FONTOS


 

Férfibajnokság, döntő,harmadik mérkőzés
Befejezés vagy folytatás?

Honvéd-Vasas, Kőér u. 19.00

Kevesen gondolták néhány napja, hogy két, kissé egyoldalú összecsapást követően 2-0-s vezetést szerez a Vasas-Plaket együttese a bajnoki döntőben. Márpedig ez a helyzet: az angyalföldieknek az elkövetkező három összecsapásból elég csupán egyet fogniuk a Domino-BHSE ellenében, s akkor tizenhárom év után meglesz a tizennegyedik aranyérmük.

Nagy kérdés, hogy az eleddig szinte hibátlanul működő piros-kék gépezet képes-e öt napon belül harmadszor is tökéletes teljesítményre - továbbá, hogy a címvédő pólósai "képesek-e" egymás után harmadszor is önmaguk paródiájára. (A meccseken "belül" mindenesetre úgy tűnt, akkor villantanak fel valamit tudományukból, amikor végképp szorul a hurok - márpedig most "nagyban is" szorul.)

Egy biztos, a trónkövetelőknél fel sem vetődik, hogy a csütörtöki találkozón csupán erőt gyűjtsenek, legalábbis ez derül ki Varga Tamás szavaiból. "Éppen feltöltődöm - közölte a kedden három lövésből három gólt lövő óriás, akit éppen háromhetes kislánya sétáltatása közben értünk utol. - Több erő van benne, mint bennem... Egy ilyen meccs után szinte képtelenség egy jót pihenni, annyira fel van pörögve az ember, hogy fél négy előtt nem jön álom a szemére. Egy biztos, minden eddiginél nehezebb lesz a csütörtöki parti, hiszen abban biztos vagyok, a honvédosok nem adták föl - én sem tenném a helyükben. Ráadásul náluk élethalálról van szó. Nekünk meg azért kell kőkeményen küzdenünk, mert már csak egy lépés választ el az aranyéremtől. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy van három meccslabdánk, azaz elég csak egyszer győzni a következő három alkalomból, és mi vagyunk a bajnokok - ez mégsem jelenti azt, hogy lazábban vennénk a mostani meccset. Bár kedd délelőtt bennem is megfordult, mi lesz, ha elmegyünk kettő-nullra, akkor esetleg rápihenhetnénk a szombatira, de aztán elhessegettem magamtól ezt a gondolatot, és szerintem így vannak ezzel a többiek is. Elvégre az efféle taktikázás nem nagyon szokott bejönni. A sport igazságos, ha győzelemre játszol, és megérdemled, úgyis megjutalmaz. Egyébként pedig ne higgye senki, hogy könnyed sikereken vagyunk túl. Akárki akármit mond, az előző két összecsapás is igencsak megterhelő volt, testben és lélekben egyaránt. Hiába tűnt simának például a keddi, a negyedik negyed elején pillanatok alatt feljött a Honvéd négyről két gólra, ami mutatja, bármi megtörténhet. Leginkább fejben kell összeszednünk magunkat, fizikálisan aligha lesz gondunk. Mentálisan persze nem könnyű hétről hétre, illetve most már szinte napról napra azzal bemenni, hogy nyerni kell, nyerni kell, ma is nyerni kell. Mi azért megpróbáljuk. Különben is, minél előbb győzünk, annál több időnk marad aztán a kikapcsolódásra, ami igencsak ránk fér egy ilyen fárasztó szezon után."

Eközben a Domino háza táján feledtetésre készülnek. Van mit. Kedden sokan nem hittek a szemüknek, Horkai György volt szövetségi kapitány például kijelentette: "Teljes fejetlenség uralkodott a Honvédnál, a taktika, mint olyan, szinte nem is létezett. Mindenki maga akarta megoldani azt, amiről úgy vélte, meg kell oldani, amivel teljesen szétesett a csapat játéka."

"Elküldtem őket, menjenek, igyanak, beszéljék csak ki magukat"- magyarázta a kedd esti meccs után Novák Ferenc, a Domino szakosztályvezetője, aki közben hazament, otthon szomorkodott. Az utasítást mindenesetre megfogadta a csapat, edzőstül ment bele az éjszakába. Hogy ismerős ez a búfelejtésű Bizony: Sydneyben a csoportmeccseket követően a magyar válogatott engedte ki a gőzt egy hangulatos kocsmában...

"Sokat beszélgettünk, láttam rajtuk, megfogta őket a vereség" -magyarázta a szerda délutáni edzést előtt Kovács István. A mesteredző hangján is érezni lehetett, nem múlt el nyomtalanul a fiaskó, bevallottan nem is számított arra, hogy a Komjádi uszodában alárendelt szerepet játszik majd csapata: "Rosszul viseltem ezt a vereséget, nem tagadom. Vasárnap véleményem szerint nem játszottunk rosszul, csak szerencsétlenül jöttünk ki bizonyos szituációkból, no és Kósz Zoli is bravúrosan védett. Ezúttal azonban irtó gyenge produkciót nyújtottunk. A fórokat gyatrán lőttük, rosszul védekeztünk, a legtöbb esetben nem azt csinálták a fiúk, amiket előre vagy éppen időkérés kellős közepén megbeszéltünk. Sajnos Kovács Zoli sem védett jól, miközben Kósz biztos alapot jelentett a Vasasnak. Rendkívül fegyelmezetten játszott az ellenfél, megérdemelten nyert még ilyen arányban is..."

A 10-6-os angyalföldi siker, az összesítésbéli 0-2-s hátrány ellenére sincs pánikhangulat a Kőér utcában -már csak azért sem, mert a 2004-ig szerződéssel bíró főszponzor teljes mellszéleséggel áll ki a gárda mellett! -, vallják, amennyiben megtörik az átok, és győzni tudnak a harmadik összecsapáson, reális az esély a második bajnoki aranyra. "Igen, ha most nyerni tudunk, minden meglehet. Akkor nyilván visszatér a fiúk hite, és óriási lökést, talán szárnyakat kapnak. Ez szép és jó, de ehhez nagyon, de nagyon meg kell szenvednünk csütörtökön. Kőkeményen be kell tartaniuk a játékosaimnak a taktikát, rá kell döbbeniük végre, nem egy-egy embernek kell megnyernie a meccset, hanem a csapatnak"-így Kovács, aki a szerda esti edzést vetítéssel kezdte. Megnézte, majd kielemezte játékosaival a finalé második felvonását -elmondása szerint jelen esetben sokkal többet nem is tehet: "A fejekben kell rendet tenni a meccsig, fizikálisan problémamentes a csapat. Át kell éreznie mindenkinek, mit jelentete egy 3-0-s zakó, milyen ciki is volna. Egész egyszerűen nem engedhetik meg maguknak az újabb vereséget, ezt már a respektjük is megsínylené. Okos gyerekek, bízom bennük. Mi mást tehetnék...?"

AZ-CSG, Nemzeti Sport 2002.05.16.

Férfi válogatott
Női válogatott
Rájátszás 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Honvéd-Vasas 05.19

  
  Vasas-Honvéd 05.18

  
  Honvéd-Vasas 05.16

  
  Vasas-Honvéd 05.14

 
LINKEK