FONTOS


 

Ez történt a férfi pólóbajnokság A-csoportjának 9. fordulójában

Igazi gólszüretet hozott a forduló! Ez nyilvánvalóan leginkább annak köszönhető, hogy a bajnoki táblázat elején lévő csapatok mindegyike nálánál jóval szerényebb tudású gárdával nézett farkasszemet. Nyolcvannégy találatot jegyezhettünk fel a meccseken, s ez huszonegy gólos átlagnak felel meg. Ez csúcsdöntés, hiszen eddig a húszas átlag vitte a prímet. Apró megjegyzés: ez a dömpig érdekes mód azok után született, hogy az előző fordulóban 12.5-es negatív átlagot produkáltak a csapatok...

*

A találatok megoszlása: akcióból 52, előnyös helyzetből 27, négyméteresből 5. Három találkozón született húsz vagy annál több találat. A Honvéd egyedüliként lépett be a fordulóban a háromszázasok táborába- Kovács István tanítványai az OSC ellen érték el a határt.

*

Egyénileg Katonás Gergő (FTC) volt a legeredményesebb. Hat találatával (amit úgy ért el, hogy a Szentes ellen a harmadik negyedtől már pihentette edzője...) negyedikként teljesítette a kimagasló teljesítményt (Nyéki Balázs kétszer, Bárány Attila és Varga II Zsolt egyszer járt ilyen magaslatokban).

*

Az emberelőnyös helyzetek kihasználása terén négy csapat javított (BVSC, UTE, FTC, Szentes), három csapat rontott eddigi teljesítményén (egynek azonos maradt). A sorrend százalékban: Honvéd 59.3, BVSC 47, Vasas 44.8, OSC 40, UTE 39.6, FTC 38.4, Szentes 36.7, Szeged 30.4

*

A fordulóban a következő játékosok jubiláltak

125 mérkőzés: Takács II Attila (FTC), Vindisch Ferenc (Vasas). 50: Éles Vilmos (Szeged)

*

A góllövőlista élmezőnye

50 gólos: Biros (Honvéd). 46: Varga T. (Vasas). 45: Katonás, Nyéki (mindkettő FTC). 41: Bárány (Honvéd). 36: Molnár T. (Honvéd), Nitsovits (Szeged). 35: Dávid (UTE). 34: Kiss G. (Honvéd). 33: Berezvai (OSC), Csörgő (Szentes). 31: Lehmann (FTC), Madaras (Vasas). 30: Ibolya (BVSC), Székely (Vasas). 29: Steinmetz Á. (Vasas), Suti (UTE). 27: Ferkó (OSC). 26: Kovács R. (UTE), Pellei (Szentes). 25: Molnár P. (Szeged), Varga II Zs., Vári (mindkettő Vasas), Vincze (BVSC)

Férfibajnokság a Dreher-kupáért, A-csoport

A 10. forduló műsora

Április 5., péntek

Tabán Trafik Szeged-Domino-BHSE, Szeged 17.30

Horváth Viktor igencsak kiakadt játékosai szerdai produkciója láttán -kérdés, a Vasas után a Honvéd ellen mire mennek a szegedi pólósok. Előny, ezúttal odahaza próbálkozhatnak...

Kontavill-Szentesi VK-OSC-British Knights, Szentes 18.00

A Népligetben mutatott kiábrándító szentesi játék nyilvánvalóan még az OSC ellen is kevés lehet a Kurca-partiaknak -igaz, odahaza mindig jobb teljesítményre képes az amúgy szimpatikus gárda.

UTE-Taxi 2000-Vasas-Plaket, Hajós A. sportuszoda 18.30

A BVSC ellen szenvedtek a lilák, akik ismételten rendkívül nehéz ellenféllel találják magukat szembe. A KEK-döntő visszavágója előtt álló Vasas a jelek szerint tartja jó formáját, úgyhogy nem lennénk az újpestiek helyében...

FTC-VMAX-BVSC-Brendon, Népliget 18.30

A forduló rangadóján a BVSC bebiztosíthatja harmadik helyét, igaz, a Népligetben általában nem sok babér terem a vendégcsapatoknak. A Fradi szerdán tény és való, nagyszerűen játszott a Szentessel szemben, ám nyilvánvalóan Nyéki Balázsék is tisztában vannak azzal, hogy a vasutasok más kategóriába tartoznak, mint az alföldiek.

Az állás
1. Honvéd 21 19 1 1 303-136 39
2. Vasas 21 18 - 3 235-111 36
3. BVSC 21 16 1 4 213-137 33
4. FTC 21 15 1 5 200-140 31
5. Szeged 21 9 2 10 150-167 20
6. UTE 21 9 1 11 171-166 19
7. Szentes 21 6 3 12 163-210 15
8. OSC 21 6 1 14 154-207 13

Nemzeti Sport 2002.04.05.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK