FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért, A-csoport
Egy mégsem mindegy meccs

Domino-BHSE-BVSC-Brendon 10-11 (2-2, 3-4, 3-1, 2-4)

A mérkőzés osztályzata: 4
Kőér utca, 300 néző
V: Németh, Kiszeli
Gól - emberelőnyből: 11/6, ill. 7/5
Négyméteresből: 1/1, ill. -
Kipontozódott: Mészáros (18. p.)

Domino: KOVÁCS Z., Tóth I. 1, Takács A., Molnár 1, Biros 1, Gombos, KISS G. 4
Csere: Jäger, Bereczki, Szívós M., Bárány 1, Ofner, SUGÁR 2
Edző: Kovács István

BVSC: SZÉCSI, Kis G. 1, Csányi, Vincze 1, Zoufal 1, Mészáros, Varjas
Csere: Gulyás, Petik 1, Fülöp 1, IBOLYA 3, Gór-Nagy, NÉMETH ZS. 3
Edző: Gerendás György


Biros Péter (fehér sapkában) ezúttal csak egy gólt lőtt
Nem minden ok nélkül nyugtalankodott a mérkőzés előtt Kovács István, a hazaiak trénere. Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában csakis csapatának, a Dominónak volt vesztenivalója, méghozzá nem is kevés. Amennyiben a hátralévő két mérkőzését elbukja a bajnoki címvédő (vasárnap a KEK-győztes Vasas lesz az ellenfél), akkor az nemcsak azt jelenti, hogy elveszítve trónját, a második helyen végez, hanem azt is, hogy a rájátszásban nem a Ferencváros, hanem a BVSC lesz az ellenfele. Ez pedig azért érdekes, mert a 8 pontig tartó ki-ki meccseknek a Fradi ellenében 4:0-s vezetéssel vághatna neki a Domino, a vasutasok ellen azonban 1:3-ról kellene rajtolnia (az előző összecsapásuk döntetlenre végződött), ami már egy első elemista számtani ismeretei szerint sem mindegy.

És megtörtént az, amitől Kovács István tartott: péntek este hazai medencében kikapott csapata. Pedig a mérkőzés úgy kezdődött, mintha az égiek előre elrendelték volna, ezen az estén a Dominónak kedveznek. Kiss Gergely vezető gólja ugyanis nem szokványos körülmények között született: a válogatott bombázó balkezes lökete a felső lécről visszavágódott volna a mezőnybe, ám útját állta valami, nevezetesen Szécsi kapus háta, amiről végül becsorgott a hálóba a labda. Molnár Tamás nem sokkal később valami hasonlóra készült, mint csapattársa, ám félsikerrel járt: a kapufát ugyan eltalálta, ám ezúttal Szécsi galád módon nem segédkezett az újabbb Domino-gól megszületésében. Sőt, a vasutasok nem átallottak ki is egyenlíteni Zoufal révén. Sokáig persze nem örülhettek a döntetlennek, Tóth Imre különleges találatával újra a hazaiak vezettek. Történt, hogy a Domino csapatkapitánya egy elrontott lehetőség után nem úszott vissza védekezni, hanem az ellenfél kapuja előtt maradt, és fohászkodott, hogy csapata kivédekezze a kontrát nélküle is. Imái meghallgattattak, Kovács Zoltán védett, majd azonnal előre játszotta a labdát kapitányának, aki ziccerben nem hibázott. Hogy mégse legyen teljes a hazaiak öröme, arról Petik gondoskodott, aki emberelőnyből még a negyed vége előtt kiegyenlített.

A folytatásban sem bírtak egymással a csapatok, hol itt, hol ott volt az előny, kétgólos különbségre egyik gárda erejéből sem futotta. Szép megoldásokban azonban nem volt hiány, hol Ibolya fordult be Bereczkivel a nyakán, és ejtette át elegánsan Kovácsot, hol Molnár emelkedett fel a reflektorok magasságába, és húzott a hálóba egy bejátszást. Tóth Imre azonban nem tudta megismételni korábbi bravúrját: a második játékrész vége előtt egy másodperccel újra szemben találta magát Szécsivel, ám ezúttal nem járt túl a válogatott kapus eszén.

A harmadik negyedben sem akarták döntésre vinni a dolgot a fiúk, egygólos vezetésüknél például három emberelőnyös helyzetet is elpuskáztak a hazaiak, kettőt az a Kiss vágott Szécsibe, aki még ezzel együtt is csapata legjobbja volt.

Az utolsó játékrészben felgyorsultak az események, mintha csak erre a hét percre tartalékoltak volna a játékosok. Kiss négyméterest értékesítve még növelte a Domino előnyét, ám ezután vasutas-parádé következett. Németh Zsolt kétszer is túljárt Kovács eszén (mindkétszer a vízre pattintotta a labdát, amely így védhetetlenül vágódott a hálóba), majd Ibolya percei következtek: a vendégek centere kétszer emelkedett a legmagasabbra, és ha már ott járt, mindannyiszor a hálóba húzta a labdát. Kiss újabb találata nem sokkal a végső dudaszó előtt, már csak a szépségtapasz volt csapata vereségén.

Mestermérleg:

Kovács István: -Saját magunknak köszönhetjük ezt az egészet. Olyan fokú taktikai fegyelmezetlenségeket követtünk el sorozatban, amiket nem tehetünk büntetlenül.

Gerendás György: - Ezen a szinte mindegy meccsen becsülettel küzdöttünk, mert be akartuk bizonyítani, hogy a BVSC egy jó csapat. Úgy érzem, sikerült.


Vasas-Plaket-Kontavill-Szentesi VK 13-2 (2-1, 3-0, 4-1, 4-0)

Komjádi uszoda, 250 néző. V: Kun, Madarassy
Gól - emberelőnyből: 4/3, ill. 4/0
Négyméteresből: -, ill. 1/1
Kipontozódott: Kameneckij (6. p.)

VASAS: NÉMETH II ZS. - Madaras 2, VINDISCH 3, Varga T. 1, Hesz 2, VÁRI 4, Varga II Zs. 1. Cs: SZÉKELY, Mátyás, Plézer, Steinmetz Á. Edző: Somossy József

SZENTES: HORVÁTH T. - Pellei, Juhász E., Csörgő 1, Szabó N. 1, Kameneckij, Szénászky. Cs: Végh (kapus), Somogyi, Biltsik, Döbrössy, Vígh, Hyc. Edző: Kádár József

Tabán Trafik Szeged-UTE-Taxi 2000 4-6 (0-2, 2-0, 0-3, 2-1)

Szeged, 300 néző. V: Székely (egyedül)
Gól - emberelőnyből: 8/2, ill. 6/3
Négyméteresből: 1/1, ill. -

SZEGED: TÓTH I. - Ridzyk, Mód, Weszelovszky 1, Molnár P., Várhegyi, ÉLES 2. Cs: Török, Balla 1, Zsarkó. Edző: Horváth Viktor

UTE: ÁTS - Benczúr, KOVÁCS R. 3, Dávid 1, Dala, Suti, ZENTAI 2. Cs: Kéri, Ábrahám, LÉTAY, Ferenczi. Mb. edző: Petrovics Mátyás

OSC-British Knights-FTC V-MAX 4-12 (0-2, 2-3, 1-2, 1-5)

Hajós Alfréd uszoda, 100 néző. V: Marjay, dr. Fekete
Gól - emberelőnyből: 4/1, ill. 11/3
Négyméteresből: 3/2, ill. -

OSC: Kardos - Békési, Ürögi 1, Halász, Mányai, BEREZVAI 2, FERKÓ 1. Cs: Alibán, Boncföldi, Keszthelyi, Hábetler, Szollár, Frikk. Edző: Horváth János

FTC: Bíró - Katonás 2, Lehmann 1, NYÉKI 2, Takács, TÓTH 2, Tiba 2. Cs: Szirányi 1, Paján 1, Fábián, Vogel, HOSNYÁNSZKY 1. Edző: Gyöngyösi András

B-csoport

KSI-Szolnok 8-9 (1-1, 1-4, 1-4, 5-0)

Hajós Alfréd uszoda, 100 néző. V: Horváth Cs., Lakatos
Gól - emberelőnyből: 6/1, ill. 5/3
Négyméteresből: -/-, ill. 1/1

KSI: Gáti - Varga 1, Lutter, FÁY 5, Balatoni, Tóth M. 1, REX KISS E. Cs: Kriszt, László M. 1, Dávid, Kuncz, Hangody. Edző: Merész András

SZOLNOK: Sürü - Körmendi 1, MOHI 2, Boros, Hidasi, Süveges 1, KESZTHELYI B. 2. Cs: HANGAY 3, Munkácsi, Fazekas. Edző: Urbán Lajos

Tatabányai VSE-Eger 6-12 (1-0, 3-4, 0-3, 2-5)

Tatabánya, 100 néző. V: Horváth, Vajda
Gól - emberelőnyből: 9/4, ill. 13/7
Négyméteresből: -, ill 1/0
Kipontozódott: Schwarcz (19. p.), Gebauer (23. p.), Helembai (27. p.)

TATABÁNYA: Veilandics - Gebauer, Pazdera 2, Hodek, CSÁNYI 3, Schwarcz, Kedrő. Cs: Helembai, Fehérvári, Monostori 1, Bartanics. Edző: Persely József

EGER: Jászberényi - Szabolcsi, SERESS 4, Szabó 1, Tóth P., Hegedűs 1, Ágner 2. Cs: Pászty (kapus), Kiss Sz. 1, Kiss L., Bial 1, Veréb 2, Máthé. Edző: Gyulavári Zoltán

Olasz férfibajnokság

Elődöntő, 1. mérkőzés: Pro Recco (Benedek 2)-Leonessa Brescia 8-3, Telemarket Posillipo (Kásás 2, Steinmetz B.)-Athena Savona (Märcz 4, Varga I Zs. 2) 13-9

Alsóházi rájátszás, 1. mérkőzés: La Cascina Anzio-Biosport Messina(Szebeni) 14-9, Banca Nuova Palermo-Bogliasco(Petőváry 6, Torday 2) 12-11

AZ, Csontos Róbert, Nemzeti Sport 2002.04.20.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK