FONTOS


 

Somossy még sohasem látta így védekezni saját játékosait
Ez több volt a maximumnál

Három gól. Ekkora különbségre vágyott Somossy József a negyeddöntőben, a gyengécske Cannstatt ellen. Kettő lett belőle. Aztán erre vágyott a Vasas-Plaket trénere az elődöntőben, a közepesen erős Vuliagmeni ellenében. Itt sem sikerült kettőnél többre hizlalni a diferenciát. Az Európa egyik legjobbjának számító Mladost Zagrebbel szemben már csak a győzelem lehetett a cél.

Ehhez képest most, a KEK döntőjében sikerült hárommal nyerni.

Mégpedig úgy, hogy kevesebb nemigen lehetett volna, inkább a közte négyet sirathattuk. Persze, szombat este ember nem akadt a Komjádiban, aki bánkódott volna a 6-3 láttán. Amiképp arra is számítani lehetett, hogy amikor Somossy Józseffel visszatérünk a történtekre vasárnap, akkor - egy: a meccs okán hangja a szokványosnál fásultabbnak tetszik; kettő: lényéből fakadóan nem lesz száz százalékig elégedett.

- Az utolsó tíz esztendő emlékei közt kutakodva őszintén szólva nem találok olyan kupameccset, amelyen magyar klubcsapat ilyen szintű ellenféllel szemben ilyen parádésan védekezett volna.

- Rendkívül fontos volt, hogy így sikerüljön, bár még mindig nem jött össze úgy, ahogy megbeszéltük - szögezi le Somossy. - Kicsit flexibilisebb besegítést terveztünk, hogy a külső védők többször, gyorsabban érnek oda a centernek betett labdára - nemzetközi vonalon ugyanis ezt díjazzák. Néhányszor elég nyitottak maradtunk, többször meg tudták játszani a centert annál, mint amit elképzeltem.

- "Cserébe" az ebből származó emberhátrányokban emberfelettit produkáltak játékosai.

- Az tényleg szenzációs volt. Persze, az egésznek az az alapja, hogy a kapus mit csinál az első egy-két alkalommal. Ha belenyúl pár labdába, az ellenfél is elbizonytalanodik, még passzol kettőt-hármat a következőknél, túlhelyezi a labdát, kapufát lő - azaz a fő érdem Kósz Zolié. Máskor sikerült "testre" elérni őket, azaz úgy odalépni, hogy semmit se tudjanak csinálni a labdával. És közben nem esett szét a védekezés szerkezete - ha ez nem ment volna ennyire kiválóan, bajban lennénk.

- Fizikálisan elég jól bírták.

- Kicsit féltem, nem voltam biztos abban, hogy kibírjuk. De csak a negyedik negyedben lehetett érezni, hogy fáradunk, akkor is elsősorban azért, mert nem esett gól, s ezért nem tudtam frissíteni. Muszáj megtanulnunk, hogyan lehet menet közben cserélni, még ha időveszteséget is szenvedünk egy támadásnál, fásultan ugyanis nem lehet eredményt elérni.

- A kettős előnyt megelőző időkérésnél nem lehetett volna cserélni?

- Ezen elgondolkoztam azóta. Talán tényleg mindenkit le kellett volna hozni, hiszen bejönnek a partról pihenten, és annyira feldobódnak, hogy bezsákolják a végén a labdát. Másképp döntöttem, és a fáradtság miatt elég laposra sikerült a fór megjátszása. Egyébként sem lőttünk úgy az egész mérkőzésen, ahogy szerettük volna. Nem volt dinamizmus a lövésekben - ugyanakkor tény, a védekezésben a maximumnál is többet adtak ki magukból a játékosok, akiket még sohasem láttam így mozogni hátul.

- Számított arra, hogy a csütörtöki, OSC elleni bajnokit követően - amelyen nem tűnt elégedettnek - ekkora metamorfózison megy át a csapata?

- Azon a mérkőzésen elsősorban azt szerettem volna, ha játékosságot mutatunk a támadásokban: könnyedén kipasszolt fórok, lövőcselből beemelt labdák a kapufához, center megjátszása csuklóból, olyan apró, játékos elemek, amelyek ezen a szinten elengedhetetlenek. Nos, ezzel voltaképpen szombaton is gondjaink voltak, kiszámíthatóan adogattunk, Vári Attila például "betelefonált" centerbe, nem csoda, hogy a horvát simán leszedte a labdát. De az emberelőny sem működött úgy, ahogy kellett volna: végül is hatból csak egyet értékesítettünk. Amivel egy pillanatig sem kívánom ledorongolni a játékosokat, hiszen összességében óriásit nyújtottak.

- Térjünk vissza a már említett Kósz Zoltánhoz: ha valaki, akkor ő igazán nagy meglepetést okozott fantasztikus produkciójával. Mennyit töprengett az ő reaktiválásán?

