FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért,döntő, 2. mérkőzés
Visszavágott a Honvéd


BVSC-Brendon-Honvéd-Domino 9-11

A mérkőzés osztályzata: 3
Szőnyi út, 1200 néző. V: Császár, Báthori
Gól- emberelőnyből: 14/5, ill. 6/6
Négyméteresből: 1/1, ill. 3/2

BVSC
Szécsi, Csányi 2, Madaras 2, Dabrowski, Fülöp 1, Kis G. 1, Varjas 1
CSERE: Petik, IBOLYA 1, Dávid, Németh Zs., Mészáros Cs. 1, Szűcs
Edző: Gerendás György

HONVÉD
PELLE, GOMBOS 1, Bereczki, VARGA II ZS. 4, BÁRÁNY, Sugár 1, TÓTH I. 3
CSERE
Szívós 1, Takács A., Kovács O., Ofner, Péter 1
Edző: Kovács István


A vendégeknél a jólvédő Pelle mellett a négy gólig jutóVarga II Zsolt, valamint a három gólt vágóTóth Imre (képünkön) vitte a prímet
"Gyurikám, ha direkt van akkor oké, de ha nem, akkor nyissuk már ki az ablakot!" - szólt ki a medencéből Tóth Imre Gerendás Györgynek. A harmadik negyedre készülődtek a csapatok, amikor a Honvéd pólósa párbeszédbe elegyedet a BVSC edzőjével, elpanaszolva neki a fülledt meleget, a zárt ablakokat. A montreali bajnok csak mosolygott, így Tóth le is vonta a tapasztalatot: "Világos. Tehát tudják mit csinálnak. Legyen."

Nem sokkal később emberelőnybe került a vendégegyüttes. A rivális hasonló szituációban rontott (Pelle nagy bravúrral hárította Madaras lövését), majd tetézve a bajt, a visszaúszásnál kiállítást érdemlően szabálytalankodott. Kovács mester időt kért, majd a fekete sapkás vitézek felvértezve álltak oda a helyzethez. Passzolgattak, passzolgattak, majd Tóth Imre hideg fejjel (mit neked meleg...) pimaszul lőtt Szécsi mellett a kapuba.

Nem lehetett kifárasztani, bírta szuflával. Elvégre a következő Honvéd támadásál is ő játszotta a főszerepet. Addig-addig merészkedett a jobb szélen a kapu felé, míg egészen közel került hozzá. Ott aztán nem volt pardon. Ibolya már csak visszahúzni tudta. Büntető. A rutinos róka megtette a magáét.

Aztán társa, a másik sok csatát megélt játékos, Sugár is jelezte, ezen a délutánon nem tudnak bef?teni nekik - biztosan lőtte be a négyméterest. Ezzel nőtt a két csapat között a legnagyobbra, öt gólosra a különbség. A BVSC nem tudott mit kezdeni a vasárnapi, otthoni zakó miatt óriási elszántsággal küzdő ellenféllel, rengeteg emberelőnyt hagyott parlagon, nem nagyon tudott túljárni a jól védő Pelle eszén. Már a második játékrészben érződött, hogy javít a Domino, amikor is mind a négy emberfóros helyzetét gólra váltotta, és emellett még egy akciógólra is futotta az erejéből. Utóbbit ki más, mint a felettébb higgadtan játszó Tóth szerezte...

Hozzá hasonlóan higgadtan, hihetetlenül fegyelmezetten tette a dolgát Varga Zsolt is. A válogatott kerettag pólósnak az utóbbi időben nem sok szerencséje volt, rendszerint a meccsek második felénél összeszedte a harmadik kiállítását. Hol tényleg szabálytalan volt, hol csak peches, hol őt húzták vissza, hol ő húzott, ám az eredmény szinte mindig ugyanaz volt: Varga kiállítva. Ezúttal azonban nagyon figyelt a fekete ötös, a legapróbb csínbe sem ment bele. Ellenben lőtt egy akciógólt (az a Gombos hozta helyzetbe, aki rendkívül hasznosan játszott), bevágott egy négyest (Bárányt ezúttal sem tudták szabályosan tartani), és gólra váltott két létszámfölötti helyzetet. Ez annyi mint négy gól.

Kell ennél több egy bajnoki döntőben?

Ibolya ugyan igazolta, hogy jó formában van, szinte egyedül tartotta a lelket a hazaiakban. Sorra szerezte a kiállításokat, csodálatosan húzott a vízről a kapuba. A gólszépségversenyben maximum centertársa, Kis vehette volna fel a versenyt vele (az idei Szalay Iván díjat kapó pólós csavarja szemet gyönyörködtető volt), ám egy cseppet sem izgatta ez a Honvédot. Nem, mint ahogy az utolsó negyed 3-0-s végeredménye sem, lévén semmi sem veszélyeztette győzelmét, azt, hogy pénteken, odahaza újra az előnyért szállhasson vízbe. Akár zárt ablakok mellett is...

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1



A mérkőzés a Honvéd kispadjáról


Már szinte rutinosan - egy bajnoki döntő mérkőzéssel a hátuk mögött - készülnek a Dominósok a találkozóra. Mikor a BVSC elhozza a labdát, nem is bosszankodnak a vendég kispadon, hanem "majdnem elhoztuk a labdát" felkiálltással tartják egymásban a lelkesedést. Tóth Imre vezetést szerez csapatának - a der?látás csak fokozódik: "vezetünk, Balázs védett kettőt, nem lehet baj!" - sulykolja védenceibe Novák Ferenc szakosztályigazgató. A Vasutas megfordítja az állást, de Varga még az első negyedbe betalál. Szünetben Kovács István edző a taktikai utasítás után még egyéni eligazítást tart, majd jöhet a folytatás. A Honvéd támadóidejének végén a cserék visszaszámlálnak: "8, 7, 6, ez az Imre!". Vagyis Tóth ismét betalál. Kis egyenlítésénél csak a fejüket fogják szótlanul, ám a negyedben még négy gólnak örülhetnek: Vargáénál halk taps, Szívós találata után már a levegőbe bokszolnak, Péter gólja mosolyt csal az arcokra, Varga villanása pedig kitörő örömöt vált ki a társakból.

"Nagyon jó a csapat!" - lelkesedik Novák, de a harci t?z senkiből sem hiányzik. 6-9-nél egy idegőrlő, itt a labda, hol a labda játékot szenvednek végig a Honvéd kapuja előtt, talpon az egész csapat. Pelle a sokadik ziccert védi, társai már szinte dicsőítik a nevét. 6-11-nél még mindig nem csökken a feszültség - de mennyire más ez, mint a vasárnapi idegeskedés...

Az utolsó pihenő alatt egymást buzdítják és nyugtatják Bárányék. " El kell hozni Marci!" - üvölti valaki a partról és Szívós szót fogad. Harmadik négyméteresüket lőhetik, Tóth Imrét kéri a kórus az értékesítéséhez, ám most nem ez volt a legjobb választás. "Játszd végig" - szól az utasítás szinte minden támadáskor, hiszen az idő a vendégeknek kedvez. Félpercenként ugrálnak fel megnézni az órát, de az csak nem akar sietni. A passzív játék 3-0-ás negyedet eredményez, pedig kapusuk káprázatosan véd. Gerendás átjön gratulálni, mint ahogy a csapat tagjai is megköszönik egymásnak a játékot. Bárány is sokkal jobb kedv?, mint három nappal ezelőtt: "Örülök a sikernek, most megint mi vagyunk lépéselőnyben, hiszen eggyel többet játszhatunk otthon, és lendületben vagyunk." Szívós az együttes javulásában látja a siker titkát: "A vasárnapi gyenge és fásult játék után ismét magára talált a csapat, ez az eredményen is látszik". Csapata egyik legjobbja Pelle már a következő mérkőzésre koncentrál: "Nagyon örülök, szeretném, ha otthon is ugyanilyen jól menne a játék, és ott is megnyernénk a meccset - ennél előbbre még nem szeretnék nézni." A legutóbb hamar kipontozódott Varga most több lehetőséget kapott: "Örülök, hogy sikerült végigjátszani a mérkőzést. Fegyelmezetten és magabiztosan játszott a csapat, ennek köszönhető a siker. Úgy érzem, hogy nincs aki megállítson bennünket."

