FONTOS


 

BL-döntő Dubrovnikban
Kásás kontra Kásás?

"Mellettem festenek, gyalulnak fúrnak, ezt leszámítva minden a legnagyobb rendben van" - közölte Szakadáti László, a LEN igazgató-helyettese, akit a dubrovniki uszoda kellős közepén értünk utol. - Ahogy általában ilyenkor, huszonnégy órával a rajt előtt lenni szokott, teljes őrültek háza van..."

És ez idővel fokozódik, elvégre pénteken és szombaton dől el a BL-elsőség sorsa. Két régi motoros és két újonc vág neki a Final Fournak: a Posillipo Napoli eddig kétszer nyert, egyszer pedig negyedik helyen végzett, csupán tavaly hiányzott a legjobb négy mezőnyéből, míg a címvédő óbecseiek fontolva haladtak, és negyedik próbálkozásra, hazai pályán végre elnyerték a trófeát. Ugyanakkor a házigazda Jug Dubrovnik - bár rutinos európai kupacsapatnak számít, tavaly megnyerte a LEN-kupát - a BL-ben első ízben próbálkozik, míg az Olympiakosz Pireusz révén görög csapat most először jutott ily messzire a bajnokok tornáján.

Pénteken az abszolút egyesélyes Posillipo-Olympiakosz összecsapás afféle előjáték a fél kilenctől esedékes Jug-Becsej derbihez, amelyre lehetetlen jósolni. A horvát bajnokságot két hete némi meglepetésre megnyerő raguzaiak mellett nem csupán a hazai uszoda szól, de az is, hogy a pénzügyi gondokkal küszködő óbecsei gárda egy hónapja nem vívott tétmérkőzést. Kásás Zoltán csapata már tavaly, az otthon kék vizében alaposan megszenvedett a Splitska Banka ellen ugyanez miatt, látszott, nehezen találják a ritmust Sapicsék, végül azonban úrrá lettek bajaikon. Hogy idén sikerül-e a Molnár Tamással és Biros Péterrel erősödött klubnak, nagy kérdés. "Fogalmam sincs, mire vagyunk képesek. Anyagilag például semmire, azaz a siker ezúttal leginkább becsületbeli ügy - sóhajtott Kásás Zoltán. - A játékosanyagunk ugyan erősebb a Jugénál, viszont a felkészülésünk sokkal gyengébb, mint tavaly volt, azaz a szombati napra még csak nem is gondolunk, csupán reménykedünk, hogy az őrült dubrovniki közönség előtt nyerni tudunk az elődöntőben."

Magyarán a mestert egyelőre nem foglalkoztatja, hogy adott esetben szombaton mit kell kitalálnia Tamás fia semlegesítésére. A Posillipóban játszó zseni két napja beszélt édesapjával, ám a meccsről nem ejtettek szót. "Kicsit fáradt vagyok a bajnoki döntő után, ráadásul a BL-t követően sem pihenhetek sokat, de azért majd csak lesz valahogy..." - közölte az ifjabbik Kásás, akivel először és utoljára 1993-ban, a KSI-FTC bajnokin fordult elő, hogy olyan csapat ellen játszott, amelynek kispadján a papája ült.

Annyi szent, most valamivel nagyobb lenne a tét...

Robbantással fenyegetőznek

Rendőrök őrzik a Hotel Zavtat épületét, miután a szálló vezetőit két napja egy ismeretlen telefonáló megfenyegette: felrobbantja a szállodát, ha ott "vendégül merik látni a csetnikeket". Tekintettel arra, hogy a horvát városok közül a jugoszláv határhoz legközelebb lévő Dubrovnik szenvedett a legtöbbet a kilencvenes évek elején dúló polgárháborúban (a világörökség részét képező óváros szörnyű látványt nyújtott a bombatámadások után), a helybéliek mindenkinél mélyebb ellenszenvvel viseltetnek a szerbek iránt. Erre való tekintettel az összes óbecsei szurkoló lemondta az utazást, a játékosokon és a menedzsmenten kívül csak a jugoszláv sportminiszter utazott az Adria partjára.

BL-múlt

1997 (Nápoly): 1. Posillipo (olasz), 2. Mladost (horvát), 3. CN Barcelona (spanyol), 4. Becsej (jugoszláv)

1998 (Zágráb): 1. Posillipo (olasz), 2. Pescara (olasz), 3. Mladost (horvát), 3. Volgográd (orosz)

1999 (Nápoly): Splitska Banka (horvát), 2. Becsej (jugoszláv), 3. Dinamo Moszkva (orosz), 4. Posillipo (olasz)

2000 (Óbecse): 1. Becsej (jugoszláv), 2. Mladost (horvát), 3. BVSC-Brendon (magyar), 4. Splitska Banka (horvát)

CSG, Nemzeti Sport 2001.05.18.

Vízilabda BL: magyar légiósok párharca
Apa és fia egymás ellen

A hétvégén Dubrovnikban rendezik a vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Az egyik ágon a címvédő óbecsei gárda a házigazdákkal mérkőzik a döntőbe jutásért. Vízilabdáról lévén szó, szinte természetes, hogy magyarok is érdekeltek valamilyen formában az összecsapásokban.

Valószínűleg utolsó fellépésére készül a Kásás Zoltán vezette gárda, hisz anyagi gondok miatt nem tudják egyben tartani a csapatot. Dr. Molnár Tamás és Biros Péter két olimpiai bajnokunk sem marad "becsén.


Kásások egymás közt

- A bajnokság megnyerése után volt egy kis pihenőnk, de aztán megkezdtük a felkészülést a BL-re - nyilatkozta Molnár Tamás. - Szeretnénk megvédeni címünket, amire megvan az esélyünk. Jó csapat a miénk, ráadásul ez lesz az utolsó fellépésünk. Szépen akarunk búcsúzni.

A másik ágon is vannak magyarok. A Nápolyban játszó Steinmetz Barna és Kásás Tamás is bajnoki címmel a tarsolyában érkezik Dubrovnikba. Ellenfelük a Fradit furcsa körülmények között kiejtő Olympiakosz Pireusz lesz. A párharc esélyese egyértelműen a Posillipo Napoli csapata, és ha a másik oldalon is a papírforma érvényesül, akkor Becsej-Napoli döntőre lehet számítani. Így mind a négy olimpiai bajnokunk főszerepet kaphat a legrangosabbb európai kupában. A két Kásás, az apa - Zoltán - és fia - Tamás - egymás ellenfeleként kerül össze, persze csak akkor, ha összejön az álomdöntő.

Buda Balázs, A színes Sport 2001.05.18.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001