- Nem annyira bonyolult ügy ez, mint amilyennek kintről látszik. Zolin egy hónapja a fáradtság jelei ütköztek ki, amiben nyilvánvalóan szerepet játszott az is, hogy megszületett a második gyereke, füldugóval kellett aludnia, zaklatott volt, teljesen érthetően. Ugyanakkor ott a másik kapusunk, Németh Zsolt, ősszel nem védett, azaz tele volt energiával, vággyal, hogy megmutassa, mit tud. Eközben a csapat is meglódult, úgy jöttek az eredmények, ahogy elképzeltük, márpedig egy olyan sorozatban, amelyben egymás után következnek a ki-ki mérkőzések, bajnoki a Kőérben, KEK, Magyar Kupa, nem lehet a jól védő kapust leváltani. Ezt mondtam Zolinak is, aki teljes mértékben megértett. Viszont idővel Katán is elkezdtek mutatkozni a kimerültség jelei. Különösen az athéni visszavágó lehetett iszonyúan megterhelő a számára: egészen elképesztő, amit ez a srác ott átélhetett a négy méterre bevitt zóna mögött. Mi már rég felöltöztünk, amikor ő még mindig a medencében úszkált, így vezetve le azt a borzalmas feszültséget. Egyszóval nem csoda, hogy idővel ő is elfáradt, én pedig ismét leültem Zolival. Abban maradtunk, hogy felhozó meccsekre van, lenne szüksége a KEK-döntő előtt, lássa, hogy s mint mennek az alapdolgok. Már csak az volt a kérdés, elég lesz-e neki egyetlen mérkőzés. Azt mondta, igen. Ezek után már csak azért is döntöttem mellette, mert ősszel jól védett a selejtezőben, ráadásul a horvátokkal van egy különleges kapcsolata, ama bizonyos rosszul sikerült zágrábi szezont követően mindig is ég a vágytól, hogy barackot nyomjon a fejükre. Eközben a Mladost játékosai tartanak tőle, hiszen annak idején az edzéseken rengeteget lőttek neki, azaz ismeri őket elég jól. Kétszer beszéltünk a héten, végül ezen alkalmak vezettek oda, hogy ő állt be szombaton.

- A társak is segítették: mindössze tíz lövés jutott el hozzá, amiből hetet megfogott.

- Ez részben a blokkoknak is köszönhető, nyilván jó helyen voltak, de szerintem annak is, hogy a horvátok jó néhányszor visszafogták magukat, mert féltek Zolitól. Ha az általuk nem ismert Németh-et meglátják, meglehet, többször is elengedik a labdát, és ha beakad egy-kettő, mindjárt átalakul a zóna, kijjebb kell lépni, még többször kerülünk emberhátrányba.

- Kint aligha kalkulálhatnak azzal, hogy háromnál nem lő többet a Mladost.

- Úgy vélem, kint a góllövésben kell feljöjjünk, elsősorban emberelőnyben, hiszen ezen a szinten ennél több akciógólt aligha szerezhetünk. Legalább ötvenszázalékos mutatóra lesz szükségünk, de ha ugyanaz lesz a forgatókönyv, mint a Vuliagmeni ellen, akkor meglehet, újból négyből négyet kell belőnünk. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy a Mladost el fog jutni odáig, hogy a sansz a kezében legyen. Márpedig a lehetőséget csak úgy lehet megteremteni, ha nem szórják a kiállításokat. Bizonyosan ez fog történni, hiszen nem szeretik a lefutott meccseket - azaz a védekezés Zágrábban is kulcsfontosságú lesz.

- Csak bírják erővel.

- Épp ezért nem rossz, hogy három hét múlva lesz a visszavágó, hiszen a lövéseken volt lemérhető, hogy fogy az erő: a technika olyankor szokott romlani.

- Akkor a kérdés úgy szól: fogják bírni?

- Addig még van négy bajnoki. Ilyen hajtásban még sohasem volt részünk. Nem hiszem, hogy fizikálisan gondjaink adódhatnának, mert bár nem könnyű az edzések ideális mennyiségét és minőségét kiszámolni egy ilyen szériában, de úgy fest, ezzel nincs probléma. Inkább tartok attól, hogy fejben fáradunk el. Épp ezért azt hiszem, hogy a zágrábi visszavágóig elsősorban a játék élvezetére kell rászoknunk. Mostantól nem mehetnek úgy a vízbe a játékosok, hogy az elvárásokon gondolkodjanak, hogy minden egyes percben a miértre és mikéntre koncentráljanak. Könnyedség - ez a fontos. És akkor túlélhetjük a zágrábi poklot.

Magasiskola

Európai kupadöntőkben rendkívül ritka, hogy tíz gólnál kevesebb esik egy mérkőzésen, miképp az is, hogy az egyik fél nem tud háromnál többet lőni. Íme, az utolsó tíz év fináléi, amelyek a védekezés magasiskoláját hozták: 1992, BEK-döntő, visszavágó: Jadran Split-Mladost Zagreb 6-4. 1998, LEN-kupa-döntő, visszavágó: Jadran Split-Partizan Beograd 1-3. 2000, KEK-döntő, első mérkőzés: Florentia-Dinamo Moszkva 5-3. 2002, KEK-döntő, első mérkőzés: Vasas-Plaket-Mladost 6-3.

CSG, Nemzeti Sport 2002.03.25.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  KEK-döntő 2002.03.23

 
LINKEK