Vasas-Plaket-Domino-BHSE 10-9 (3-2, 3-4, 1-2, 2-1, 1-0, 0-0)

Komjádi uszoda, 3000 néző, V: Kosztolánczy, Kiszelly
Gól - emberelőnyből: 8/3, ill. 6/2
Négyméteresből: -, ill. 3/2
Kipontozódott: Varga T. (27. p.)
Kiállítva - cserével: Hesz (21. p.)

Vasas: KÓSZ, Hesz 1, Vindisch, VÁRI 3, Steinmetz Á., VARGA T. 2, SZÉKELY 2
Csere: Madaras, VARGA II ZS. 2, Varga D.
Edző: Somossy József

Honvéd: Kovács Z., Tóth I., BIROS 2, Bereczki, Molnár T., GOMBOS 2, KISS G. 2
Csere: Jäger 1, Szívós, Bárány, Ofner 1, Sugár 1, Kovács O., Pelle (kapus)
Edző: Kovács István

1. negyed:

A ráúszásnál a százméteres gyorsúszás korábbi magyar bajnoki bronzérmese, Vindisch Ferenc kaparintja meg a labdát (a legyőzött sem akárki, nevezetesen egy olimpiai bajnok, Biros Péter...). Vasas-támadással kezdődhet tehát a másodízben kiírt FILA Szuperkupa-döntő. Steinmetz Ádám nem is habozik sokat, kiállíttatja magáról Bereczkit, Vári pedig hamar talpra ugratja az uszoda angyalföldi részét. Fenomenális a hangulat, fenomenális Kósz és fenomenális az elején a Somossy-csapat. A kibekkelt hátrányt követően Hesz indítja precízen Székelyt (ahogy éveken át a Ferencvárosban tette), "Csucsu" pedig annak rendje és módja szerint értékesíti a ziccert. Gombos ugyan időlegesen egygólosra csökkenti csapata hátrányát, ám újra érkezik Hesz, aki mintegy kilenc méterről szaggatja szét a hálót. Szegény Kovács Zoltán ebben a periódusban bizony nem sokszor találkozik a játékszerrel... Tóth Imre kiállítása után úgy néz ki, hamar dönt a győztesnek járó egymillió forintról a Vasas, ám az időkérés után Várinak nincs szerencséje: a kapufán csattan bombája. "Szegény embert az ág is húzza" - gondolhatja Vári, hiszen a kipattanóból indít kontrát az ellen (és lő gólt), és így csak 3-2-es Vasas-előnnyel zárul a szakasz.

2. negyed:

Ismét Vindisch a leggyorsabb, ezért "megjutalmazza" magát egy kísérlettel - ez Kovács első védése... Békésen csordogálnak az események, ám Hesznek sikerül egy másodperc alatt két személyi hibát összegyűjtenie (miután szabálytalankodik Kiss Gergellyel, a szabaddobást sem engedi elvégezni), a jogos négyest Sugár váltja gólra. Öldöklő a küzdelem, a visszaúszással nem sokat törődnek a felek, hiába no, a két ünnep között, amikor pihenésre van bekódólva a pólós szervezete, egy ilyen meccsen kevésnek bizonyul az oxigén. Varga Tamás és Jäger gólváltása után új erőre kap a Vasas: Vári és Székely keze ér aranyat az angyalföldi armadának. Ismét úgy tűnik, nyert ügye van a piros-kékeknek, ám a sors úgy akarja, szenvedjen csak egy kicsit a gárda. Elvégre mi másnak tudhatnánk be, hogy Vári újabb gyönyörű lövése ismét a kapufán csattan, és ebből ismét ellenakciót, méghozzá eredményes ellenakciót indít a Domino. Ráadásul hátul ezúttal Varga II Zsoltnak sikerül megismételnie Hesz produkcióját (tudják, a két személyi hiba egyszerre), az újabb büntetőt Biros értékesíti. A nagy akarásban Steinmetz kozmetikázza ki Biros jobb szemét (az év játékosát sokáig ápolják a padon, vissza sem tud térni a medencébe), így nem számít nagy meglepetésnek, hogy röviddel később Molnár akaszkodik össze Steinmetz Barnabás öccsével. Mint ahogy Kiss Gergő gólja sem tartozik a meglepő kategóriába (Kósz ezúttal nem érhet oda), ha csak az nem, hogy a valamivel jobbnak tűnő Vasas a térfélcseréig nem tud előnyt szerezni.

3. negyed:

Kell-e mondani, ismét Vindisch a leggyorsabb, és láss csodát, ezúttal higgadt is maradt. Higgadt még Varga Tamás is, aki bevágja a fórt, ám később Kiss Gergő sem akar lemaradni tőle. A sok adok-kapok után a negyed 5. perce (azaz a 19. perce) hozza meg a Honvéd számára az első vezetést: Tóth Imre passza pazar, Gombosnak nincs nehéz dolga. Egy-egy bírói ítéletnél nem könnyű kordában tartani az indulatokat, hihetetlen a feszültség. A Kovácsot váltó Pelle, de különösen Kósz jól állja a sarat, így sokáig semmi. Három másodperccel a negyed vége előtt aztán elszabadulnak az indulatok. Eddig sem volt akármilyen a küzdelem, eddig is rendesen osztották egymást a felek, ám Hesz Máté mindenkit felülmúlt. Már vagy egy perce dulakodott félpályánál Kiss Gergővel, oda-vissza ment a "játék", elérte a duó, hogy már a bírókettős is inkább őket, mintsem a Vasas támadását nézze. Hanem akkor az angyalföldi 7-es látványos ütésre ragadtatja el magát - a látványos jobbegyenes nem is érhet mást, mint cserével történő végleges kiállítást. És amikor már azt hittük, fújhatunk egyet, következik a sarokdobás és Kovács Olivér, aki nemes egyszerűséggel fejbe dobta Vári Attilát. Hamar egykupacban a játékosok, a junior vb-bronzérmest úgy kellett kimenekíteni Varga Tamás elől...

4. negyed:

Hihetetlen izgalmakat ígér a folytatás - és hát valljuk be, mindvégig levegőben lóg a botrány. Vári egyenlít, Pelle bravúrja után azonban Ofner újra a bajnokot juttatja előnyhöz. Kimondhatatlan hangulat uralkodik az uszodában. A játékosok láthatóan fáradtak, ám emberfeletti az akarásuk, a küzdőszellemük. Presztízscsata ez a javából, hazánk két kiemelkedő csapata elképesztő harcot vív egymással. Előbb a briliánsan játszó Vári lövi meglepetésszerűen csúnyán mellé az előnyt, miközben a túloldalon a Molnár által kiharcolt kiállítást Kiss durrantja kapufára. És ekkor bekövetkezik az, amitől tartani lehetett, megáll az élet a Komjádiban. Varga Tamás ugyanis harmadik hibája után visszatér a küzdők közé, amit gyorsan észlel a zsűri, s rövid tanácskozás után a búcsúzó Kosztolánczy játékvezető megítéli a jogos Honvéd-négyméterest. Somossy és csapata hevesen reklamál, ők bizonyosak abban, hogy Csuvinak ez a második személyije - tévednek. A Vasas trénere váratlan lépésre szánja el magát: ha nem, hát nem, kihívja övéit a medencéből. Előbb a mezőnyjátékosok kászálódnak ki, majd utolsóként Kósz Zoltán hagyja el a medencét. A Vasas-tábor anyázik, a Honvéd-tábor anyázik, igazán senki sem érti, mi történik. A műsorvezető szerepkörében kijáró Török László, népszerű rádióriporter kérleli a piros-kékeket: "Ennek a rendezvénynek ennyi néző előtt nem szabad így véget érnie", ám egy ideig hajthatatlan az angyalföldi gárda. Úgy öt perc múlva, ki tudja mitől, de megváltozik az álláspont, visszatérnek a piros-kékek, és bágyadt szemekkel nézik Sugár büntetőjét. A Domino pólósa pedig kapufára lövi a labdát... A Vasas persze nem törődik ezzel, Varga II káprázatos mozdulatsorával három embert lerázva magáról egyenlíti ki az angyalföldi hátrányt. A hátralévő 52 másodpercben nem történik érdemleges, következhet hát a hosszabbítás.

1. hosszabbítás:

Vindisch ötödik labdaelhozatala után itt is, ott is hiba, itt is, ott is megremegnek a kezek. Hanem aztán a tavaly még Dominóban játszó, a Dominót bajnoki címhez segítő Varga II lerázza magáról Bereczkit, s kíméletlenül zúdítja Pelle kezei között a kapuba a labdát. A Honvéd a centerbejátszásokat erőlteti, ám a sűrűjében egyszer sem jár sikerrel.

2. hosszabbítás:

Próbálkozik, próbálkozik a Honvéd, ám Tóth a kapufára, Kiss pedig a hihetetlen jól kiemelkedő Kósz kezeibe lövi a labdát. Az extázisban játszó angyalföldiek a 35 másodperc kijátszására igyekeznek, általában sikerrel. Negyvenöt másodperccel a vége előtt utolsó támadásba lendül Kovács István együttese, ám miután Kiss fölé durrant, minden eldől. Persze a vége sem sima, hiszen mintegy nevelő célzattal Molnár Tamás akaszkodik össze Steinmetz Ádámmal. Mert ez a meccs máshogy nem is érhetett volna véget...

Mestermérleg:

Somossy József: - Ha ennek a mérkőzésnek az volt a kérdése, hogy a bajnokcsapat a jobb, vagy a kupagyőztes, akkor mi a magunk részéről mindent megtettünk, hogy megadjuk erre a helyes választ.

Kovács István: - Úgy jöttünk ide, hogy gyönyörű ünnep lesz, sok emberrel a lelátón, akiket megpróbálunk jó játékkal kiszolgálni. Ehhez képest volt egy cserés kiállítás ütésért, később egy levonulás. Egyik sem a mi oldalunkon. Ezért a magam részéről csak annyit mondanék: gratulálok a játékosaimnak az egész éves teljesítményükhöz.

Az esztendő legjobbjai

Többek között azért remek ez a Szuperkupa-döntő, mert míg más sportágakban az év legjobbjai szűk körben, terített asztal mellett kapják meg díjaikat (ha egyáltalán - akad, aki csak az újságban láthatja viszont a nevét), addig a pólósok legkiválóbbjai igazán méltó körülmények közepette vehetik át serlegeiket.

Először a hölgyek vonultak fel, és Európa-bajnokaink közül Valkay Ágnes emelhette magasba az esztendő No. 1-ének járó serleget, majd két fiatalúr következett. Az utánpótlás legjobbjának járó, idestova húsz éve kiosztott Faragó-kupát a névadó legendától, Faragó Tamástól a szintén hosszú hajú Varga Dániel kapta meg, míg az idény ifikapusát, Nagy Viktort Cservenyák Tibor tüntette ki a Cservenyák-Molnár trófeával (mindketten az ifi Eb-t nyert együttes pillérei). Végül az év férfi pólósa a lapunk által is pajzsra emelt, honvédos Biros Péter lett, de jutott a dicsfényből klubtársának, Tóth Imrének is, akit a 2000/2001-es magyar bajnokság legjobbjának kiáltottak ki - teljes joggal.

Az ellopott Vasas-címer

Lőj! Dömötör, lőj...!

És Dömötör lőtt. Illetve, ejtett. Precízen, pontosan. A labda reptében megszáradt, mint egy napra kitett, madzagon lógó klottgatya, majd gyönyörű röppályát írt le. Mire Szepesi György újra világgá kiáltotta, hogy: "Lőj! Dömötör, lőj!", már rezgett a háló. A huszadik század sok mindennel megajándékozott bennünket, magyarokat. Volt nekünk rövidke proletárdiktatúránk, hosszú, nagyon is hosszú orosz megszállásunk, sok-sok Lenin-képpel, egy-két művészi Rákosi-portréval. De mi csak a szépre emlékezünk. Ilyenek lettünk, a történelem ilyenné tett bennünket. Olykor még a vasfüggöny is cizellált, míves kertkapunak tűnt, mert mi, bizony, azon keresztül lestük, kukucskáltuk a világot. Főleg olyankor, amikor szólt a rádió, és benne Szepesi üvöltözött teli torokból, hogy: "Lőj! Dömötör, lőj!" És persze később is, amikor már nem Kárpáti Gyurika, hanem Faragó Tonó lőtt, vagy mondjuk, a Csapó Dudi és persze a Szívós Pista lóbált. Mi meg lestük tátott szájjal, mámorosan a vizet. Olykor a Dunát is, hogy milyen jó neki, mert vízum és géppisztolyos határőrök nélkül léphette át a határt, de a víz nekünk leginkább egy uszodát jelentett. Azt bámultuk, a fodrozódó színes kocka alakú építményt, rajta a hálós kapuval, amelybe annyiszor, de annyiszor belesuhintották a labdát hazánk világklasszis fiai. Áhítattal figyeltük a fröcskölést és a csodajátékot Helsinkiben, Tokióban, Montrealban vagy éppen itthon, a szigeten, majd később a Komjádiban.

