FONTOS


 

Harmadik a Szentes

Kevés hiányzott a bravúrhoz, a női vízilabda-bajnokság elődöntőjében mindössze kétgólos vereséget szenvedett a Szentes az esélyesebb BVSC-TBÉSZ együttesétől. A Kurca-partiak ezzel a harmadik helyen fejezték be a 2001/2002-es évadot.

Carnex-Szentesi VK-BVSC-TBÉSZ 8-10 (3-2, 2-4, 0-3, 3-1)
Szentes, ligeti uszoda, 200 néző. Vezette: dr. Fekete, Kun.

Szentes: Varga Z. - Vér, MOLNÁR 2, PENGŐ 2, SZREMKÓ 3, Hegedűs, WASZLAVSZKI. Csere: Szabó X., Huszka 1, Rozgonyi. Játékos-edző: Szremkó Krisztina, edző: Tari László.
BVSC-TBÉSZ: Györe Zs. - Dancsa, Gál 1, Rédei 1, Györe A. 1, HŐNIGH 4, Szentkereszti 1. Csere: POLARECZKI 2, Butuza, Pápai (kapus). Edző: Györe Lajos.
Gól - emberelőnyből: 5/2, ill. 10/1.
Az elődöntő végeredménye: 8:0 a BVSC-TBÉSZ javára.

Túlságosan magabiztosan kezdtek a vasutasok, látszott rajtuk, túlteng bennük az önbizalom. Több se kellett a szentesieknek, hallatlan lelkesedéssel, győzni akarással fegyelmezettséggel teljesen egyenrangú ellenfelekké váltak. Sőt Szremkó és Pengő két-két találatával a második negyed elején már 4-2-re vezettek. Azonban van annyira jó csapat a fővárosi, hogy pillanatok alatt fordítson. Ez is történt, de az ellenállhatatlanul pólózó Szremkó újabb góljával 5-5-nél utolérték riválisukat a hazaiak.

A fordulás után elég volt néhány figyelmetlenség a házigazdák részéről, na meg Hőnigh gólérzékenysége, s máris végleg elúszni látszott a szoros eredmény lehetősége. Minden dicséretet megérdemelnek azonban a szentesiek, akik 10-5-ös vendég vezetésnél sem adták fel, nem roppantak össze, Molnár duplájával, valamint Huszka szimplájával két gólnyira megközelítették a BVSC-t. Sőt akár szorosabb is lehetett volna a végeredmény, ha az utolsó percben Rozgonyi nem a kapufát találja el.

Tari László: - Az idény legjobb játékával majdnem sikerült meglepetést okoznunk.
Györe Lajos: - Nehéz meccsen elértük célunkat, bejutottunk a döntőbe.

A 3. helyért nem szállnak vízbe a csapatok, ez azt jelenti, hogy a középszakaszt harmadik pozícióban záró Carnex-Szentesi VK szerezte meg a bronzérmet a Villanó Fókák Kecskemét előtt. A fináléban a BVSC-TBÉSZ a címvédő Dunaújvárosi Főiskola ellen csatázik.

Szélpál László, Délmagyarország 2002.05.14.

Hétfőn Szentesen a ligeti uszodában ismét összecsapnak
Bejött a papírforma


A női vízilabda OB I elődöntőjében a Szentes kikapott a BVSC otthonában.

BVSC-TBÉSZ-Carnex-Szentesi VK 12-4 (4-0, 2-2, 3-1, 3-1)
OB I-es női mérkőzés, rájátszás. Budapest, Szőnyi úti uszoda, 100 néző. Vezette: Bátori, Vojvoda.

BVSC: Györe Zs. - Dancsa 2, GÁL 4, RÉDEI 2, GYÖRE A. 2, HÖNIGH, Kisteleki 2. Csere: Polareczky, Szentkereszti. Edző: Györe Lajos.
Szentes: Varga Z. - Molnár A. 2, Pengő, SZREMKÓ 2, Hegedűs, Arató, WASZLAVSZKI. Csere: Szabó X., Huszka, Rozgonyi, Makra. Játékos-edző: Szremkó Krisztina, edző: Tari László.
Gól - emberelőnyből: 8/3, ill. 7/2.
A 8 pontig tartó párosmérkőzés állása: 6:0 a BVSC-TBÉSZ javára.

Nem a legjobb előjelekkel készült fel a mérkőzésre a Szentes: Szremkó fogműtéten esett át, Varga Z. és Arató iskolai kötelezettség miatt egész héten nem tudott edzeni, a vizsgázó Vér pedig nem is tarthatott a csapattal. Utóbbi helyén most szerepelt először a kezdők között a mindössze tizennégy esztendős Hegedűs. Bármennyire is igyekeztek a fiatalokból álló vendégek, különösképpen nem tudták megnehezíteni az esélyes hazaiak dolgát. A meccs elején a szentesiek zónavédekezést választottak, de ez nem jött be, mert a vasutasok hátulról rendre a kapuba találtak. Később a Kurca-partiak váltottak, kimentek szorosra, és ettől kezdve valamivel acélosabbá vált a védőmunkájuk, de ez csak arra volt elég, hogy valamelyest megnehezítsék a fizikailag előttük járó házigazdák dolgát.

Szremkó Krisztina: - A körülményekhez képest jól küzdött a csapat.

Folytatás május 13-án (hétfőn), 17 órakor a szentesi ligeti uszodában.

Szélpál László, Délmagyarország 2002.05.11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK