedd és szerda délután négykor az oroszok következnek, a sort pedig az amerikaiak elleni, jövő hét végi két meccs zárja.
"Gyerekcipőben jár még a Világliga, mindenki csak kóstolgatja, ennek ellenére valamennyi résztvevő teljes erőbedobással játszik - mondta Kemény Dénes. - A győzelmeket nem kell magyarázni, de én azért láttam sok hibát. Ezekből kell tanulni, ez jelenti a továbbfejlődés lehetőségét."
A kapitány szerint jó úton halad a csapat az augusztus eleji négyes döntő felé, de ez csak nehezíti a helyzetet. A jövő vasárnapi, Egyesült Államok elleni itthoni meccs után mindkét válogatott repülőre ül, s a következő hét végén a kaliforniai Moragában játszik újra. Utána hazatér a csapat, s rögtön megy Patraszba, a Világliga-döntő után két nappal kezdődik az Unicum Kupa, s végül augusztus 20. és 25. között jön az év fő eseménye, a belgrádi Világkupa.
"Most az jelenti a legnagyobb feladatot, hogy ennyi meccs között megtaláljuk a pihenés és a terhelés megfelelő arányát, hogy a május végén teljesen kifacsart állapotban érkező játékosok egészen a Világkupáig frissek maradjanak" - vélekedett Kemény, s hozzátette, éppen ezért a most következő hat hazai összecsapáson mind a huszonegy jelöltjének lehetőséget ad. A válogatott szakvezetője az év húzásának nevezte, hogy Benedek Tibort nevezte ki csapatkapitánynak. A Pro Recco pólósa azóta kiválóan játszik, a válogatott legeredményesebb tagja a Világligában.
"Biztos játékra törekedtünk eddig, s ez be is vált - mondta Benedek. - Két különböző stílusú csapattal játszottunk, talán ezért is volt eltérő a teljesítményünk. Most már ismerjük az oroszokat és a horvátokat, ők nem lephetnek meg bennünket, ellenük könnyebb lesz itthon, viszont a megfiatalított amerikai csapat még új kihívást jelent."
A válogatott valamennyi hazai Világliga-mérkőzését élőben közvetíti a Magyar Televízió.

Erdei Tamás, Magyar Hírlap 2002.07.10.

Férfi válogatott
Női válogatott
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Világliga 2002.07.12

 
LINKEK