FONTOS


 

Kásásék 8-3-ról veszítettek pontot
Gólból nem árt meg a sok

Egészen egyedinek minősíthető bravúrt bemutatva a Posillipo Napoli leadta kétpontos előnyét: a bajnokcsapat hazai medencében ikszelt a Bresciával úgy, hogy a második negyedben már 8-3-ra vezetett, de még a félidőben is sokkal jobban állt (9-5). A második tizennyolc percet aztán 1-5-tel bukta el a nápolyi szupercsapat a "szerb-horvát vegyessel" szemben, ámbátor Kásás Tamás szerint ezzel csak a legfrissebb hagyományokat ápolta együttese: "Az utolsó három mérkőzésen folyamatosan ez megy: rendre elhúzunk, aztán felhozzuk az ellenfelet. Most a végén még mi örülhettünk, hiszen tizenkét másodperccel a vége előtt a Brescia időkérés után támadhatott emberelőnyben, de sikerült kivédekeznünk - voltaképpen először mozogtunk úgy a meccsen hátrányban, ahogy végig kellett volna." A lakását ellepő hangyainvázió ellen meglehetősen egyedi módszerrel - spriccelhető mosogatószer plusz cipőtalp - harcba szálló Kásás saját elmondása szerint még nincs olyan erőállapotban, hogy gond esetén a hadak élére lovagoljon: "Az első két negyedben hihetetlenül jól éreztem magam a vízben, frissen mozogtam, lőttem két gólt, aztán fokozatosan elfáradtam. Ami annak is betudható, hogy az idén ez volt az első hét, amely során végre normálisan tudtam edzeni - no és az sem könnyítette a helyzetemet, hogy Csirics jóformán a ráúszást követően a nyakamba akaszkodott, aztán ott is maradt a negyedik negyed végéig."

A Recco köszönte szépen a felkínált ziccerhelyzetet: Benedek Tiborék fél kézzel intézték el a remek légiósokkal felálló, ám az olasz játékosok helyén erősen "horpadékony" pescarai csapatot. Balkezesünk négy góljával csapata legeredményesebbje volt, ami helyre tette lelkivilágát, hiszen egy hete, a Rijeka elleni 15-3-as kupamérkőzésen lövésig sem jutott: "Az egy kicsit idegesített, de most sikerült pótolni. Különben is, a bajnokság fontosabb. Ott jobban koncentrálok. A góllövőlista miatt... Merthogy nehezen tagadja meg önmagát az ember" - vallotta be olimpiai bajnokunk nevetve, aki a felsőházi mesterlövészek versenyében 39-34-re vezet a második helyen álló Kásással szemben.

A Florentia tisztes távolságból követi a nagy párost, Fodor Rajmundéknak valahára sikerült nyerniük januárban két döntetlent és két vereséget követően. Ugyanakkor meglepetésre bukott a Savona Szicíliában: Märcz Tamás hiába remekelt, az Ortigia az utolsó kilenc percet 4-1-re nyerve megfordította a találkozót.

Olasz férfibajnokság

Második szakasz, 9. forduló. E-csoport: Posillipo Napoli (Kásás 2, Steinmetz B.)-Brescia 10-10, Recco (Benedek 4)-Pescara 20-5, Florentia (Fodor 2)-Canottieri Napoli (Binder) 15-6, Ortigia (Regős)-Savona (Märcz 3, Varga Zs.) 8-7. Az élcsoport: 1. Recco 22, 2. Posillipo 22, 3. Florentia 17, 4. Brescia 12. F-csoport: Bologna (Tóth F. 3, Tromler 2, Monostori)-Bogliasco (Petőváry 4, Torday 1) 17-11, Anzio-Palermo 9-9, Camogli-Chiavari 7-8, Anzio-Palermo 9-9, Messina (Szebeni 1)-Roma 6-12

CSG, Nemzeti Sport 2002.01.29.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK