FONTOS


 

Olasz férfibajnokság, elődöntők
A magyarok döntöttek

Azért nemcsak a magyar bajnokság rangadóin uralkodik el az idegbaj: a Vasas-Honvéd derbi legfeljebb utánzata lehet mindannak, ami a Brescia-Recco elődöntő második összecsapásán zajlott. Minthogy a két együttes hovatovább több időt tölt el a másik társaságában, mint egy fülig szerelmes jegyespár - bajnoki hajrá, LEN-kupa-döntő, aztán most a négy között -, érthető, hogy kissé már unják egymást az urak. Ennek megfelelően az utolsó negyed alatt "fürtökben lógtak" a lelátón a kipontozottak és a cserével kiállítottak (beszédért, brutalitásért szórták ki a vehemensebbjét). "Nagyon be kéne fejezni otthon a párharcot, mert ide életveszélyes lenne visszajönni" - vonta le a konklúziót Benedek Tibor, aki egy egészen fantasztikus kapáslövéssel döntötte el a végig rendkívül kiélezett mérkőzést.


Rath

A Recco 2:0-ja mindenesetre meglepő, azonban arra sem számítottak sokan, hogy a terveit a Florentia kiverésével jócskán túlteljesítő Savona a Posillipót is meg tudja csípni. Márpedig ez történt, ráadásul úgy, hogy a hazaiaknál nem játszhatott Dubravko Simenc, aki az első mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést: a szemét ütötte meg az általa fogott center - amúgy vétlenül: a lövőmozdulat végződött az arcán -, lehet, hogy meg kell operálni. Egyébiránt a horvát sztár a második meccs után azt mondta, rossz szavuk éppenséggel nem lehet a játékvezetőkre - a nápolyi táborban a témakörrel kapcsolatban leginkább a "nevetséges" jelző került elő. "Azért annyira nem volt az - közölte a savonaiak egyik olimpiai bajnoka, Varga Zsolt. - Ott nekik fújtak, itt nekünk, de szerintem nem ezen múlott. Különben is, az elején úgy nézett ki, ez a meccs elúszik, mígnem elkezdtek hibázni. A második félidőben ajtó-ablak helyzeteket hagytak ki, lőttek fölé, mellé, alá - mi így tudtunk nyerni. Ez természetes, egy gyengébb csak akkor győzhet, ha az esélyes nem játszik jól, most is ez történt."


Kásás Tamás, Posillipo

A címvédő amúgy harcolt becsülettel, 9-6-ról feljött 10-10-re, csakhogy a magyar gól itt is döntőnek bizonyult: Märcz Tamás - aki már az első összecsapáson brillírozott - fórból elért találatára nem érkezett válasz, Kásás Tamás utolsó próbálkozását hárította a kapus.

Olasz férfibajnokság

Elődöntők. 1. mérkőzések: Posillipo (Kásás 2, Steinmetz B.)-Savona (Märcz 4, Varga Zs. 2) 13-9, Recco (Benedek 2)-Brescia 8-3. 2. mérkőzések: Savona (Märcz 2, Varga I Zs. 1)-Posillipo (Kásás 2, Steinmetz B. 2) 11-10. A párharc állása: 1-1. Brescia-Recco (Benedek 4) 11-13. A párharc állása: 2-0 a Recco javára. A kiesés ellen: Anzio-Messina 14-9 és 6-5, Palermo-Bogliasco 12-11 és 16-14. A párharcokat 2-0-lal elvesztő két együttes kiesett az első osztályból.

CSG, Nemzeti Sport 2002.04.22.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK