FONTOS


 

Három olimpiai bajnokkal erősítenének

Amikor a Ferencváros vízilabdacsapata tíz év után tavaly ismét megnyerte a bajnokságot, úgy tűnt, erősítéseivel sokáig megőrizheti vezető szerepét a magyar pólóban. A klub azonban ezt az esélyt elpackázta: meggyengült játékoskeretében, anyagiakban, tartásában, és idén nyáron valószínűleg tovább roggyan. A 2001-es év bajnoka, a Honvéd ellenben a jelek szerint kihasználja a maga lehetőségét.

Bár most nyert először aranyat a Honvéd, ha tervei valóra válnak, könnyen elképzelhető, hogy jövőre fog másodszor, két év múlva pedig harmadszor.

A BVSC vasárnapi 12-11-es legyőzése jelentette a beteljesülést, amelyet Kovács István mesteredző - négyszeres bajnok volt az Újpesttel, mostantól ötszörös, azaz egyszeres a BVSC-vel - szerint a Honvéd a tökéletes csapategységnek, néhány klaszszis, elsősorban Tóth Imre tündöklésének és a biztos anyagi háttérnek, a sohasem csúszó fizetéseknek köszönhet. Kovács elmondta még, két igazán nehéz pillanata volt a szezonnak - a kiesés a nemzetközi kupából, majd a bajnoki döntő első, simán elveszített mérkőzése -, aztán még a Szőnyi úti medence partján, az ünneplés során megfürdetett csuromvizes pólójában rátért az erősítési tervekre.

- A rájátszás előtt bejelentette, hogy a Honvéd nyáron három olimpiai bajnokot akar igazolni. Gondolom, a bajnoki arany szakmailag és anyagilag is vonzóbbá tette a klubot.

- Remélem, igen. Az erősítési elképzeléseink változatlanok, külföldön játszó olimpiai aranyérmeseink közül szeretnénk néhányat hazahozni. Kásással, Steinmetzcel és Benedekkel eleve nem számolhattunk, Fodor viszont azért esett ki, mert hároméves szerződése van. Én személyesen még csak Kiss Gergellyel tárgyaltam, nála is, a többieknél is döntő lehet, milyen ajánlatot kapnak jelenlegi klubjaiktól - ezt befolyásolhatja például, hogyan végez az Óbecse a Bajnokok Ligája döntőjében - vagy más egyesületektől. Arra is kíváncsiak voltak, mi hogyan végzünk, de egyébként is kivárnak.

Ez olyannyira igaz, hogy bár Molnár Tamás centerposztra nem jönne rosszul, őt a Brescia is komoly, számszerűsíthető érvekkel csábítja. A másik óbecsei magyar, Biros Péter viszont könnyen a Honvédnál köthet ki. (A játékosok részéről a választás amúgy egyszerű kalkuláció kérdése: külföldön minimum 12, itthon maximum 8 millió forint kereshető évente, akinek a hazai környezet többet ér a különbözetnél, azzal lehet szerződést kötni.) Mint Kovács elmondta, azért Molnár Tamással és a zágrábi Varga Zsolttal is "futnak egy kört", míg Märcz Tamás nincs a kiszemeltek között.

A kilenc légiós olimpikont ezzel számba is vettük, ám négy sydneyi hős itthon pólózik, és információink szerint egyiküket le is igazolná a Honvéd. Mégpedig Kósz Zoltánt, a Ferencváros kapusát, ám ezt az értesülésünket Kovács egyelőre nem kívánta kommentálni.
Tóth Imréről ellenben kategorikusan nyilatkozott, amikor arról érdeklődtünk: mennyire zavarja, hogy a rájátszás legjobbja, csapata kulcsembere már 38 esztendős?

- Imre úgy játszott az elődöntőben és a döntőben, olyan fontos gólokat lőtt, hogy a téma nem úgy vetődik fel, nekünk mi a tervünk vele, hanem úgy, ő mit akar a pólótól.

Ezt az érintettől, Tóth Imrétől kérdeztük, mire így felelt:
- Ez a "kétnaponta egy meccs" tempó már sok nekem, a heti egy mérkőzés viszont belefér. A jövőről pedig annyit, hogy még egy évig érvényes a szerződésem.

- Tízegynéhány éve rendszeres volt a kritika, hogy Tóth Imre óriási tehetség, de nem veszi elég komolyan a pólót. Az viszont, hogy még harmincnyolc évesen is gólkirály a bajnoki döntőben, ellentmond ennek.

- Nyilvánvaló, ahhoz, hogy ezt a szintet tartani tudjam, normálisan, komolyan kell készülnöm, a menetet mindig egyeztetem az edzőmmel.

- Nemcsak a góljaival vált vezéregyéniséggé, kifejezetten jó szellemű játékos is lett. Most, amikor a koránál, a tapasztalatánál és a produkciójánál fogva végigdumálhatná a meccseket, "oszthatná" a többieket, lecsendesedett. De ha kiabál, akkor is biztat. Ennyit tesz a rutin?

- Azért aki hibázik, az a meccs után most is megkapja a magáét. De rájöttem, ha a mérkőzés alatt küldök el valakit, az legfeljebb megzavarja, attól senkinek nem lesz jobb.

- Ha bejönnek a remélt erősítések, meddig juthat el a Honvéd a 2001/2002-es szezonban a Bajnokok Ligájában?

- Szerintem minden további nélkül bekerülhetünk a BL négyes döntőjébe.

Végszónak mára megteszi. Folytatni csak akkor kell, ha a Honvéd tényleg ott áll majd a BL-fináléban.

Ballai Attila, Népszava 2001.05.08.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001