Aztán egyszercsak beköszöntött a huszonegyedik század. Egészen váratlanul történt mindez, valahogy nem voltunk felkészülve rá, túlságosan modern volt ez nekünk, ám történt ami történt, a múltunkat, s az emlékeinket sehogyan sem tudta elsöpörni. Vágtat az idő, mintha mindig a kezdésre váró labdára úszna, és tessék, most éppen ott tartunk, hogy az idei Európa-bajnokság és világbajnokság is a múltba vész. Pedig jó lenne most az előkészített trombiták és behűtött pezsgők társaságában arról írni, hogy itthon megmutattuk Európának, majd nem sokkal később már a világnak, hogy az a bizonyos Dömötör-gól az új évszázadban is megelevenedik.

Nem baj, idén nem mi nyertünk, de azért szeretjük ezeket a fiúkat.

Sőt, a közönség egyenesen rajong értük. Mi mással magyarázható, hogy két nappal szilveszter előtt nem flitteres, popóig kivágott szexi ruhákat vásároltak a hölgyek valamelyik elegáns belvárosi butikban, hanem ott ücsörögtek a tökéletesen zsúfolt Komjádi uszoda lelátóján, a levegő után kapkodva, és azt lesték, amint azok a cuki fiúk ott a vízben férfiasan elszórakoztatják őket. Azt is írhatnám, hogy hihetetlen ez az érdeklődés, meg hogy már nem lehetett jegyet kapni a Szuperkupa-döntőre - de ez cseppet sem meglepő, miért is lenne az, amikor nálunk vízilabdáznak a világ legjobbjai. És a fiúk, az aranykezű gyerekek fülsiketítő hangorkán közepette sétáltak elő az öltöző rejtekéből szombaton kora este, előbb a honvédos legények rajongó tinik szerelmetes pillantásai közepette, majd a vasasos srácok komolyan kimért léptekkel, elegáns fürdőköpenyben. Akkor már javában állt a bál, túl voltunk ilyen-olyan programon, olyan volt az egész, mint egy vízicirkusz, talán csak a medencébe krumpliorral hasast ugró bohócok hiányoztak. De belefért, még ez is belefért, miért is ne ünnepelhetnénk meg azt a sportágat, amely annyi de annyi örömet okozott az országnak.

Szuperkupa volt ez a javából, és a tétre jellemző, hogy a Vasas csapata kemény edzésekkel, taktikai variációkkal készült a nagy rivális ellen. A hírek szerint a Honvédnál valamivel lazábban fogták fel a ráadásmeccset, állítólag Molnár, Biros és a többiek vagy horgásztak, vagy bejglit ettek, csakhogy minél oldottabban csobbanjanak bele a medencébe. Nagy meccs volt, emlékezetes csata, a közönség minden pillanatát élvezte a derbinek, volt itt minden: doboló, éneklő Vasas-tábor, kissé indolens Honvéd-fiatal, bizonyos Kovács Olivér, aki dühében a sarokdobásból fejbe kólintotta a "nagy" Várit. De sebaj, hiszen forrt a víz, és forrtak az indulatok. Olyannyira, hogy a Vasas egyszer csak feladta, kész, nekik ennyi is elég volt, hogy aztán néhány pillanat múlva folytatódjon minden, újra farkasszemet nézzen a medencében Székely Bulcsú és Molnár Tamás.

A végén a Vasas örülhetett, de addigra már béke honolt a vízben és a lelátón, talán ezt használta ki az a középkorú úr, aki boldogságában nem a vízbe ugrott, hanem csendben leszerelte a lelátóra szögelt asztal nagyságú Vasas-címert, hogy aztán - mint a bagdadi tolvaj - büszkén lógjon meg vele.

"Lőj! Dömötör lőj!"

A huszonegyedik század a vízben is megkezdődött.

Sinkovics Gábor Nemzeti Sport 2001.12.30.