FONTOS


 

Olasz férfibajnokság
Gyengélkedett a Brescia

Hozta szokásos idegenbeli formáját a Brescia: a BVSC-Brendon LEN-kupa-ellenfele ezúttal annak az Ortigiának az otthonában hagyott pontot, amely négy nappal korábban tizenhárom góllal kapott ki a Posillipótól. A bresciaiak elsősorban emberelőnyben tűntek igen viharvertnek, 14/6-os mutatójuk rendkívül gyenge - remélhetőleg szombat este sem lesz sokkal jobb.

A másik három felsőházi meccsen egyaránt az esélyesek nyertek - így a Posillipo és a Recco továbbra is azonos pontszámmal áll az élen. A nápolyiak győzelmének értékét növeli, hogy ott nyertek - Savonában -, ahol eddig egyetlen gárdának sem sikerült (még a Reccónak sem). Kásás Tamás ugyanakkor elárulta, dolgukat jelentősen megnehezítette, hogy miközben testük harmincfokos vízbe merült, addig a nyitott uszodában jeges, orkánszerű szél söpört végig időről időre ("nemigen tudtunk normális passzt adni"). A Recco a kisebbik nápolyi egyletet verte meg idegenben, a szokásos különbség tán azért sem jött ki, mert Benedek Tibor saját bevallása szerint botrányosan játszott. "Tragikusan ment, de most még belefért. Ez volt az utolsó meccs, ezentúl nem lehet ennyit hibázni" - közölte balkezesünk.

Hogy hogy nem, győzött a Florentia - igaz, Fodor Rajmund csak a lelátóról figyelte 4-4 után zsinórban hat gólt lövő társait vírusos megbetegedése miatt. "Így sem volt valami épületes látvány a játékunk, szerencsére a Pescara kipukkadt a harmadik negyed felénél" - közölte olimpiai bajnokunk, aki egyébként cáfolta, hogy a különféle internetes fórumokon terjesztett anyagi gondok valósak volnának.

Az viszont sejthető, hogy a nemrég elitcsapatnak számító Romára lassan "ráomlik a ház": az anyagilag megrendült fővárosiak most szalasztották el utolsó lehetőségüket, hogy az alsóház első két helyén végezve esélyt kapjanak a rájátszásba kerülésre. Hogy ezt meglehetősen idegesen fogadták, azt jól példázza, hogy a kispadtól szép sorban elhajtották az edzőt, Formiconit, segédjét, Fiorillót és a technikai vezetőt Domenicuccit...

Második szakasz, 12. forduló. E-csoport: Athena Savona (Märcz 1, Varga Zs.)-Posillipo Napoli (Kásás 2, Steinmetz B.) 6-9, Canotteri Napoli-Pro Recco (Benedek) 7-9, Florentia-Pescara 10-4, Ortigia (Regős 1)-Brescia 10-10. Az élcsoport: 1. Recco 31, 2. Posillipo 31, 3. Florentia 20, 4. Brescia 16, 5. Savona 13. F-csoport: Bologna (Tóth F. 4, Tromler 3, Monostori 2)-Roma 16-14, Anzio-Bogliasco (Petőváry 2, Torday 1) 13-9, Messina-Chiavari 2-11, Camogli-Palermo 21-13

CSG, Nemzeti Sport 2002.02.20.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK