FONTOS


 

Idegenben kezdik a harcot a negyeddöntőért a pólósok

A 24 együttesből álló európai vízilabdás elitben érdekelt magyar élcsapatok közül az FTC Athénban (Bajnokok Ligája), a BVSC Splitben (KEK), a Vasas Barcelonában (LEN Kupa) játszik szombaton. Mindhárom együttes szakvezetője szoros eredményben bízik.

A Fradi szombat délután a BL-középdöntő első meccsén az Olimpiakosz ellen száll vízbe.

- Úgy indultunk útnak, hogy nem nagyon ismertem a riválisunkat, de viszek magammal két videokazettát, ezek elemzésére már a görög fővárosban kerül sor, s aztán szombat délelőtt mindent megbeszélünk a taktikai értekezleten - mondta Vad Lajos, a magyar bajnoki címet védő együttes mestere.

Az FTC-vezérkar szoros eredményt vár, egyszerre érzi álomnak és realitásnak, hogy a sorozat végén ott lesz a Final Fourban, azaz bejut a négyes döntőbe.

A csoport másik meccsét a tavalyi BL-győztes jugoszláv Becsej hazai környezetben játssza a francia Olympic Nice ellen.

A négy közé jutást eldöntő KEK-párharc első találkozója előtt nem voltak a legkedvezőbbek az előjelek: a BVSC-s pólósokat Horvátországba szállító autóbusz előbb orvoshoz ment, a csapat gyógyszert vételezett, mert több játékost is megtámadott az influenza. Csütörtökön Zágrábban tréningezett a társaság, pénteken ment tovább a dalmát tengerpartra.

- Tavaly háromszor játszottunk mostani vendéglátóinkkal, s kétszer megvertük őket - bizakodott Gerendás György vezetőedző. - Három horvát válogatottal várnak ránk a splitiek, nem lesz könnyű dolgunk. Nem szabad "túlijednünk" őket, és akkor helytállhat fiatal, rutintalan csapatom.

A szombat este hétkor kezdődő negyeddöntő visszavágójára február 11-én, vasárnap kerül sor a Szőnyi úton.

Somossy József, a Vasas szakvezetője 50-50 százalék esélyt ad együttesének és ellenfelének is a legjobb négy közé jutásra a C. N. Barcelona ellenében.

- Nem szeretném sem alul-, sem túlértékelni vendéglátónkat. Igyekszünk a továbbjutás szempontjából reményt keltő eredményt elérni idegenben is, a visszavágón (február 10.) szerintem kétgólos hátrányt be tudnánk hozni.

[origo], 2001.01.26.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001