FONTOS


 

BL: kikapott és kiesett az FTC-Mirato

Nem sikerült a bravúr az FTC-Mirato vízilabda csapatának a Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek utolsó fordulójában. A magyaroknak egy döntetlen is elég lett volna a négyes döntőbe jutáshoz, azonban két góllal kikaptak a görög Olimpiakosz Pireusztól.

Bajnokok Ligája, Vörös-csoport 6., utolsó forduló:

FTC-Mirato - Olimpiakosz Pireusz (görög) 7-9 (3-4, 2-1, 2-2, 0-2)

Komjádi uszoda, 2000 néző, v: Klaric (horvát), Kratochvil (szlovák)
góldobók: Matajsz 2, Székely, Paján, Szebeni, Tiba, Boyd 1-1, illetve Chgitheodoru 4, Pszichosz 3, Platanatisz, Dogas 1-1
kiállítások: 5/2, illetve 11/6
négyméteresek: 0, illetve 2/2

Óriási csatában, az elsőtől az utolsó percig nyílt küzdelemben dőlt el a továbbjutás sorsa. Az első negyed befejező percéig a ferencvárosiak vezettek, ekkor azonban a görögök két gyors góllal fordítottak, és a második hét perc elején kettőre növelték előnyüket (3-5). Ezután Paján és Matajsz révén egyenlítettek a házigazdák (5-5).

A harmadik játékrészben láthatták a szurkolók a találkozó legszebb jelenetét: Székely a víz alól két védő között játszotta meg Tibát, aki könnyedén helyezett az üres kapuba. A hazaiak változtattak védekezésükön, behúzódtak a görögök centerére, a távoli lövéseket pedig Kósz hárította magabiztosan. Sajnos azonban a támadásokba sok hiba csúszott, ezért a magyarok nem tudtak elhúzni.

A hajrában botrányos jelenetek játszódtak le a nézőtéren. Tizennégy másodperccel a vége előtt Kratochvil játékvezető kiállította a reklamáló Vad Lajost, a ferencvárosiak vezetőedzőjét, a felháborodott szurkolókat csak a biztonsági emberek tudták megfékezni. Az utolsó másodpercben Dogas bevette Kósz kapuját, ennek azonban a továbbjutás szempontjából már nem volt jelentősége (7-9).

A négyes döntőbe ebből a csoportból a jugoszláv Becej és az Olimpiakosz jutott. A másik ágról az olasz Posillipo Napoli és a horvát Jug Dubrovnik résztvevője a finálénak.

Vad Lajos, az FTC-Mirato vezetőedzője:
- Példátlan, amit ma velünk műveltek. Játékosaim valamennyien tudásuk maximumát nyújtották, kézben tartották a mérkőzést, a játékvezetőkkel azonban nem bírtak. Nem tudom, kit terhel a felelősség azért, ami itt történt. Nagyon sajnálom a fiúkat, megérdemelték volna, hogy ott legyenek a BL négyes döntőjében, a külső erők azonban ezt megakadályozták.

A csoport másik mérkőzésén: Olympique Nice (francia)-Nis Naftagas Becej (jugoszláv) 5-12

A Vörös-csoport végeredménye:
1. Nis Naftagas Becej 12 pont 2. Olimpiakosz Pireusz 6 3. FTC-Mirato 4 4. Olympique Nice 2

Kék-csoport, 6. forduló:

Posillipo Napoli (olasz)-Jug Dubrovnik (horvát) 10-7

Dinamo Moszkva (orosz)-Spandau 04 Berlin (német) 8-5

A csoport végeredménye:
1. Posillipo 10 pont 2. Jug Dubrovnik 9 3. Dinamo Moszkva 3 4. Spandau 04 2

A BL négyes döntőjébe jutott csapatok: Becej, Olimpiakosz Pireusz, Posillipo, Jug Dubrovnik.

Sporthírek 2001.04.07.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001