FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért, A-csoport
Óriások csatája, óriási téttel

Anélkül, hogy áthallásos megfogalmazásokkal kívánnánk élni - egyébként is kampánycsend borul kis hazánkra - rendkívül kiélezett versenyt fut egymással a két óriás, s könnyen meglehet, hogy a bajnokságban korábban tetemes ponthátrányba került Vasas-Plaket gárdája az utolsó pillanatban megelőzi a Domino-BHSÉ-t. Ehhez az angyalföldieknek elegendő egy "vegytiszta" egygólos győzelem is, így ugyanis pontszámban beérnék ellenfelüket, és az egymás elleni eredmények alapján meg is előznék (a bajnokikat tekintve párharcuk eddig 1-1-re áll).

Természetesen a Honvédnak is elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy legalább egy pontot szerezzen a Komjádiban, és nem csupán azért, mert az esetleges bajnoki döntőben övé lenne a hazai pálya előnye. Elvégre az elődöntők matematikáját is jelentősen borítaná a helycsere, mégpedig egyértelműen angyalföldi szájíz szerint. Az már márványba karcolatott, hogy a BVSC-Brendon a harmadik, az FTC-VMAX pedig a negyedik - az azonban messze nem mindegy, ki kivel randevúzik a négy között, az ominózus hozott pontok okán. A Honvéd a Fradival szemben "finálégyanús" pozícióból, 4:0-ról rajtolna (ehhez elsőnek kell lennie), ugyanakkor a BVSC ellenében 1:3-ról, minthogy pénteken sikerült elszórakoznia az a vasutasokkal vívott hazai meccsét, nem utolsósorban ezzel sodorva veszélybe saját első helyét. A Vasasnak is jövedelmezőbb lenne a spiccen zárni, jóllehet a piros-kékeknél a két "üzlet" között nincs akkora különbség: az elsőség, s vele a Fradi 2:2-s alapot jelentene, míg a második pozíció, és az "azzal járó" BVSC 1:3-ast.

Hogy az utóbbi hetekben meglehetősen szikárnak tűnő KEK-győztes és a pénteken általános meghökkenésre megingó BL-döntős ütközetében ki kerekedik felül, megjósolhatatlan. Ami biztos, BVSC-s körökben mosolyogva várják a szuperrangadót, elvégre mindkét "nagy" ellen 3:1-ről rajtolnak a vasutasok, akik alkalmasint most sirathatják tragikus Csongrád megyei túráikat, továbbá azt, hogy hazai pályán félig-meddig megnyert mérkőzéseken hullajtottak el egy-egy pontot az éllovasokkal szemben...

CSG, Nemzeti Sport 2002.04.21.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK