FONTOS


 

Négyből négy idegenbeli siker a Világligában
Plusz tizenkilenc: ideális

Két mérkőzés Moszkvában, kettő Dubrovnikban, ezeken négy győzelem, s ami a leghihetetlenebb: plusz tizenkilences gólkülönbség. Efféle parádéra még az első négyéves ciklusban se nagyon volt példa, habár az 1997-es és 1999-es felkészülés során kizárólag első helyeket gyűjtött a válogatott az Eb-k előtti tornákon. Viszont a tavalyi esztendő szenvedései után, továbbá az idei szezon felvezetését figyelve - előbb a fegyelmi bizottság, majd a csapatorvos állította össze a csapatot - remélni sem lehetett, hogy az oroszok és a horvátok elleni Világliga-mérkőzések utolsó három-négy percét hátradőlve figyelhetjük. Megjegyzendő: idegenben.


Kovács Zoltán, a Honvéd Európa-bajnok kapusa ezúttal is bizonyította: bármikor számíthat rá Kemény Dénes szövetségi kapitány

Az utolsó, dubrovniki hétvége anynyiban persze csalóka, hogy a horvátoktól hiányzott Mile Smodlaka, aki a világ egyik legjobb centere, továbbá két rutinos kapusuk sem épült még fel sérüléséből. Az is igaz ugyanakkor, hogy nem ezen a poszton dőltek el a partik, hiszen maga Veselin Djuho mondta a második, 13-8-as magyar sikert követően, hogy csapatát csak az ifjú Kacic bravúrjai mentették meg a katasztrofális vereségtől. Józanul ítélkezett a hazai kapitány: bár a mieink nem játszottak csúcsformában, összeszedettségükre jellemző, hogy mind a 32 lövésük kapura ment (!), Kacicnak 14-szer kellett hárítania, egy labdánkat blokkolták, négyszer pedig a kapufa remegett bele a bombázásba.

Kemény Dénes szövetségi kapitány önmagát cseppet sem meghazudtolva úgy értékelte a második hétvégét, hogy nem volt tökéletesen elégedett, hiszen az újjáalakuló horvát gárdát mindkétszer el lehetett volna intézni legkésőbb a harmadik negyedre. "Persze, érthető okai vannak annak is, hogy miért nem sikerült mindez, hogy miért tűnt kevésbé olajozottnak a csapat a moszkvai hétvégén látottakhoz képest - elemzett a kapitány. - Az oroszok elleni meccseknek úgy vágtunk neki, hogy a betegségek és a hosszú kihagyás után benne van a pakliban a vereség, ami oldotta a feszültséget, egyszersmind mindenki hatványozott koncentrációval játszott, nehogy beleszaladjunk egy csúnya verésbe. Az első két siker után viszont úgy érkeztünk meg Dubrovnikba, hogy most már ciki volna kétszer kikapni, azaz lett egy kis extratét. Meglehet, az is szokatlan volt a fiúknak, hogy az utazás előtti napot kihagytuk, hadd pihenjenek rá a meccsre, s kissé kizökkentek. Aztán kint, a meccseken tán tudat alatt kicsit lenézték a két fiatal kapust - ez afféle sejtés, nem tudom, valóban így volt-e. Elképzelhető, ahhoz is idő kell, hogy beálljon az új ritmus, ami a válogatottaknál nem igazán megszokott, vagyis hogy hét közben edzünk, hét végén játszunk - habár szerintem ezentúl ez egyre kevesebb gondot jelent majd. Amin viszont javítani kell: úgy láttam, Dubrovnikban már kezdtek erodálódni a tornatermi alapok, azaz nem járt olyan pontosan a fiúk keze; a hazai meccsek előtt muszáj lesz ismét több időt szánni a lövések feljavítására."

Természetesen a szakvezető most sem mulasztotta el megjegyezni - ezúttal egy, a játékosai által a Hotel Lapad medencéjének partjára, az asztalaik mellé készített nyugágyban ülve, a langymeleg vasárnap estét egy hideg sörrel feldobva - , hogy a legszentebb cél továbbra is azon 13 pólós megtalálása, "akik mindenkit le tudnak győzni az athéni olimpián". Nos, egyelőre úgy fest, az alap adott, és a beépülésre, avagy a helyük megtartására törekvők csatája is magas színvonalú. Így a vasárnapra kapuba állt Kovács Zoltán igazolta, bármikor lehet rá számítani, ugyanezt szombaton bizonyította a szokott posztjáról a pálya másik oldalára költöztetett Székely Bulcsú is, míg Bárány Attila haloványabb moszkvai produkcióját követően ezúttal kifejezetten pozitív benyomásokat hagyott a kapitányban.
Csak a helyhiány tántorít el attól, hogy mindenkit megemlítsünk - nekünk mindazonáltal még mindig jobb, mint az edzőnek, elvégre nála a helyhiány azt jelenti: alkalmanként olyanokról kell lemondania, akik bárhol másutt kezdők lennének ...

CSG, Nemzeti Sport 2002.07.09.

Férfi válogatott
Női válogatott
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Világliga 2002.07.12

 
LINKEK