FONTOS


 

Olasz bajnokság. Négy játékost állítottak ki cserével a Canottieriből
Kásásék szenvedtek a nápolyi derbin

Meglehetosen ideges hangulatú összecsapással hangolt a Posillipo Napoli a hétvégi BL-selejtezore. A nápolyi derbi sosem csörgedezik le amúgy csendben, ám ezen a szerda estén a szokottnál is több volt az óbégatás, nem utolsósorban a játékvezetoknek hála (a magyar válogatott júliusi, bilbaói fellépése óta tudjuk, hogy Salino sporttársnál sosem lehet tudni, éppen mi következik...). A címvédo kezdett jobban, ám a Canottieri fordítani tudott, és a harmadik kilenc perc közepén még vezetett is (5-4), mígnem Kásás vezérletével talpra állt a Posillipo, s ha kínnal, keservvel is, de kiszenvedte a gyozelmet. "Mindenem fáj, amibol nem kell messzemeno következtetéseket levonni, az viszont biztos: nem hiányzott ez a hétközi meccs, ráadásul hajnalban indulunk Budapestre - mondta egy szuszra Kásás (aki társaival egyetemben csütörtök este már a Koér utcában gyakorolt). - Szokás szerint igen feszült volt a légkör, a végét mi bírtuk jobban idegekkel." Volt mit. Az összecsapás hangulatára jellemzo, hogy a záró részben teljesen elszabadultak az indulatok, így a Canottieri játékosai közül Di Costanzót, Villadit, Pekovicsot és Violettit (o a kapus!) állították ki végleg, cserével reklamálásért, plusz a lelátóra zavarták a másodedzot is.

Szintén meghitt orület közepette telt a Pescara szicíliai vendégjátéka: itt az örökkön nyughatatlan horvát tréner, Dragan Matutinovic kapott piros lapot, mindazonáltal a pescarai spanyol armada egy pontot így is elhozott az Ortigia uszodájából.

Szintén döntetlen született a két kupacsapat, a Florentia és a Brescia találkozóján. Nem akármilyen eloadást produkáltak a felek: a KEK-címvédo firenzeiek a motorbalesete miatt kiesett centerük, Gómez nélkül olykor a játékvezetok jóindulatában bízhattak, avagy elég sok fórt kaptak úgy, hogy nem a labdáért csatázó párból állíották ki a brescait az ítészek. Fodor kétszer is remekül lott a szélrol, majd egy remek lefordulást fejezett be két emberrel a nyakában, Sottani bejátszását követoen. Ám hiába szerzett ily remek gólokat a magyar pólós, a liga legjobb védelmének tartott gépezet csodöt mondott: Tempesti meglehetosen közepes formában nyúlkált a kapuban, míg Szavics egy kontrafaultot követoen elegáns svédcsavarral dobta hátra a labdát, csakhogy a bírók ezzel elvégezettnek tekintették a szabaddobást, a bresciai center pedig köszönte az ajándékot... A hazaiak ennek ellenére megnyerhették volna az összecsapást, meg annak ellenére is, hogy a legjobbjuk, Fodor 10-10-nél, védovel a hátán fölélott egy kontra végén. Mert bár az ellentámadásból Barac betalált, a Florentia 10-11-rol is fordított, sot, húsz másodperccel a duda elott labdát szerzett. Hogy eztán az egyik firenzei mivégre kezdett verekedni az ellenfél kapuja elott, senki sem értette, a bírók ellene ítéltek, a vendégek idot kértek, aztán kiharcoltak egy emberelonyt, lottek is, Tempesti védett, Hinicnek azonban még volt annyi ideje, hogy a kipattanót beemelje, egy szekundummal a befejezés elott. "Ezt muvészet volt elveszíteni" - sóhajtott Fodor - joggal.


Benedek - Recco

A nap egyetlen sima meccsén a Recco a második két negyedben átgázolt a Savonán: 6-6 után 7-2-vel tudták a harmadik és negyedik részt Benedekék. Balkezesünknek nem ment éppen rosszul: hatnál hagyta abba a gólgyártást, valamikor este tíz tájban.

Olasz bajnokság

2. szakasz, 1. forduló. E-csoport: Posillipo Napoli (Kásás 3, Steinmetz B.)-Canottieri Napoli (Binder) 9-7, Pro Recco (Benedek 6)-Athena Savona (Märcz 2, Varga Zs. 1) 13-8, Florentia (Fodor 3)-Brescia 12-12, Ortigia (Regos 1)-Pescara 7-7. F-csoport: Camogli-Bogliasco (Petováry 2, Torday 1) 16-8, Bologna (Monostori 3, Tóth F. 2, Tromler)-Chiavari 9-7, Anzio-Roma 8-9, Messina (Szebeni)-Palermo 7-6

CSG, Nemzeti Sport 2001.11.23.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  OSC-Vasas 2001.11.17

  
  KSI-UTE 2001.11.17

 
LINKEK

  Vízilabda.2001