Mestermérleg

Kovács István: Rendkívül okosan, taktikusan, fegyelmezetten játszott a csapatom. Gratulálok a játékosaimnak. Visszahoztuk azt, amit otthon elveszítettünk.


A mérkőzés a BVSC kispadjáról


A bíró megadja a jelt, bemutatás, csatakiáltás - a Vasas túlkiabálja a Dominót... - és kezdődik a meccs. Az első bekapott gól még nem tragédia, hiszen van még bőven idő... Hacsak nem emberelőnyös szituációból kapja a csapat. Kis meg is kapja a nagy letolást. Ám jön az egyenlítés és a kispadon ülők a bírókkal is elégedettek. "Többet fújnak nekünk egy negyed alatt, mint az egész bajnokságban eddig." Célszer? lenne kikérni az időt, gondolják a padon ülők, de Gerendás nem teszi: igaza van. Először és utoljára vezet a BVSC. Mikor a Honvéd átveszi a vezetést, még nyugodt mindenki. Kis gyönyör? csavarja után már örülnek is. Azonban lassanként nőni kezd a különbség. S habár egy-két tréfára jut még idő ("A statisztika áldozata lettem"- mondta egy kiállítás után Fülöp), lassan elveszíti önuralmát Gerendás György. Kiabál, tombol, vörösödik, de ez sem segít. A BVSC nem tudja ledönteni a Dominót.

Még hátravan a fele. A szünetben a sárga-kékek edzője gyorsan, mérgesen magyaráz. A mesternek nem jut szék, de úgysem ülne le. Reménykedés. A másodező kiabál, "Gyerünk, gyerünk, meglesz", átragad a harci kedv a játékosokra is. De a Honvéd előny helyett négyméterest kap. Be is lövi. Kezd elúszni a hajó. "Hat emberből senki sem tudja, mit kell csinálni?" - teszi fel a költői kérdést Gerendás. Tudják, de ma jobb a Honvéd. Bár a mester megtalálta a receptet, miszerint csak ki kell védekezni a hátrányokat, és gólokat kell lőni, továbbra sem megy. Hat-tíznél furcsa jelenet zajlik: Gerendás csitítja a cserekapus Laczót, aki a bíróval kiabál. Fölösleges. Most már az. Hat-tizenegynél aztán már kimondja a remek edző: kikaptunk. Eddig is tudta, de talán nem hitte el. Az utolsó negyedet már fölösleges lejátszani. Bár Fülöp még kétségbeesetten kiabálva hajtja társait, "Valamit tenni kell, gyerünk!", Gerendás már a péntekre gondol. "Ez elment, de nem baj, a következőt megnyerjük" - mondja játékosainak. Persze azért még fel-felugrik, nem hiszi el, hogy lehet ennyi hibát egymásra halmozni. "Ez már egyszer? fegyelmezetlenség" - mormolja. A Dominó kapusa, Pelle annyira elveszi a BVSC játékosainak önbizalmát, hogy a legkönnyebb helyzeteket is kihagyják. Hátul sem sikerül semmi, bár a végére feljebb kapaszkodik a vasút, a tényen ez nem sokat változtat. Gerendás György azonnal indul gratulálni kollégájának, Kovács Istvánnak. A játékosok csalódottan ülnek a padon. Madaras Norbert is szomorú, de előretekint: "Pénteken nyerünk!". Varjas szerint sincs tragédia: "Kezdhetjük elölről az egészet." Fülöp szerint a vereség megérdemelt, Ibolya sajnálkozik: "Nagy lehetőségünk volt, de nem tudtuk kihasználni, jobb volt a Honvéd, megérdemelten nyert." Dávid is hasonlóan vélekedik: "Még bármi lehet. Nagyon fáradtak vagyunk, de péntekre kipihenjük magunkat."

Mestermérleg

Gerendás György: - Korrekt játékvezetés, korrekt ellenfél, reális eredmény.

Nemzeti Sport, 2001.05.03.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001