FONTOS


 

Helytállás a félidőig

A Tabán Trafik Szeged pólósainak a bajnoki rájátszás első körének elején egymás után az ország, azaz a világ legjobb csapataival kell idegenben megküzdeniük. A BVSC után ezúttal a Vasas várt a Tisza-partiakra.

Vasas-Tabán Trafik Szeged 9-4 (1-1, 3-2, 2-0, 3-1)
OB I-es férfi vízilabda-mérkőzés, rájátszás.
Budapest, Komjádi uszoda, 200 néző. Vezette: Császár, Juhász.
Vasas: Kósz - SZÉKELY 2, Windisch, Hesz, Vári 1, VARGA ZS. 2, Steimetz Á. Csere: MADARAS 2, Mátyás, Varga T. 2, Varga D. Edző: Somossy József.
Szeged: TÓTH I. - Varga P., MÓD 1, Várhegyi, Weszelovszky 1, Molnár 1, Nitsovits 1. Csere: Zsarkó, Ridzyk, dr. Török, Balla, Éles. Edző: Horváth Viktor.
Gól - emberelőnyből: 8/3, ill. 9/3. Négyméteresből: 3/3, ill. -.

Szegény embert még az ág is húzza. Ez az örök igazságot tartalmazó mondás azért jutott az ember eszébe, mert nem elég, hogy minden képzeletet fölülmúló, mostoha körülmények között készülnek immár hónapok óta a Tabán Trafik Szeged pólósai, ráadásul a bajnoki rájátszás első körének elején egymás után az ország, azaz a világ legjobb csapataival kell idegenben megküzdeniük. A BVSC után ezúttal a Vasas várt a Tisza-partiakra, akik legközelebb pedig a címvédő Honvéd-Dominó otthonában vizitálnak.

Az angyalföldiek kérésére azért hozták vasárnapról előre a mérkőzést, mert a Vasas a hét végén a német Tannstadt együttesével szemben a KEK negyeddöntőjében érdekelt. Emiatt a házigazdák kupafőpróbának tekintették a Szeged elleni bajnokit. Somossy mester önbizalom növelő győzelemre számított, míg edzőtársa, Horváth Viktor mindösszesen a tisztes helytállásban bízott. A két gárda játékosállományát, éves költségvetését, felkészülési lehetőségeit figyelembe véve, nem tűnt pesszimistának a trafikos tréner.

Biztatóan kezdték a mérkőzést a vendégek, előbb Várhegyi szerelte bravúrosan Steimetzet, majd Mód tette ugyanezt Várival. A szegediek kapitánya azonban hiába úszott egyedül kapura, rosszul sikerült ejtését Kósz könnyűszerrel lehúzta. A hiba megbosszulta magát, mert az ellentámadásból Varga Zs. megszerezte a vendéglátóknak a vezetést. A BVSC ellen 22 percet kellett várni az első szegedi gólra, most viszont csak négyet: Molnár előnyből egyenlített.

Jól tartották magukat a szegediek, elsősorban a kapus, Tóth Iván bravúrjainak köszönhetően. A megilletődöttség legkisebb jelét sem lehetett felfedezni a Tisza-partiakon. Vári ugyan jó kilenc méterről újra az angyalföldieket juttatta vezetéshez, de nem késett sokat Mód szépségdíjas válasza sem. A forgatókönyv ezután sem változott, 3-2 után menetrendszerűen érkezett Nitsovits egyenlítő találata. A második negyedet Székely gólja zárta, 4-3.

Ha valaki a meccs előtt azt jósolta volna, hogy forduláskor mindössze egyetlen góllal vezet majd a Vasas, az előzmények után az illetőt valószínűleg kinevetik. A fordulást követően Tóth kapus ugyan továbbra is remekelt a háló előtt, viszont az is szembetűnő volt, hogy támadásban már nem voltak veszélyesek a látogatók. Elfáradtak, és a koncentrálás hiányából is hibák adódtak.

Mentségükre szóljon, hogy a Vasas keménységért, durvaságért nem ment a szomszédba, előbb Várhegyi orrából, majd Mód szemöldökéből dőlt a vér. Ezenkívül azt is érdemes megjegyezni, hogy a Vasas játékosai háromszor is gyakorolhatták a büntető végrehajtását. A rutinos fővárosiak pedig vannak annyira erősek, hogy ezekkel a lehetőségekkel éltek.

Somossy József: - Ezzel az eredménnyel vasárnap is kiegyeznék.
Horváth Viktor: - Fordulásig jól játszottunk, utána elfáradtunk. A játékvezetésre ugyanez mondható...

Szélpál László, Délmagyarország 2002.01.17.

Esti meccs a Vasas ellen

Kresák Józseffel szerződést bontott a Szegedi VE
Nem a legszerencsésebben kezdődött a Tabán Trafik Szeged férfi vízilabdacsapata számára az OB I rájátszása: a Tisza-partiak 10-2-es vereséget szenvedtek a dobogóra esélyes BVSC otthonában. Az eredmény, illetve a különbség mértéke azonban csak azok számára meglepő, akik nincsenek tisztában a két csapat felkészülési körülményeivel.


- Manapság már nem lehet profi szinten így dolgozni, ahogy azt mi tesszük - jegyezte meg Horváth Viktor, a trafikos alakulat edzője. - Hosszú távon kihatással lehet ez a csapat teljesítményére. Hónapok óta rossz körülmények közepette gyakorolunk, így még a velünk azonos szinten lévő gárdák ellen is hátrányba kerültünk, nemhogy a nálunk lényegesen erősebbekkel szemben.

A tréner elmondta, őt egyáltalán nem lepte meg a hét végi eredmény. Nagyjából erre számított, mert bár aránylag fegyelmezetten játszottak Molnárék, de a hetek óta "mellőzött" labdás gyakorlatok végeredménye nem lehetett más, mint ez a nagy különbségű vereség.

- Az egyébként is siralmas helyzetünket még az is nehezíti, hogy a mi együttesünk gyakorlatilag egyetemi különítmény - folytatta a szakember. - Közel tízen járnak egyetemre, főiskolára. Ezt csak azért említem, mert épp most van náluk a vizsgaidőszak... A BVSC-nél például nincs ilyen jellegű probléma; ott elmondták a pólósoknak, vagy vízilabdáznak vagy tanulnak.

Sok idő nincs keseregni a múlton, holnap ismét vízbe kell szállniuk a szegedieknek. Weszelovszkyék szerda este fél nyolckor a Komjádi uszodában a Szuperkupa-győztes, a bajnokságban második helyen álló Vasasnál vendégeskednek. Eredetileg a Szeged lett volna a meccs házigazdája, de mert még nem adták át a felújított sportuszodát, a pályaválasztójogot felcserélte a két klub.

- Az angyalföldiek egy fokkal talán még a vasutasoknál is erősebb ellenfél, így a piros-kékekkel szemben sem számíthatunk semmi jóra - vázolta az esélyeket a tréner. - Remek játékosállomány, nagy célok, és még ennél is nagyobb szponzori nyomás - talán így tudnám jellemezni holnapi riválisunkat. Természetesen kizárólag a tisztes helytállás lehet a célunk.

Akárcsak a BVSC otthonában, szerdán sem szerepel a Tisza-partiak között az eddig elsősorban bekk pozícióban számításba vett Kresák József. Horváth Viktortól megtudtuk, ez a "helyzet" a jövőben sem változik majd.

- Az ügyről nem szeretnék hosszasan beszélni, ezért álljon itt a lényeg: többszöri fegyelmezetlensége miatt Kresákkal szerződést bontottunk. Bár kevesen vagyunk, mégis meg kellett ezt lépni. A fegyelem mindenek felett!

- Nem tagadom, megviselt az eset, egy világ dőlt össze bennem - kommentálta a vezetőség döntését a pólós. - Át kell még értékelnem a velem történteket. Tizenöt év után nem így képzeltem el a szegedi pályafutásom lezárását. Ha lenne lehetőségem, mint ahogy eddig, a jövőben is megtennék mindent az együttes érdekében.

Szélpál László, Délmagyarország 2002.01.15.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Vasas-Szeged 01.16

 
LINKEK