FONTOS


 

Pólósaink polgári perre készülnek
A hét "feljelentő" elnézést kért Kemény Dénestől


A patraszi vízilabda Világliga négyes döntőjében bronzérmet szerzett Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese. Merthogy korábban állítólag az oroszok ellen komolytalanul játszott. A görögök elleni helyosztó előtt tiltakoztak a magyar vezetők. Írásban közölték: a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elmarasztalása sérelmes.

Nos, a magyar szövetség újfent megfellebbezi a döntést, erre több mint egy hónapja van. Gyaníthatóan a FINA köti majd az ebet a karóhoz, tartja magát eredeti döntéséhez. Ez esetben válogatottunk szakmai stábja és játékosai polgári pereket indítanak. Várhatóan Svájcban vagy Görögországban adják be a keresetet.


Benedek három gólt lőtt a görögöknek

A mozaikkockák öszszerakása után egyértelmű a kép: a spanyoloknak nem tetszett, hogy lemaradtak az "aranymérkőzés" jogáról. Ezért négy, a Világliga-eseményen közreműködő játékvezető és három FINA-tisztségviselő "feljelentését" megírta. Eredménnyel. Spanyol-ország jutott a döntőbe. Nos, a patraszi rendezvény végén mind a hét személy - persze egyenként - megkereste Kemény Dénest, s elnézést kértek tőle. Elmondták: egy FINA-vezető kényszerítette őket arra, hogy előálljanak a "komolytalan magyar játék" meséjével...

Az erkölcsi mellett persze anyagi kár is érte szakvezetőinket, pólósainkat - összesen mintegy 75 ezer dollártól estek el -, ezért fordulnak nemzetközi bírósághoz. Okkal érzik azt, hogy lejáratták őket. Példának okáért egy jövőbeni szerződéskötés esetén felmerülhet a leendő vevőben, hogy "bundázó magyart" nem vásárol.

A FINA tehát tippelhetően nem változtat a döntő végeredményén. Viszont a magyarok polgári perei következtében fizethet. Vagy éppen az a hét személy, aki elbuktatta a magyarokat. A hét úriember saját vagyona is rámehet a fura bundavádra.

Szabó Sándor, A színes sport 2002.08.07.

Férfi válogatott
Női válogatott
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12

 
LINKEK